Az idő tehát relatív, s ennek jegyében a film mindjárt a digitálisan megfiatalított Forddal nyit, aki a II. világháború végóráiban próbál visszacsenni néhány felbecsülhetetlen értékű kincset a menekülő náciktól. Ez a típusú számítógépes technológia sokat fejlődött Az ír vagy épp a Gemini Man óta, talán soha nem láthattunk még ilyen valósághűre renderelt arcot, de mindez még mindig egy jól sikerült videójátékot idéz csupán. A vonatüldözéssel, bombázással és pofozkodással tarkított jelenet ennek ellenére a sorozat legjobb pillanatait idézi; ilyenfajta akciózást a valódi Fordtól ennyi idősen nyilván nem várhatunk már el. De akkor mégis mi szükség van erre az egészre? Erre a kérdésre az alkotóknak a több mint két és fél órás játékidő végéig sem sikerült megnyugtató választ adniuk.
Egyetemi előadásán hősünket immár nem rajongják körbe diákjai, csak ásítoznak az ókori görögök vagy az inkák viselt dolgait hallván. 1969-ben járunk, a világ a múlt helyett immár a jövővel foglalkozik: az amerikaiak nemrég küldtek embert a Holdra. Harrison Ford viszont még mindig maga Indiana Jones: fáradt sóhajában, hajlott hátában és ősz halántékában akkor is ezerszer több élet van, mint digitális másában, ha semmit nem csinál, csak ikonikus ostorával a kezében, kalapját felcsapva az időjárásra panaszkodik. Mégis, a sorozat szabályai szerint találni kellett neki valami megmenteni/ellopni való ereklyét, meg némi motivációt, hogy a nehézségek ellenére is kockáztassa életét. Az előbbi ezúttal Arkhimédész tárcsája lett, egy óraszerű szerkezet, amely a zavaros magyarázat szerint megmutatja, hol várhatók lyukak az idő szövetén, amelyeket kihasználva akár a történelem is megváltoztatható; az utóbbi pedig egy semmiből előbukkanó keresztlány, Helena, aki fejébe vette, hogy megkeresi a kincset. A figurát az a Phoebe Waller-Bridge alakítja, aki a Fleabag óta napjaink legfelkapottabb komikusának számít – kár, hogy ebből szinte semmi nem látszik. Helena, apja – Indy egykori jó barátja – nyomdokain lépkedve szeretné megtalálni a tárcsát, de a családi becsületen kívül őt is az anyagi haszonszerzés vágya hajtja, ez az, amitől kedvenc professzorunk annyira irtózik. Helena alakja ugyanúgy nélkülöz bármiféle egyediséget és alkotói kreativitást, mint a többi figura. A Mads Mikkelsen alakította fő gonosz például kalapostul-szemüvegestül az első rész Arnold Tohtjának koppintása; csatlósairól legfeljebb annyi mondható el, hogy az egyik bajszos, a másik pedig nagydarab. Akad még egy ügyes kezű arab kisfiú, aki Indy helyett ezúttal Helenát erősíti – kell-e mondani, ő az Indiana Jones és a végzet temploma Picurjának reinkarnációja.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
