Lemez

Csillagporos emlék

David Bowie: The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars

Kritika

Ha szavazni kéne a rocktörténelem legjelentősebb fiktív figurájára, akkor Ziggy Stardust biztosan benne lenne a top 3-ban, sőt talán nyerne is. A karakter több tekintetben is mérföldkőnek számít, jelentőségéből semmit nem veszített, fél évszázad elteltével is ódákat zengenek róla.

A kerek évfordulónak valóban meg kell adni a módját: az 1972. június 16-án kiadott The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című David Bowie-album most június 17-én ismét megjelenik vinylen, az idei cannes-i filmfesztiválon pedig a Moonage Daydream című Ziggy-dokumentumfilm premierje volt, ezt szeptemberben mutatják be a mozik (magyar forgalmazásról egyelőre nem tudni). De addig is érdemes visszatekinteni minden idők egyik legnagyobb hatású lemezére.

David Bowie 1971/1972 fordulóján még underground sztárnak számított. 1969 nyarán bejutott ugyan a brit top 5-be Space Oddity című slágerével, de a siker nem maradt tartós. A dalt tartalmazó, cím nélküli albuma nem kavart hullámokat, ahogy az egy évvel később kiadott The Man Who Sold the World sem. Ugyanerre a sorsra jutott az 1971 végén megjelent Hunky Dory is, pedig ez már bővelkedett zseniális dalokban. Ma már érthetetlen, hogy az emberek miért nem figyeltek fel a Changes-re, az Oh! You Pretty Things-re és főleg a Life on Mars?-ra. Bowie azonban nem csüggedt: ha a saját nevén nem tud befutni, akkor megkísérli ezt Ziggy Stardust bőrébe bújva.

Szokatlan figurákról vett példát. Az egyik az obskúrus angol rocksztár Vince Taylor volt, aki zenekarát The Playboys-nak nevezte. Taylor egy elfajult bulizás tetőpontján mondta magáról Bowie-nak, hogy ő egy istenség és egy földönkívüli lény átmenete… A hatások közül fontos megemlíteni a Legendary Stardust Cowboy művésznevű amerikai csodabogár zenészt is. Ő még kevésbé volt ismert, a 70-es évek elejéig csupán pár visszhang nélküli kislemeze jelent meg, de Bowie-nak valamiért beakadt. Ziggy figurájában a fentieken túl valamennyire megtaláljuk az 1969-es The Who-rockopera, a Tommy címszereplőjét, továbbá Lou Reedet, Marc Bolant és persze Iggy Popot is – az biztos, hogy a keresztnevet leginkább ő inspirálta (valamint egy Ziggy’s névre hallgató londoni szabóság). A külsőségeket illetően Bowie leginkább a japán kabuki színháztól merített, a zenei vonalat tekintve pedig ügyesen felkapaszkodott a „glam vonatra”; annak is a T. Rex fémjelezte riffközpontú vonalára.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).