Raphaëlle (Valeria Bruni Tedeschi) nem akarja tudomásul venni, hogy házastársa, Julie (Marina Foïs) elhagyni készül őt. Minden módon akaszkodna narcisztikus rigolyáit tovább tűrni nem hajlandó párjára; egy őt érő banális, de egziszteciális következményekkel járó baleset (könyökét töri a grafikusnő) felettébb alkalmasnak látszik, hogy a természetes módon felébredő sajnálatot és együttérzést kihasználva visszahódítsa (de legalább még egy kicsit magához láncolja) szerelmét.
Egyelőre csak a kiskorúaknak szánt kiadványokra vonatkozik a „gyermekvédelminek” titulált törvényhez kapcsolódó rendelet, mely szerint „születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő” termék csak zárt csomagolásban forgalmazható, illetőleg iskolák és templomok 200 méteres körzetében még úgy sem.
A kényszer szülte ugyan, de vitathatatlan, hogy a százszázalékosan járványbiztos projekt egészen különleges – és remélhetőleg a főváros kulturális életében maradandó nyomot hagyó – élmény, meditatív én-idő.
Parr akkor kezdett igazán ismertté válni Magyarországon, amikor ide is betörtek a digitális fényképezőgépek.
E melankolikus, komótos film egyszerűnek látszik. A gyászba dermedt Kafuku, aki két éve vesztette el feleségét, Hirosimába utazik, hogy nemzetközi szereplőgárdával megrendezze a Ványa bácsit.
Nagyon szimpatikus, hogy a Radnóti Színház külső játszóhelyei rendre teret adnak a független színházi alkotóknak, mutatva, hogy a Kováts Adél vezette intézmény a tettek szintjén is szolidáris e lassan teljesen kifosztott szcénával.
Chick Coreának (1941–2021) a Müpa felkérésére komponált Concertóját posztumusz mutatta be három pártfogoltja, pár nappal korábban pedig egy másik amerikai zongorista példakép, Kenny Barron adott bemutatót olasz famulusával két zongorán a Zeneakadémián.
Barta Sándor expresszionista író, költő és szerkesztő a Kassák Lajos szerkesztette, 1916 és 1925 között megjelent folyóirat, a Ma körének egyik tagja – életművét számon tartja az irodalomtörténet.
„Ha költő lennék, beleköpnék a levesedbe” – mondja a lírai én a kötet legelső versének (Viszony) vége felé, aztán gyorsan hozzáteszi: „Nem vagyok költő. / Futár vagyok. / Nyugi.”
A koronavírus jelenléte nyilván ébren tartja az érdeklődést a zoonózis iránt is. Ez tudniillik az a rendre ismétlődő, evolúciós jelentőségű folyamat, amelynek során a gazdaváltásra amúgy is hajlamos kórokozók állati lakhelyük helyett másikat találnak maguknak, az emberekben.
A hétgyermekes család egyetlen szobában él, amely cipészműhely és varroda is egyben. Keleti szegénységbe születik az elbeszélő, és végül a nyugati jómódig jut. Shiri Zsuzsa Gittája mégis ugyanazzal az egyszerűséggel beszél régi dolgairól, mint az újabbakról.
A világ éppen legfontosabb – és egyben legborzalmasabb – eseményei most tőlünk alig néhány száz kilométerre zajlanak. Áttételesen pedig sokkal közelebb is: a határon, a pályaudvarokon, a befogadó családok konyhájában. Az ukrajnai háború mindenhol jelen van: a hírekben, beszélgetésekben, vitákban.
