Kritika

A bizonytalanság homálya

Az idén 89 éves művész munkásságának nagy részét lefedő, monumentális, közel kétszáz műtárgyat felvonultató, reprezentatív tárlat ékesen bizonyítja, hogy miért tartják Richtert a világ egyik legnagyobb kortárs művészének.

Kiterítenek úgyis

Schwechtje Mihályt nem most kezdte el érdekelni a korrupció; két legutóbbi színházi rendezésében, a 2019-es Az örökségben, és rá egy évre a Ginában szintén nagy figyelmet fordított a témára.

Díva és Társa

Kétszer kell bejönnie a színpadra, hogy egyszer bent legyen, szól a szépkorú színházi lekicsinylés, amelyet a Tosca alakítóira rendszerint nemigen lehet elhasználni.

A bosszú szomja

A költőknek is élni kell valamiből, a krimi pedig jól fizet. Cecil Day-Lewis angol-ír költő keresetkiegészítésként Nicholas Blake álnéven írta bűnügyi regényeit egy bizonyos Nigel Strangeways nevű detektívről – ennek egyik darabját láthatjuk most viszont sorozatként.

Mi fáj?

A múlt kísérteni tudja az embert – halljuk Hugh Jackman kellemesen fájdalmas hangján, és már érezzük is a szavak mögött bujkáló gyötrelmet.

  • - köves -
  • 2021. augusztus 25.

Állatok

Ember embernek farkasa, a világ pokol, amelyben az emberek elkínzott lelkek és egymás kínzói is egyben – a pokol a másik ember, tehetnénk még hozzá.

Hungarikum-e az ember?

Ha, ne adj’ isten, valakit a cím vagy az alcím felcsigázna, és rögtön tekerne is a Kossuthra, ne tegye. A sorozat ugyanis épp most ért véget. Kétszáz részesre tervezték, január 22-én, a Magyar Kultúra Napján indult, és az év 221. reggelén, augusztus 9-én a félhetes hírek után el is hangzott a befejező rész.

Majd megemésztjük

Kifutókoncert, catwalk koncert, látvány, fashion-, illetve koncertszínház: csak pár elnevezés azok közül, amikbe megpróbálták már beszorítani a Halas–Nagy alkotópáros különleges, a kórus-színház és az extrém divatbemutató ötvözéséből kiinduló előadásait. Az első két, egész estés darabjuk, a Tabu Kollekció (2016) és az Ügy (2018) után most is kísérleteztek, ezúttal a gasztronómiát híva be a játékba.

Fogd meg jól!

A napokban járta be a sajtót a hír, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) legújabb elemzése szerint még súlyosabbnak tűnik a klímakatasztrófa, amely felé robogunk, ezért még sürgetőbb lenne, hogy össztársadalmilag tegyünk valamit a bolygónkért, és persze ezzel szoros összefüggésben magunkért is. Ennek fényében még aktuálisabbá és életközelibbé válik e kiállítás, amelynek szélesebb horizontjában ez a kérdés is helyet kap.

  • Margl Ferenc
  • 2021. augusztus 25.

Mezítlábas Pegasus

A Netflixen futó Faudával nemzetközi sikert arató szerzőpáros, Avi Issacharoff és Lior Raz Cserben hagyva (Hit & Run) című új sorozatával tért vissza, amíg mindenki a palesztin–izraeli konfliktust boncolgató akciósorozat negyedik évadára vár. Nem kalandoztak messze a Fauda több helyszínnel zsonglőrködő, feszült cselekménybonyolításától, de a téteket láthatóan megemelték – és ennek sajnos a hitelesség és a hihetőség látta kárát.

Utólagos figyelmeztetés: jazzvihar

A brit jazzre nem csak Nubya Garcia vagy Shabaka Hutchings utóbbi évekbeli feltűnése óta érdemes odafigyelni. Az új generáció felnéz az ötven évvel ezelőtt szárnyaikat bontogató elődeire, hangmintaként újra is hasznosítja őket.