A rendezőnő filmjében is megörökített Bergman Safari valóságban is létező programja az odalátogató érdeklődőknek. Tajtékpipa nincs, de meg lehet tekinteni házat, könyvtárat, forgatási helyszínt, a 60 éve lebontott díszlet helyén burjánzó susnyást körbevevő kőkerítést. Vásárolható szuvenír is (pl. Bibi Andersson-napszemüveg a Personából), majd fogyasztás következik, helyi specialitások, s az eszegetés-iszogatás közben a résztvevők kifejthetik egymásnak reflexióikat a látottakról, tájékozottságot, hozzáértést csillogtatva, a svéd nagyság munkásságát, személyiségét kritika alá vonó megjegyzéseikkel mintegy partneri viszonyba kerülve a zsenivel.
A szigetre érkezik, konkrétan Bergman házába alkotni egy művész házaspár: két filmrendező, azzal a szándékkal, hogy Bergman szellemétől, szellemiségétől vagy a bútoraitól, esetleg az egykor általa is szemlélt panorámától, netán a vetítőjében megtekintett (majd jól leértékelt) filmjétől inspirálódván megírják következő opusuk forgatókönyvét – ki-ki a magáét. Ám a munka csak a kultúrsznobok körülrajongta férfinak megy (rémes thrillerét vetítik az ottani, természetesen Bergman emlékére hivatkozó fesztiválon, van alkalma szerénységével tüntetni). A nő nem találja a helyét, valami kihűlt köztük, de csak ő szenved tőle. Irritálja őt a mobilján folyton karrierjét szervező, udvariasan langyos férfi, aki nem nyújt sem érzelmi, sem szakmai segítséget félbehagyott sztorijához, amely ugyancsak egy kihűlt, de fellángoló szerelemről szól. A meg is elevenedő sztorit (film a filmben) ezért olykor csak magának meséli a nő. Benne alteregója szenved ugyanezen a szigeten, ahová egy esküvőre érkezett, s itt találkozik ifjúkori szerelmével, a szenvedély újraéled, ám elkötelezettségek vannak, nem lehet régen elhibázott döntéseket jóvátenni…
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
