A holokausztról szóló filmekrõl és könyvekrõl azt gondolnánk, hogy már nem tudnak újat mondani. Mindent olvastunk, láttunk és hallottunk a borzalomról, amely során mégsem sikerült mindenkit kiirtani: volt, akit csak a családjától, a fiatalságától és az egészségétõl fosztottak meg, de a puszta élete megmaradt. És az újrakezdés esélye is, ami nem kevés.
Ezek közé az emberek közé tartozott a második világháború idején tizenéves Betty Schimmel is, akinek könyve nemrég jelent meg magyarul is. A regény után világhírûvé vált Betty elképesztõ szerelmi története a magyarországi holokauszt szubjektív eseménykrónikája.
A magyar-zsidó polgárcsalád gyermekeként Ungváron született, majd a második világháború elõestéjén Pozsonyon át Budapestre menekülõ tízéves lány egy világégés közepén találkozik az akkor 12 éves Kovács Ricsivel, akivel elszántan és komolyan egymásba szeretnek. (A fiú a regény egyetlen szereplõje, akinek valódi személyazonosságát nem fedi fel az írónõ; emlékét a budai Vár falába karcolt szív õrzi.) Valószínûleg ez az érzelem segíti Bettyt, hogy megõrizze ép elméjét, mert a menekülés, az üldöztetés, a bujkálás alatt is él a remény, hogy egyszer elmúlik ez a rettenet, és õk ketten egymáséi lesznek. Bettyt az óbudai téglagyártól az ausztriai táborig tartó erõltetett menetben Ricsi képe tartja életben. S a fiú ígérete, hogy mindketten túlélik a világégést, és utána összeházasodnak és családot alapítanak, ahogyan a '44-es megszállás elõtt mindennap álmodoztak errõl.
A könyv ennek ellenére nem giccses, hiszen Kertész Imre óta tudjuk, hogy még egy koncentrációs táborban is lehetnek olyan röpke pillanatok, amikor az ember boldog. Betty azonban mégsem Ricsitõl, hanem egy másik férfitól szül három gyereket. Abban a hiszemben, hogy szerelme meghalt, a háború után egy németországi menekülttáborban férjhez megy az ugyancsak holokauszttúlélõ Ottóhoz. Amerikába mennek, a gyerekek is ott születnek, a család egyre jobb módú, de a fõhõsnõbõl áradó feszültség sejteti, hogy hátravan még egy meglepetés.
És valóban. Az elbeszélõ a hetvenes években, felnõtt lánya társa-ságában - turistaként - tér vissza elõször Budapestre, ahol véletlenül találkozik immár három évtizede eltûntnek-halottnak vélt szerel-mével. Az újrakezdés azonban elmarad.
A regény azért jó, mert végig sejtjük, tudjuk, hogy lesz benne még egy fordulat. Sejtjük, hogy Ricsi él, és várjuk, hogy mikor bukkan föl végre. De azt is tudjuk, hogy a szerelem beteljesedése kérdéses. (Már csak azért is, mert a szerzõ az elõszóban köszönetet mond férjének, Ottónak, hogy mellette mindezt, amirõl a regény szólt, végigcsinálta.) A harminc évvel késõbbi viszontlátás éjszakája nem hoz beteljesedést fõhõseinknek. Ha megtörténne, hõsnõnk talán nem fegyelmezné magát, és nem térne haza a családjához. És a regény ezen a ponton meginog, lendülete megtörik. Betty ugyanis nem ad választ arra, miért nem veszi el, amire egész életében vágyott, de legalábbis miért nem küzd érte. Ottó oldaláról megvilágítja a dolgot: férje elveszítette egész családját és a Bettyvel való családalapításba menekült, ám fõhõsnõnket ez több évtizeden keresztül nem elégítette ki, nem tette boldoggá. Hogy miért maradt mégis a saját életében akkor, amikor gyerekei már felnõttek, õ pedig kapott még egy esélyt a sorstól, arra nem válaszol. Talán szívjóságból, talán kötelességtudatból, megszokásból vagy gyávaságból. Vagy talán azért, mert még a szerelménél is jobban félt elveszíteni az illúziót, hogy ezzel a férfival jobb, de legalábbis más minõségû lett volna az élet. Így maradt, ahol volt, mi pedig kaptunk egy szép és lírai, ámde befejezetlen regényt Szilárd Gabriella fordításában.
- vé -
Ulpius-ház Kiadó, 2004, 2480 Ft
