TAVASZ! - Interjú

„Végül a költészet”

Závada Péter költő

Könyv

Generációjának egyik legismertebb költője. A hamarosan megjelenő új kötete, A muréna mozgása kapcsán beszélünk alkotói szerepekről, rappermúltról, tudományos pályáról és a kortárs irodalom keserűségéről.

Magyar Narancs: Hosszú ideig minden veled készült interjú úgy kezdődött, hogy itt van a költő, aki egyébként az Akkezdet Phiai népszerű rappere is, illetve slammer. Mostanában mintha a rap és a slam helyét a színház vette volna át. Miért?

Závada Péter: Én is látom az átrendeződést, ami nyilván annak is betudható, hogy megszűnt a zenekar. Ez komoly gyászmunkával is járt, hiszen egy huszon-sok éves barátság volt az alapja, de mindemellett mégis valamiféle fölszabadulást hozott, mert az utóbbi időben nem igazán tudtam már ezzel az előadói oldalammal azonosulni. Ilyen helyzetekben mindig új szerepet keres az ember. Számomra a költészet jó ideje meghatározó ilyen szempontból, emellé zárkózott fel a színház, amelyben azért mégis van egy jó adag performativitás. Csak már nem én állok a színpadon.

MN: A színház felé a költészet nyitotta meg az utat?

ZP: Eleinte inkább a rap és a slam miatt kértek fel rendezők, hogy működjek közre egy-egy előadás szövegének létrehozásában. Érdekes módon közben a saját alkotói műhelyemben nagyon közel került egymáshoz a dráma és a költészet. Ha darabot írok, általában valamiféle költői gondolatfolyam érdekel, és kevésbé a dramatikus szöveg. Tulajdonképpen ma már egyként kezelem magamban a költői és a színházi szövegeimet.

MN: Rögtön saját darabra szólt a felkérés, vagy átiratokat kértek tőled?

ZP: Az első alkalommal saját szöveget kértek, ezt Bodó Viktor társulatával, a Szputnyikkal rendezte meg Kovács D. Dániel Reflex címen. Már akkor éreztem, hogy talán nekem a hagyományos dramatikus színdarabnál jobban fekszik egyfajta kísérletező drámaszöveg, mondjuk Elfriede Jelinek, Heiner Müller vagy Peter Handke nyomán. Ugyanakkor megmaradt a felkérésre való írás is, és valamilyen oknál fogva elég gyakran találnak meg Shakes­peare-darabokkal a rendezők. Azokon is mindig öröm együtt dolgozni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.