Vese, velővel - A Ludas Matyi története 2. (1957-1992)

Könyv

Sorozatunk első részében (2006. december 21.) fölidéztük a Ludas Matyi 1945 és 1956 közötti történetét, s a folyamatot, amelynek során a csípős nyelvű orgánumból rövid úton a pártállam hivatalosa lett. Az 1957-ben újraindított lap azonban sikerrel idomult a megváltozott körülményekhez, s így hosszú évtizedekre tartós népszerűséget és - amennyire ez egy vicclap számára lehetséges - komoly tekintélyt szerzett magának.
Sorozatunk első részében (2006. december 21.) fölidéztük a Ludas Matyi 1945 és 1956 közötti történetét, s a folyamatot, amelynek során a csípős nyelvű orgánumból rövid úton a pártállam hivatalosa lett. Az 1957-ben újraindított lap azonban sikerrel idomult a megváltozott körülményekhez, s így hosszú évtizedekre tartós népszerűséget és - amennyire ez egy vicclap számára lehetséges - komoly tekintélyt szerzett magának.

A Ludas Matyi 1957. februári újraindítása a forradalom leverését követő hivatalos "lapszűke" taktikus fölszámolásának egyik korai állomása volt. Az immár Tabi László által szerkesztett újság ugyanis jóval előbb nyert megújított lapengedélyt, mint akár a Népsport, akár a csak szeptembertől kibocsátott Magyar Nemzet. Bár a szerkesztőség egyes tagjai maguk is korainak ítélték az egyébiránt ugyancsak megtépázott presztízsű szatirikus hetilap megjelentetését, ám a többség azonosult a főszerkesztő pragmatizmusával. Tabi változatlanul a pártos humor fórumaként kívánta fölmutatni lapját, de szakított a megelőző évek bornírt gyakorlatával, s így a szerkesztő- és szerzőgárda figyelme végre a közérdeklődést kiváltó témák, az ideologikus hitvitázás és a veszett ellenségkajtatás helyett a hétköznapok realitása felé fordulhatott. Így jelent meg a Ludasban rögtön 1957 elején a főszerkesztő utóbb klasszikussá vált írása, a Menni vagy maradni, ami a disszidálás tematikáját járta körül szellemesen, s egyszersmind bravúrosan egyensúlyozva.

A lap érzékelhetően módosult hangvétele, azaz a rendszerhűség csipkelődő változata természetesen a legnagyobb elővigyázatosság mellett is kiváltotta néhanapján a felsőbbség neheztelését. Az újraindulás évében például az okozott kisebbfajta botrányt, hogy az október huszonharmadikán megjelent szám címlapján föltűntek a nemzeti színek, 1961-ben pedig a funkcionáriusok, vállalatvezetők és igazgatók kárára elsütött élcek miatt kapott komoly intést a Ludas. Naményi Géza, a Tájékoztatási Hivatal vezetője följegyzésében ekképp marasztalta el az újság károsnak és veszélyesnek ítélt gyakorlatát:

Kedvezőtlen vezetők

"Természetesen nem azt tartjuk hibának, ha egy szatirikus hetilap - rendeltetésének megfelelően - akár eltúlozva is kipellengérezi a hibákat és így lép fel ellenük. A Lúdas Matyi (sic!) azonban többnyire megfeledkezik az érem másik oldaláról, ugyanis sorozatosan, majdnem kivétel nélkül minden számban visszatérőleg szinte csak a vezetőket bírálja, de a 'beosztottak' fogyatékosságairól, hibáiról egészen elvétve szól. Ez az eltolódás és torzulás végül úgy fest, mintha a beosztottak a korrupt, basáskodó vezetők valóságos 'áldozatai' lennének."

