Interjú

"A művészet kimegy az utcára"

Daniel Hermann, Marseille alpolgármestere

  • Kovácsy Tibor
  • 2012.11.04 12:10

Külpol

A délfrancia város jövőre Európa egyik kulturális fővárosa lesz. Magyarországi látogatása során Pécs 2010-es tapasztalatairól tájékozódott, mi viszont az ottani előkészületekről kérdeztük a kulturális ügyekért felelős hivatalnokot. A cél ott is az lenne, hogy a kultúra segítségével felfuttassanak egy nehéz sorsú régiót.

Magyar Narancs: Annyira különböznek a két város adottságai, hogy nehezen tudom elképzelni, milyen használható tapasztalatokat szerzett Pécsen.

Daniel Hermann: Igaz, hogy Pécs sokkal kisebb a maga mintegy százötvenezer lakosával, hiszen Marseille-nek 860 ezer lakosa van. Ráadásul a kulturális főváros Marseille-Provence, ami egy nagyobb területet foglal magába, beleértve Aix-en-Provence-ot, Arles-t, egészen Saintes-Maries-de-la-Merig, ami így már több mint kétmillió lakost tesz ki. Egy nagy területet, igen különböző - és egymást kiegészítő - kultúrákkal. Ami mégis közös, az például a felújítások problémája. Egy kulturális főváros renoválja a múzeumait, a bevezető útvonalakat, a tereket, helyszíneket. Ha jól értettem, Pécs ebbe mintegy százmillió eurót fektetett be, Marseille ennek több mint a hatszorosát. Igaz, hogy ebbe a 650 millióba az állam és a régió is beszáll. Tehát a fő probléma a városfelújítás. Ez persze esély, de kihívás is, és nagyon felgyorsítja a fejlesztési projekteket.

MN: Miközben Marseille-nek - mint sok más városnak - komoly szociális és egyéb problémákat is meg kell oldania.

DH: Így van, nem egyszerű város ez - már csak a közlekedés szempontjából sem, hiszen beszorul a tengerek és a környező magaslatok közé. Az utcák szűkek, komoly erőfeszítéseket tettünk már eddig is a közösségi közlekedés fejlesztése érdekében. Pécs esetében például elkészült az oda vezető autópálya is, Marseille-ben is fel kell újítani a bevezető autópályákat - vagyis vannak hasonlóságok. Például a kultúra határterületei, társadalmi összefüggései vonatkozásában - beleértve a foglalkoztatást, az idegenforgalom gazdasági jelentőségét. Marseille esetében emellett az egész mediterrán térségből származó, igen jelentős közösség van jelen - ami egyfajta integrációs tényező is. Ebben a tekintetben persze Pécs és Marseille különbözik.

MN: Nem is beszélve az olyan problémákról, mint például a Marseille-ben dúló drogháború. A bűnözés amúgy is régi problémája a városnak. Mit tesznek a megfékezésére?

DH: Ez egy összetett probléma. Marseille mint kikötőváros bevándorlási célpont. Ugyanakkor nem gazdag. Az volt, de a gyarmatok elvesztése után - nem lévén ipari város - nehezen tartott lépést a változásokkal. Az átalakulás a szolgáltatások és egyfajta minimális kisipar irányában történt. Tény, hogy Marseille-ben a munkanélküliség mértéke eléri a 14-15 százalékot, ami igen magas. Ezen belül is különösen magas a fiatalok, főleg a külvárosi fiatalok körében. Nehéz tehát a helyzet. Jelenleg a lakosság legalább harminc százaléka észak-afrikai. Ha az iskola nem képes példát adni, a gyerekek nagyon hamar otthagyják, és a bűnözés világába billennek át. Problémák vannak tehát az iskolákkal, de a szülőkkel is, akik sajnos maguk is munkanélküliek, és ezzel be is zárul a kör. Szükség volna intézkedésekre a kétkezi munkát igénylő, manapság hiányzó mesterségek újraindítása érdekében, arra, hogy ne akarjunk mindenkit eljuttatni az érettségiig, hiszen utána úgysem találnak munkát.

MN: Az oktatásban tehát nem látnak további lehetőségeket a felzárkóztatásra?

DH: De igen, ott vannak például a "második esély iskolái" a középiskolákból kihullott, de tanulni akaró diákoknak. Ezekben kisebbek az osztályok, az oktatás jobban illeszkedik a tanulók sajátos igényeihez, és nagyobb a szerepe a fizikai tevékenységnek. De nem sokan tanulnak itt. Persze nem is könnyű becsalogatni egy olyan lakótelepi fiatalt, aki egyfajta őrszemként, megfigyelőként dolgozik a lakótelepen: egy széken ülve figyeli, hogy nem közelednek-e a konkurens banda tagjai vagy a rendőrök. Jól megfizetik, száz-kétszáz eurót keres naponta. Hogyan lehetne rábírni, hogy vállaljon rendes munkát havi ezereurós minimálbérért?

MN: Túl sok ilyen megfigyelőre azért nem lehet szükség...

DH: Egyre többre van. Marseille-ben nagyon elterjedt a kábítószer. És nem lehet minden ház elé rendőrt állítani. Ráadásul a jelenlegi törvények értelmében egyáltalán nem egyszerű őrizetbe venni egy fiatalkorút. Márpedig a bűnelkövetők életkora egyre alacsonyabb, egyrészt a szülők miatt, akik nem törődnek velük, másrészt mert a bűnözők tudják, hogy az igazságszolgáltatás semmit sem tehet a fiatalkorúakkal szemben, úgyhogy velük hajtatják végre a bűncselekményeket. Nem tudom, hogy lehet ezt megoldani, hiszen egész lakótelepek vannak, ahol a lakosság lényegében a kábítószerekből él. És az is igaz, hogy ezek a lakótelepek szemben állnak egymással a drogkereskedelem feletti uralomért vívott harcban. Persze Marseille nem csak ez, de hogy létezik a probléma, azt nem lehet tagadni.

