Kritika

Sean Connery 56 éves volt, amikor az 1986-os Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban eljátszotta az akkor 44 éves Harrison Ford apját. Ford a legújabb Indy-kaland bemutatása idején pedig már 80 éves.

Akkor vannak igazán elemükben, amikor forgószélként száguldoznak, amikor pillanatokba sűrítik egy bútorszállító brigád többórás munkáját és az élet színességét, amikor fékeveszetten táncolnak, ünnepelnek és tombolnak a színpadon. Az SZFE Tárnoki–Jákfalvi prózai színészosztály történetét az előadás szempontjából is érdemes felidézni.

Véletlen egybeesés volt: alig két héttel azután került sor a háborús nemi erőszakot tematizáló Elhallgatva című tanulmánykötet, valamint az áldozatok tiszteletére tervezett budapesti emlékmű pályázati makettjeinek bemutatójára, hogy Oroszország 2022. február 24-én lerohanta Ukrajnát.

A hegyek ölelte kisváros lát­képe és a naivan bájos gótikus Szent Katalin-szobor: a könyv borítóján a vizuális jelek nemcsak a könyv témáját, hanem alaphangulatát is megadják.

Megismerkedni sziporkázó mondatokban, látni a másik fotóját, beszélni telefonon, a személyes találkozások alkalmával csalódni, mégis ragaszkodni az első benyomáshoz – ezt a próbatételt mintha a Facebooknak köszönhetnénk.

Nehéz Az idol című tévésorozatról írni a nagy médiazaj közepette.

Van, akit már a rockopera szó hallatán kiráz a hideg, pedig a múltban akadtak érdekes, izgalmas művek a műfajban, még ha sok klasszikust nem is tudunk felsorolni.

Mindannyian ismerünk rémtörténeteket bipoláris zavarban szenvedőkről – hogyan adta át X. egyhavi fizetését a taxisofőrnek, Y. hogyan kergette meg késsel a gyerekeit, mert a hang azt mondta, áldozza fel őket, vagy az agyongyógyszerezett Z. hogyan hirdette magáról, hogy ő egy robot.

Egy mosolygós szőke lány hajnali háromkor egyedül indul haza egy ott alvós buliból. Az éjszaka emelkedett hangulatának levezetéseként küld egy vidám videót a legjobb barátnőjének. Ezután a sötétből előlép egy maszkos idegen, színtelen folyadékkel önti le a lányt, majd egy öngyújtóval felgyújtja.

A Guy Ritchie-féle gengszterek már jó ideje kikiáltották függetlenségüket az alkotójuktól, s manapság már magának Ritchie-nek is csak ritkán sikerül belépnie területükre, és eredeti módon vászonra adaptálnia kalandjukat.

Kettős jubileumot ünnepelhetett az elmúlt hetekben Mike Oldfield: egyrészt 70 éves lett, másrészt kereken öt évtizede jelent meg fő műve, a Tubular Bells. Mindez elegendő egy kis visszaemlékezésre: nem csak a legendás album keletkezésére, de a „nehéz esetnek” tekintett zenész teljes eddigi pályájára is.

Lektűr? Nyilvánvalóan provokatív gesztus az alcím, hisz’ van, aki a lektűr kifejezést kizárólag a szórakoztató irodalomra használja, míg az idegen szavak szótára szerint szimplán csak olvasmányt jelent. Vajon Vida azt mondja ezzel, hogy a mű lektűrnek látszik ugyan, mert használja a könnyed olvasmányok jól bevált fogásait, azért mégsem lektűr?

Alighanem kissé csalódottan konstatálták a névmágia hívei, hogy a múlt év végén, a csatorna megújulását jelezve a korábbi Jazzy Rádió sima Jazzyre keresztelte át magát.