Hát hogy is lett volna másként, amikor a film témája a Gonosz, sőt az Antikrisztus eljövetele – ráadásul egy kisgyerek képében. Mekkora ötlet, csaphat mindenki a homlokára, mikor először látja a mozivásznon vagy képernyőn: a római amerikai nagykövetség vezetője saját halva született fia helyébe örökbe fogad egy gyermeket, akiről később kiderül, hogy nem csak eredendően és természeténél fogva gonosz (ezt a motívumot magában számos horrorfilmben láthattuk A védtelen gyermektől Az árváig), de ezzel kezdetben maga sincs tisztában. Ki kell találnia, némi sugallatot sem nélkülözve, hogy ő maga a kiválasztott, a földre szállt sátánivadék, akit kakukkfiókaként pottyantottak a nagypolgári fészekbe, hogy gondos munkával kitúrjon mindenkit, amíg egymaga nem lesz a hatalmas vagyon, s vele a befolyás jogos örököse. S ha azt gondolnánk, hogy Richard Donner 1976-os filmje pusztán afféle János jelenései parafrázis, merőben tévednénk: ettől elrugaszkodva megteremti a maga nagyon sajátos lidércnyomásos, jellegzetes lényekkel telerakott paranoid panoptikumát. Benne démoni kutyával (sőt: kutyákkal), Sátán szalasztotta nörsszel, renegát pappal, elkárhozott apácával és megannyi sétáló halottal, akik a rosszul exponált fényképükről ismerhetik meg, milyen kemény tárgy által fognak szigorúan erőszakos halált halni. Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a film végi mini Armageddont pont a kis Antikrisztus éli túl – a folytatások hosszú sorát ismerve ez senki számára sem tűnhet spoilernek. Nagyobb probléma, hogy az Ómen-széria, amely ekképpen felfogható afféle ördögi, képes Bildungsromannak is, a cseperedő Damien életének egy-egy korszakát filmesíti meg. Ez egy idő után határozottan unalmas lesz – mondjuk, az Ómen III.-ban pont Sam Neillt láthatjuk a már kifejlett, krisztusi korú pernahajder számára nemzetközi áttörést hozó szerepében. Sajnos, az Ómen-széria előbb fulladt ki, mintsem hogy eljuthattunk volna a várva várt fináléhoz, amikor az elaggott Antikrisztus az öregek otthonában várja, hogy a kedves papa postás képében kihozza végre a 13. havi nyugdíjat. Ehelyett 2006-ban a kor szellemének engedelmeskedve elkészült a balvégzetű Ómen-remake. Nem is az volt a probléma, hogy Liev Schreiber rosszabb választás lenne a csőbe húzott, sátánkeltetőnek használt nagykövet szerepére, mint egykor Gregory Peck. Csak éppen minek még egyszer megcsinálni egy filmet – ezúttal kicsit rosszabbul?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