MN: Mit tudnak tenni annak érdekében, hogy ez ne riassza el a látogatókat?

DH: Nem akarom sokkolni, de ha megölnek egy gengsztert, az nem veszélyezteti a turistákat. A leszámolások a lakótelepeken zajlanak, távol az idegenforgalom helyszíneitől. A kisstílű bűnözéssel, tolvajlással már más a helyzet. Meg kell tudnunk oldani ezt a problémát, hiszen gyorsan híre terjed a közbiztonság hiányosságainak. Ez persze rossz képet fest a városról, de azért Marseille nem csak ez. Létezik integráció is, keveredés, amely hellyel-közzel sikeres. A város a tengerre nyílik, csodálatos panorámával, figyelemre méltó a környezet biodiverzitása, ráadásul nemzeti parkká nyilvánították az Európában egyedülálló Calanques-ot (a Marseille-től keletre eső, szűk öblökkel szabdalt, meredek, sziklás partvidéket - KT). Vannak tehát aduk a kezünkben. Éppen ez volt az egyik ok, ami miatt Marseille Európa kulturális fővárosa lehetett. Egyebek mellett persze, hiszen jelentős az utcaművészeti és a cirkuszkultúra.

MN: Mit értenek utcaművészeten?

DH: Azt, hogy a művészek elfoglalják a köztereket a munkáikkal. Mondjuk átformálnak egy körforgalmat, megváltoztatják az utcák arculatát. A művészet kimegy az utcára, és átalakítja. Ez egyrészt köztéri kulturális eseményeket jelent, másrészt pedig a járókelők odavonzását a műalkotásokhoz. És ami Marseille-nek mint kulturális fővárosnak az egyik különlegessége lesz: a lakosság részvétele - vagyis a művészek az érintett lakóközösség bevonásával formálják át a köztereket, akár egy happening keretében.

MN: Látható-e előre, hogy mennyire érdekli ez ténylegesen a lakosságot?

DH: Marseille néhány éve ünnepelte a föníciai telepesek által történt megalapításának 2600-adik évfordulóját. Durván százezren vettek részt az ekkor szervezett rendezvényeken, amelyekbe iskolák, egyetemek és helyi kulturális egyesületek is bekapcsolódtak. Valóságos karnevált szerveztek. De ugyanez volt annak a tényleges karneválnak az esetében, ahol az egyes lakónegyedek a rióihoz hasonlóan maguk szervezték meg a saját vonulásukat. A kulturális főváros cím egyik nagy kihívása, hogy a kiemelkedő események, nagy kiállítások, hangversenyek, színielőadások mellett maga a lakosság is bekapcsolódjon a programba. Erősen munkálkodunk ezen, aztán majd meglátjuk. De az biztos, hogy a húzó programok mellett populáris jellegűek is kellenek, a kettő csak együttesen működik jól. A populáris kifejezést persze nem elítélő értelemben értem.

MN: Hogyan szerveződtek - a folyamatát is tekintve - a 2013-as év előkészületei?

DH: Létrejött egy Marseille-Provence, Európa Kulturális Fővárosa nevű egyesület, amely független a várostól. Az élén a Kereskedelmi Kamara elnöke áll. Emellett létrejött egy igazgatási tanács a részt vevő városok polgármestereiből és a regionális adminisztráció képviselőiből. Van tehát maga Marseille és ez az egyesület. Ez egy 80 fős szervezetet irányít, amely a kulturális események csokrát állítja össze - 92 millió euróból. Mi, Marseille városa biztosítjuk a csokorhoz a vázát, vagyis a helyszíneket, 220 millió euróból. Végül itt van az asztal, amelyre a vázát tesszük: ahogyan a város megszervezi mindennek a befogadását a múzeumok, kulturális létesítmények, az utak vagy a Régi kikötő felújításával. De megvizsgáljuk a biztonsági helyzetet, a szálláslehetőségeket is. Jelenleg évente 4-5 millió turista keresi fel a várost, valamint hét-nyolcszáz ezer hajóutas. A kulturális főváros cím általában 20-30 százalékos növekedéssel jár, úgyhogy 6-7 millió turistával kell számolnunk.

MN: Vagyis új szállodákra is szükség van.

DH: Például egy régi kórházat ötcsillagos szállodává építünk át, a meglévőket pedig mind felújítjuk - az együtt jelentkezett városok mindegyikében, hiszen egyik a másikból jól megközelíthető.

MN: 2013-ban még egy kulturális fővárosa lesz Európának, mégpedig Kassa.

DH: Így van, kapcsolatba is léptünk, lesznek csereprogramjaink, de magasabb szintű együttműködés nem alakult ki, hiszen eltérőek a méreteink és a tapasztalataink. Amiben együttműködhetünk, az a kulturális körséták útvonalainak a jelölése, amit igen fontosnak tartok, akárcsak a rövid hatósugarú információs rendszerek, például mobiltelefonon lekérhető programismertetők kialakítását.

MN: Nehezítették-e pártpolitikai ellentétek a szervezést?

DH: Épp ellenkezőleg: a szervezés enyhítette a politikai konfliktusokat, sőt a korábban egymással versengő, vezetői szinten nem túl barátságos viszonyban álló városok közös rendezvényeket szerveznek. Például Aix és Marseille közös belépőjeggyel szervez kiállítást Van Gogh, Cézanne, Bonnard, Matisse és mások műveiből. Szerencsére a politikai nézeteit mindenki talonba tette.


Neked ajánljuk