Kritika

Az előadás különös atmoszférájú világában el kell engednünk a bizonyosságokat és a kapaszkodókat, itt minden relatív, minden megkérdőjelezhetővé válik. A kizökkent idő soha nem volt ennyire kézzelfogható tapasztalat.

Az eseménysorozat életre hívója és kurátora, Koós Ágnes galerista a hazai kortárs üvegművészet népszerűsítésében nagy és kissé talán magányos feladatot vállalt az utóbbi években. Saját galériájában, a Kiskép Galériában magyar üvegművészek munkáit állítja ki és forgalmazza, de lehetőséget ad a fiataloknak is: többek között a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (Kisképző) üveg­műves diákjai is itt mutathatták be a vizsgamunkáikat idén nyáron.

Sokak szemében máig a Gangnam Style jelenti a dél-koreai popzenét, pedig Psy virális slágere már a megjelenésekor is inkább a K-pop hol szórakoztatóan, hol irritálóan túltolt paródiája volt.

A tavaly elhunyt producer, Hal Willner azzal csinált világraszóló karriert a nyolcvanas években, hogy népszerű előadókat és zenészeket kért fel, dolgozzák fel és adják elő saját stílusukban híres zeneszerzők műveit.

Az Ukrajna keleti részén (a nyílt vagy burkolt, de következetesen letagadott orosz be­avatkozás folyományaként) állandósult polgárháborús állapotok legrombolóbb következménye nem az anyagi javakban, politikai szuverenitásban, társadalmi kohézióban esett (egyébként jóvátehetetlen) kár, hanem a mindenkit deformáló polgárháborús (gyanakvástól, gyűlölettől, bosszúvágytól terhelt) tudatállapot kialakulása. Amely belülről mérgez. A drámaíró Natalija Vorozsbit első, máris markáns szerzőiségről tanúskodó filmjét ez a tudatállapot hatja át.

A gimnazista korosztálynak írt nagy sikerű irodalomtörténet, Az irodalom visszavág szerzője maga is középiskolai tanár, most novelláskötettel jelentkezett. A nagy beszélgetés le se tagadhatná írójának hivatását.

A legtöbben az utolsó pillanatig reménykedtünk, hogy lesz valamiféle folytatás. Talán úgy, hogy az előadás végén megint elkezdik kihúzni a neveket a kalapból, vagy esetleg bejelentik, ahogy korábban ötlet szintjén felmerült, hogy jövőre Máté Gábor kerül sorra.

Nehéz eldönteni, mi a jobb választás: előbb megnézni a kiállítást vagy fordítva: csapjon csak arcul a táncművészet, és utána legyen részünk az aha-élményben. A táncelő­adás ősbemutatóján mi az első felvonás után szaladtunk át a kiállítótérbe.

A kiállítás a holokauszt idején, közvetlenül utána született műalkotásokat mutat be, a trauma közvetlen, nyers megörökítését, gyakran a túlélő művész életművére alig is jellemző stílusban, és ez más perspektívákat nyit számunkra is.

Amikor a 2010-es évek elején Ladik Katalin neve szóba került a hazai képzőművészeti szcénában, többen csak legyintettek, mondván, hogy ő csak egy színésznő, aki az 1980-as évek elején elsősorban televíziós filmjeivel vált híressé Magyarországon.

Jimmy McGovern és a BBC háromrészes drámasorozata nem bíbelődik sokat az expozícióval: egyből behajítja nézőjét az addig büntetlen előéletű Mark Cobden (Sean Bean) börtönfelvételi procedúrájába.

A podcast a hangzó újságírás gonzója vagy punkja, s hogy ez felszabadító megújulása, vagy épp válságtünete, hovatovább hattyúdala-e az audiozsurnalizmusnak, az továbbra is a befogadói ízlésen múlik. Az mindenesetre kétségtelen, hogy ami izgalom ma ebben a műfajban vagy műnemben lehet, az leginkább a podcast háza táján keresendő.

A járványadatok ismeretében fölöttébb abszurd és érzéketlen dolog lenne Beethovent megtenni 2020 nagy vesztesének, de tény, hogy a komponista emlékéve jócskán megsínylette a (kultúr)élet leállását.

Pályaindító film volt a Rengeteg, eredeti, szokatlan, izgalmas. Hét, egymással közvetlenül össze nem függő etűd, hét, visszatérő kört le­író párbeszéd, hét, ítéletalkotó reflexeinket próbára tevő, nyitott befejezésű, ám önmagukba zárult világok találkozásra való képtelenségét megjelenítő szituáció.