Az ezredfordulóig érvényes adat azóta nyilvánvalóan újabb ezrekkel gyarapodott, jeléül annak, hogy a téma mindmáig valósággal kimeríthetetlen, és még a legkevésbé sem tekinthető "hideg tárgynak". E könyvtárnyi irodalom kiköveteli az összegző munkák megszületését, s az olvasmányos szintézisek sorában előkelő helyet foglal el a cambridge-i professzor, Richard J. Evans 2004 és 2008 között publikált trilógiája, amely jószerint a megjelenése pillanatától magisztrális műnek ítéltetett, s amelynek első kötete tavaly óta immár magyarul is olvasható.
Hogyan verték szét a nácik a demokráciát és kerültek hatalomra Németországban - ez az értelmező alcím került a magyar kiadás címlapjára, s Evans trilógiájának első darabja imponáló áttekintését adja e kérdés messzire visszanyúló előtörténetének. Az antiszemitizmus, a rasszizmus, a parancsuralom, a militarizmus, az agresszív nacionalizmus és a politikai erőszak németországi hagyományait, s utóbb a weimari köztársaság eleve reménytelennek látszó evickélését elővezetve, Evans meggyőzően vázolja fel a nemzetiszocializmus majdani hatalomra jutásának kedvező mozzanatokat. Mégis tünetértékű, hogy az összegző mondatokba már-már komikusan üres, a témát körülbeszélő vagy épp tautologikus állítások kerülnek, mondjuk ilyesforma kikezdhetetlen igazságokat megfogalmazva: "Ámde Németországon kívül Európa egyetlen más államában sem álltak fenn egyidejűleg és ugyanilyen mértékben mindezek a körülmények." Vagy amikor Hitler kötetbéli megjelenését az alábbi, nyilvánvalóan helytálló, ám a koronás főket leszámítva majd' minden történelmi alakról leírható mondat kíséri: "Ha a dolgok másként alakulnak, soha nem játszott volna fontos történelmi szerepet."
A kötet legérdekesebb szakaszait az olykor esettanulmánynak, mikrotörténeti ráközelítésnek is beillő részletek jelentik, amelyek hol a náci párttagok saját önképéről szolgáltatnak információkat (az amerikai szociológus, Theodore Abel 1934-es kutatásából merítve), hol meg az egyszerre zsidó származású és német nacionalista érzelmű professzor, Victor Klemperer naplója segítségével rajzolják körül a weimari korszak egész problémahalmazát. Valamint a történet hozzávetőleges ismeretében is megdöbbentő körképet kínál a kötet arról a heveny és erőszakos lefolyású rendszerváltásról, amely 1933 első hónapjaiban a német társadalom minden területén végbement, a politikai szisztémától egészen az egyetemekig és a komolyzenei életig.
A magyar olvasó számára különösen érdekes lehet, hogy Evans hellyel-közzel még magyar forrásokat is idéz, s hogy tárgyalásának peremén elvétve hazánk is felbukkan. Érdekes, ám egyúttal parányit kiábrándító is, hiszen a három fordító mellett szerkesztőt, két szöveggondozót és egy, a fordítást szakmai szempontból ellenőrző tudóst is felvonultató magyar kiadásban ez a több sebből vérző mondat is megtalálható: "Magyarországon 1918-ban (!) Kun Béla vezetésével kommunista rezsim került hatalomra, s rövid fennállása alatt megpróbálta feloszlatni az egyházakat, de néhány hónap után megdöntötte (!) a Horthy Miklós tengernagy vezette ellenforradalom." A mindvégig gördülékeny magyarításba elvétve egy-egy félreértés és félrefordítás is becsúszott, mint például a 391. oldalon, ahol összekeverednek egymással a karmester Leo Blechre és az intendáns Heinz Tietjenre vonatkozó állítások, s így a szöveg olvastán az utóbb említett nagy tehetségű művész-kollaboráns ugyancsak Németországból emigráló zsidónak hihető. Igaz, akár tízszer ennyi szeplő sem apaszthatná el kíváncsiságunkat, amellyel e remek trilógia második kötetének megjelenését várjuk.
Park Könyvkiadó, 2012, 600 oldal, 5500 Ft
