Koncert

Négyes rétes

Dés András Strudel

Kritika

Lemezre mutató koncertet adott Dés András kvartettje, amellyel az együttes néhány napos stúdiózására tette fel a koronát az Opusban.

A felvétel elkészült, a megjelenés még odébb van, most ízelítőt kaptunk belőle. A 45 éves ütőhangszerest számos közreműködése és egy önálló estje mellett saját és kollektívan vezetett zenekarai tették jelentős alkotóvá. Ez a harmadik saját lemeze lesz, első albumát trióban The Worst Singer in the World címmel adta ki 2017-ben, két évvel később az Erdőkerülőkben továbbkereste a járatlan utat, de az már kvartettben szólalt meg. Generációjának sok tagjával (Lukács Miklós, Szandai Mátyás, Szabó Dániel) működött együtt, viszont csak a nála valamivel fiatalabb, de minden zenére nyitott gitáros, Fenyvesi Márton hallható mindhárom BMC-s albumán, amelyeknek az a közös koncepciójuk, hogy a kötött formák és a meglepő rögtönzések vonzásában hogyan születik és alakul a zene.

Dés öt éve Bécsben él, ez az egyik oka, hogy aktuális, osztrák–magyar kvartettjének a Strudel nevet adta. Ám mostantól elhagyják ezt a megnevezést, ami mögött bizonyára a cukrászok vagy hasonló, titkos, uralomra törő világszervezet áskálódása állhat. A rétes elnevezésre az is utalhatott, gondoltam, hogy milyen gazdagon megrakott volt a zenei szövet. Nagyjából a posztmodern, az EMC-től is ihletett hangzáskép tájáról indul a kvartett. A végig tágas, többnyire fényes, de azért inkább elmélyedő és töprengő, mint cseverésző összhangzásban a szólamok viszonya a legizgalmasabb. A tagok több pozíciót váltogattak, túl a kíséret és szóló dichotómiáján, a szinkron improvizációkon belül is differenciált szerepfelfogások fültanúi voltunk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.