A japán rajzfilmek egyre növekvő népszerűsége az élőszereplős filmekre is hatással van. Ám ami 2D-ben működik, az nem feltétlenül látványos élő szereplőkkel; az animék sablonjai kétes eszközök filmen. A Lángok által… mangaadaptációja pedig az összes ilyen klisét felsorakoztatja.
A japán teledrámák általában számos hasonlóságot mutatnak dél-koreai művekkel, csakhogy Dél-Korea filmtörténelmének – gyakorlatilag a televízió megjelenésétől, de a 60-as, 70-es évektől különösen – szerves részét adják a drámai sorozatok (együtt nőttek fel). A japán filmkultúra gyökerei sokkal messzebbre nyúlnak vissza, de a tévé valamiért mégis az időközben hatalmas iparággá nőtt K-drámát tekinti alapnak, és igyekszik a sajátjává tenni. A dorama általában olcsón készül, kevesebb hozzáértéssel (gyengébb forgatókönyv, rendezés), ismeretlen vagy amatőr színészeket szerepeltet (sokszor Japán-szerte ismert énekeseket, médiasztárokat), és mivel a történetek kizárólag a helyi társadalmat ábrázolják, a célcsoportjuk is kisebb, mint a hasonló koreai műveknek, melyek viszont az egész világhoz szólnak, és hatalmas a rajongótáboruk is.
A J-drámák animéből áttelepített kliséi egyszerűek: itt például a családapa a felesége legjobb, ám hamis barátnőjével jön össze a válás után, a fiú és a lány először utálja, majd megszereti egymást. E sablonok megjelennek a beállításokban, a kameraállásban, még a legegyszerűbb jelenetekben is, nem beszélve az egyes figurákról, a furcsa gesztusokról, mint amikor a fiú megragadja a lány csuklóját, hogy jobban ki tudja fejezni magát, vagy amikor falhoz szorítja, hogy fenyegetőbbnek tűnjön. Nem egyértelmű, hogy ezek az animés kitörések mennyire szórakoztatók, ám határozottan azt az érzést keltik, hogy az adott sorozat tényleg inkább rajzfilm szeretne lenni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
