Színház

Nem minden veszett el

Kár

Kritika

Szabó Réka, a Tünetből a független színházi szcénát egyre jobban sújtó körülmények miatt Szünet Együttessé változó társulat vezetője és Kánya Kinga szociológus beszélgetésével indul az esemény. Szabó rendezőként, Kánya konzulensként készíti elő a közönséget a közösségi színházi előadásra.

A The Bird Experience című projekt egy dán tánctársulat ötletéből fejlődött ki, amelyben öt európai ország egy-egy kortárstánc-társulata közösen gondolkodva, de különböző módon és perspektívából dolgozta fel a veszteség témakörét, különféle civil csoportok bevonásával és egy nagy fekete madár segítségével. Szabó Réka és alkotótársai tizenkét civil közreműködésével gondolkodott el a hivatásunk elvesztéséből fakadó gyász és fájdalom témakörén. Szavak, mozdulatok és közösségi játékok segítségével.

Szabó erős kézzel, de empátiával és lágyan szövi egybe a történeteket és a nagyon eltérő színházi eszközöket. A közönség ezáltal nem egy terápiás folyamatot vagy még mederbe nem terelt indulatkiélést lát, hanem egy meghatározott keretek közé emelt, felelősségteljes és fontos tartalmat hordozó színházi előadást. Rádásul nem kívülállóként, hanem partnerként. A részvevők valóban bevonnak minket minden egyes megosztott gyakorlattal, gondolattal, kezdve onnan, hogy egyesével bemutatkoznak a performance elején.

Az Oláh Balázs táncművész által érzéki módon életre keltett, Anette Asp Christensen készítette fekete madár az előadás nagyobb etapjait választja el. A táncetűdökben a sebzett madár vergődése, elrepülni vágyása a lelki folyamatok természetes kifejezésének hat, minden didaxis nélkül. Madara egy-egy érzelmileg felhevült jelenet után feltakarítja a színpadot vagy éppen folyton meg-megbicsakló bokával hátrál egy-egy szereplő szemrehányása elől. Ölel vagy ellök, megtámaszt vagy kerget, fenyeget vagy megnyugtat. Egyszerű, mégis költői metaforája a gyász összetettségének. Közben a háttérben, mintegy a bevezetés-tárgyalás-befejezés részek tagolásaként élő kapcsolásban megjelenik a projekt másik négy városának előadása is, megmutatva, hogy éppen milyen színpadi körülmények között mi zajlik párhuzamosan. Bár ezek hosszasabb megvizsgálására nincs időnk, az mindenképpen átjön, mennyire másféleképpen keretezik a különböző nemzetiségű társulatok a madarat mint jelképet, és a gyászmunka megdolgozási és feldolgozási folyamatát.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)