S valóban, a Naményi Géza által hosszasan sorolt humoreszkek és karikatúrák ugyancsak kedvezőtlen színben mutatták a vezetőket, hiszen Somogyi Pál a tehetségtelenek fölfelé bukásáról (Newton tévedése), míg Dunai Ferenc a kizárólag távollétében hasznos igazgatóról (Közvetlen kapcsolat) filozofált a Ludas hasábjain. A lapnál uralkodó szellem megváltozásáról mi sem árulkodhat jobban számunkra, mint az, hogy a Ludashoz 1953-ban pártmegbízottként érkező Földes György főszerkesztő-helyettes Lacika levelei című állandó rovatában több ízben maga is vezetői korrupciót és nepotizmust emlegetett. A bírálat mindazonáltal keretek közé szorult, s igencsak éles határvonal húzódott a kritizálható személyek és intézmények s az illethetetlen illetékesek között. Ezt a tényt s voltaképpen a "kimondatlanul kimondás" dialektikus szabadságát tárgyazta Mikes György Szatíraírási kísérlet című humoreszkje, amelynek humorista főhőse rekordot próbál beállítani, ám a játszi könynyedséggel kifigurázott csoportvezetőtől egyre nehezebben araszol a magasabb szintek felé, míg azután a miniszterhelyettesi sarzsinál végképp megakad. Vagyis a gyakorlatban a Ludas szerzői, szatíraírói és karikaturistái témaválasztásaikban többnyire kénytelenek voltak beérni az alsóbb szintekkel, s az egész évben levadászható apróvadakkal, a Patyolattal, a BKV-val, a rádióval és a televízióval, no meg persze a vendéglátóiparral.

A Ludas arculatának megváltozása mellett a szerkesztőség személyi összetétele is jócskán átalakult a hatvanas évek második felére. Az alapítók közül meghalt Darvas Szilárd és Gádor Béla (mindketten 1961-ben), s többen elhagyták az országot. Így például 1956-ban Londonba távozott a bájos humorú Vajda Albert, tíz évvel később, 1966-ban pedig az ugyancsak alapmunkatársnak tekinthető Dunai Ferenc, A nadrág című pazar és bombasikerű komédia szerzője emigrált az Egyesült Államokba. S akadt olyan is, mint Kaján Tibor, aki Tabival összekülönbözve lépett ki a lap beltagjainak sorából (1962-es távozása előtt koronát rajzolva a főszerkesztői külön bejáratú vécé ajtajára). Mindezekkel párhuzamosan természetesen új munkatársak is érkeztek: Galambos Szilveszter (1958-ban), a groteszk és a szürreális határmezsgyéjén egyensúlyozó egy-két mondatnyi Szilánkok megteremtője, vagy a később a táncdalfesztiválok snájdig műsorvezetőjeként országos népszerűséget szerző Õsz Ferenc (1968-tól egészen korai haláláig). A karikaturisták gárdája is új tagokkal gyarapodott, hiszen 1959-től a lap belső munkatársa lett Pusztai Pál, a világpolitikai tematikájú Iván és Joe-rajzok s a szelíden erotikus Jucika-sorozat megalkotója, a hatvanas évek közepén pedig előbb Balázs-Piri Balázs, majd Sajdik Ferenc került be a szerkesztőségbe.

A hatszázezres példányszámú hetilap - reflektálva a mindenkori aktuális témákra - frissen kommentálta a hatvanas évek belpolitikai, gazdasági és kulturális fejleményeit, volt légyen szó akár a gebinesekről, futballistáink marseille-i kudarcáról, a Ki mit tud?-ról, a frizsiderszocializmusról, s szintúgy a "kicsi vagy kocsi?" felcím alatt lebonyolított társadalmi (ál)vitáról. Így természetesen az új gazdasági mechanizmus előkészítését és bevezetését is nyomon követték, karikatúrán megörökítve a gazdaságirányítási reform fölött bábáskodó Fock Jenő miniszterelnök markáns vonásait. Ez azért is fölemlítendő, mivel ekkorra már csak elvétve jelentek meg a rajzokon magyar politikusok, s külföldi államférfiak is csak nagy ritkán. Utóbbiak szerepeltetése amúgy is rendkívüli kockázatot jelentett, hiszen a testvéri szocialista államok vezetői akár a legártatlanabb rajzok miatt is megorrolhattak. Különösen érzékenyek voltak e kérdésben a Német Demokratikus Köztársaság párt- és állami funkcionáriusai, hiszen egy 1970-ben megjelentetett, Willy Brandt kancellár és az NDK-s kormányfő, Willi Stoph találkozójára utaló Kaján Tibor-karikatúra akkora fölháborodást váltott ki köreikben, hogy külügyminisztériumuk hivatalosan tiltakozott a magyar szerveknél.

