Film

Harc az idővel

Indiana Jones és a sors tárcsája

Kritika

Sean Connery 56 éves volt, amikor az 1986-os Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban eljátszotta az akkor 44 éves Harrison Ford apját. Ford a legújabb Indy-kaland bemutatása idején pedig már 80 éves.

Az idő tehát relatív, s ennek jegyében a film mindjárt a digitálisan megfiatalított Forddal nyit, aki a II. világháború végóráiban próbál visszacsenni néhány felbecsülhetetlen értékű kincset a menekülő náciktól. Ez a típusú számítógépes technológia sokat fejlődött Az ír vagy épp a Gemini Man óta, talán soha nem láthattunk még ilyen valósághűre renderelt arcot, de mindez még mindig egy jól sikerült videójátékot idéz csupán. A vonatüldözéssel, bombázással és pofozkodással tarkított jelenet ennek ellenére a sorozat legjobb pillanatait idézi; ilyenfajta akciózást a valódi Fordtól ennyi idősen nyilván nem várhatunk már el. De akkor mégis mi szükség van erre az egészre? Erre a kérdésre az alkotóknak a több mint két és fél órás játékidő végéig sem sikerült megnyugtató választ adniuk.

Egyetemi előadásán hősünket immár nem rajongják körbe diákjai, csak ásítoznak az ókori görögök vagy az inkák viselt dolgait hallván. 1969-ben járunk, a világ a múlt helyett immár a jövővel foglalkozik: az amerikaiak nemrég küldtek embert a Holdra. Harrison Ford viszont még mindig maga Indiana Jones: fáradt sóhajában, hajlott hátában és ősz halántékában akkor is ezerszer több élet van, mint digitális másában, ha semmit nem csinál, csak ikonikus ostorával a kezében, kalapját felcsapva az időjárásra panaszkodik. Mégis, a sorozat szabályai szerint találni kellett neki valami megmenteni/ellopni való ereklyét, meg némi motivációt, hogy a nehézségek ellenére is kockáztassa életét. Az előbbi ezúttal Arkhimédész tárcsája lett, egy óraszerű szerkezet, amely a zavaros magyarázat szerint megmutatja, hol várhatók lyukak az idő szövetén, amelyeket kihasználva akár a történelem is megváltoztatható; az utóbbi pedig egy semmiből előbukkanó keresztlány, Helena, aki fejébe vette, hogy megkeresi a kincset. A figurát az a Phoebe Waller-Bridge alakítja, aki a Fleabag óta napjaink legfelkapottabb komikusának számít – kár, hogy ebből szinte semmi nem látszik. Helena, apja – Indy egykori jó barátja – nyomdokain lépkedve szeretné megtalálni a tárcsát, de a családi becsületen kívül őt is az anyagi haszonszerzés vágya hajtja, ez az, amitől kedvenc professzorunk annyira irtózik. Helena alakja ugyanúgy nélkülöz bármiféle egyediséget és alkotói kreativitást, mint a többi figura. A Mads Mikkelsen alakította fő gonosz például kalapostul-szemüvegestül az első rész Arnold Tohtjának koppintása; csatlósairól legfeljebb annyi mondható el, hogy az egyik bajszos, a másik pedig nagydarab. Akad még egy ügyes kezű arab kisfiú, aki Indy helyett ezúttal Helenát erősíti – kell-e mondani, ő az Indiana Jones és a végzet temploma Picurjának reinkarnációja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.