Változások

A hetvenes évek közepén új korszak köszöntött be. Nemcsak Földes György, a volt politikai ellenőr, az ekkorra már munkatársai által kedvelt, joviális (és kijáróemberként is hasznos) főszerkesztő-helyettes vonult nyugalomba, hanem 1976. január elsejével maga az osztályfőnöki modorú, távolságtartó Tabi László is távozott. Helyére Árkus József került, aki sok szempontból különbözött nagy tekintélyű elődjétől, hiszen nemcsak jóval fiatalabb és közvetlenebb volt Tabinál, de ambiciózusabb is (lásd televíziós népszerűségét a Parabola műsorvezetőjeként), s a Népszabadság felől érkezve politikai beágyazottság dolgában is erősebb legénynek tűnt. Árkus is fönntartotta a lapszerkesztésben bevált "reflektálás és respektálás" kettős elvét, mindazonáltal a merészebb húzásoktól sem idegenkedett, s határozottan szorgalmazta a politika s a politikusok megjelenítését a lapban, bár a jelenből visszatekintve a bevett szereplők köre meglehetősen szűkre szabottnak tetszik. Így a soros könnyűipari, belkereskedelmi és építésügyi miniszterek meg a mindenkori tévéelnök mellett - akárcsak a Rádiókabaré adásaiban - a Ludas Matyiban is különös előszeretettel szerepeltették az eredeti svádájú Csikós-Nagy Béla anyag- és árhivatali elnököt. Egyébiránt épp a nyolcvanas évek állandósuló áremelkedéseinek témájában robbant ki az Árkus-éra legnagyobb botránya, amikor is egy augusztus huszadikai címlapon az ünnepi felirat ezt hirdette: "Éljen augusztus 26,50!" A lap szigorú megrovásban részesült, a főszerkesztőt pedig féléves büntető továbbképzésre vezényelték a Villányi úti pártfőiskolára.

A Ludas mindazonáltal virágzott a nyolcvanas években, s igencsak hasznára fordította a jótékonyan lazuló viszonyokat meg a sajtópiac megélénkülését. Idővel ugyanis a hetilap több életerős leányorgánumot kölykedzett, s a hetvenes évek óta megjelenő Ludas évkönyv mellett forgalomba került a havonta kibocsátott Ludas Magazin s az Árkus szerkesztői ténykedése, illetve a szerzői átfedések okán szintén jórészt a Ludashoz sorolható Tollasbál című pajzán periodika. A felfrissített hetilapnál új szerzők tűntek fel, mint például a közéleti és társadalmi érdeklődésével Brenner György mellé felsorakozó karikaturista, Lehoczki István, vagy a Mikes-Somogyi nemzedéket követő fiatalok legjobb humoreszkírója, Föld S. Péter. (Részben itt említendő a Nevető Lexikont megalkotó, 1981-től a Ludas munkatársaként működő tudós literátor, Tímár György is.) A gorbacsovi glasznoszty és peresztrojka kurzusa s az MSZMP reformszárnyának kibontakozása politikailag is új lendületet adott a Ludasnak, s a hazai grósznoszty rövid időszakában a lap valósággal élenjárt a határok kitágításában. Azonban az események fölgyorsulása a nyolcvanas évtized végén mintha meghaladta volna a vicclap politikai rugalmasságát, s a Ludas - kevésbé az újonnan fölbukkanó konkurencia (Új Szabad Száj, Hócipő), mint inkább a politikai viták elszabadulása okán - némiképp dezorientálttá vált az évtizedfordulóra.

A félhivatalosan egészen 1990-ig az MSZMP hetilapjaként fungáló Ludas szerkesztőgárdája részint a múlttól szabadulni vágyás szándékával, részint a gazdasági önállósodás eszméjétől vezérelve komoly lépésre szánta el magát. A rendszerváltozás országos kavalkádja közepette a még mindig szinte csorbítatlanul népszerű Ludas Matyi ugyanis megpróbált kikerülni a Hírlapkiadó Vállalat kötelékéből, mely sajtóüzem a nagy egyenlősdi jegyében korábban évtizedeken át osztotta szét a rendkívül nyereséges vicclap bevételét egyéb, váltig ráfizetéses orgánumai között. A Hírlapkiadó azonban ragaszkodott a sikerrel bevezetett Ludas Matyi névhez, s így a szerkesztőség az 1990. március 7-ei lapszám (azaz a 47. évfolyam 10. szám) megjelentetése után a Mai Nap Rt.-hez igazolt, s Új Ludas név alatt új hetilapot indított. Csakhogy a Hírlapkiadó továbbra is megjelentette a maga Ludasát, s a több tíz ezer előfizetőhöz is a korábban külsős karikaturistaként foglalkoztatott Dluhopolszky László fősége alatt sietve verbuvált, egyenetlen színvonalú csapat produktuma jutott el. A nevet jog szerint birtokló sajtótermék a pártos humort sietve fölcserélte az MDF-es kormánypárti humorral, s 1992-től a színész Szuhay Balázs irányítása alatt szenvedélyesen óvta az Antall-kormányt. A lap példányszáma azonban rohamosan csökkent, az előfizetések elmaradtak, s Szuhay éppúgy pórul járt a főszerkesztőséggel, mint annak idején leghíresebb szerepében Hiszékeny úrként Hakapeszi Makival.

Fájdalom, a Ludas Matyi föltartóztathatatlan végromlásával párhuzamosan az Új Ludashoz testületileg átvonult s bizonyítottan kvalitásos szerzőgárda számítása sem vált be. Hiába élveztek az alkotók immár teljes szabadságot, ütve kormányon éppúgy, mint ellenzéken, az előfizetők elvesztése, a tőkehiány és a lapkészítés jótékonyan túlméretezett költségei ezt az orgánumot is tönkretették. A szerkesztőség színe-java így 1992-ben új próbálkozáshoz látott, életre hívta az Úritök című szatirikus lapot. Az újságnak, amelyet még a halálos beteg Árkus József ötlött ki és keresztelt el, már Balázs-Piri Balázs lett a főszerkesztője, ám alig pár év után ez a vállalkozás is kiszorult a piacról, ahogy a soron következő, a rendező Kalmár Tibor által főszerkesztett, az erotika tematikájával kísérletező Pesti Vicc is.

A Ludas Matyi története a jelek szerint végképp lezárult. Szomorú végzeténél s alighanem még majd fél évszázados kényszerű politikai kiszolgáló szerepénél is emlékezetesebb lesz azonban hozzájárulása a magyar humor oly sokat emlegetett aranykorához. S hogy hatá-sa máig eleven, azt le sem tagadhatnánk, hiszen a Fidesz tavalyi "rosszabbul élünk" szlogenje egy nyolcvanas évekbeli Balázs-Piri-karikatúrában leli eredetét. S ha netán még kételkedne valaki, hát lapozzon csak szerény sajtótermékünk Szüret rovatához! Ugye, ausgetippelt a hajdani Tücsök és Bogár?

Neked ajánljuk