A nyílt konfliktus kezdete a híres 2003-as Kreml-beli üzletember-találkozó idejére datálható, a Hodorkovszkij-dosszié viszont már a garbóaffér idején elkezdett hízni: az első per vádiratában 80 nyomozó összesen 112 hónapnyi munkája fekszik. A tét nem kevesebb volt, mint az, hogy a Putyin mögött álló új anonim oligarchátus kontroll nélkül rendelkezhessen az állami javakkal és forrásokkal; maga az új rezsim államideológiája és politikai gyakorlata.
Hodorkovszkij az egyetemista korában viselt bajszot a 90-es évek elején borotválja le, ekkor nyíratja rövidre sűrű, fekete haját, és rendel egy trendi, keret nélküli szemüveget is a hatalmas, "értelmiségi" pápaszem helyett. A 2000-es évek elejére a civil tartás és az üzletemberimázs keveréke személyiségének és politikai arcának meghatározó - és ellenfeleit leginkább irritáló - elemévé válik, s ez marad domináns a perében is, amikor veszélyes bűnözőkhöz hasonlóan a vasráccsal megerősített "üvegakváriumban" áll bírái előtt.
Az immár több mint nyolcéves kemény börtönlét alig látható jelei mögött eközben újabb figura körvonalazódik. Barátja, tisztelője, levelezőtársa, Ljudmila Ulickaja szerint mostanában egy másik toposzba akarja "beleírni" magát: az orosz irodalomban különösen Dosztojevszkij nyomán nagy szerepet játszó "börtönmonológok" hagyományába. Magyarul is olvasható írásai (A szabadságért harcolok, Budapest, Noran, 2011) valóban felvonultatják e tradíció minden rekvizitumát: a tömlöcbe vetett szerző a "nép", a köz ügyei felé fordul. A civil társadalom érdekében korábban kifejtett tevékenységéből leszűrt következtetéseket most nagyszabású egyenlősítő vízióban oldja fel; előkerül az orosz értelmiségre oly jellemző önbírálat, sőt önostorozás minden formája is. A fő cél azonban a nagy "eszme" megfogalmazása lenne, ami - bárhonnan is nézzük - a 19. század utolsó harmadában ébredő narodnyikgondolatot transzponálja a 21. század globalizációs viszonyai közé. Egy lényeges eltéréssel: az állam szerepének újradefiniálásával. Mert a megkérdőjelezhetetlenül őszinte "baloldali fordulat" és a többi tanulmány és levélváltás középponti kategóriája akkor is az állam marad, ha Hodorkovszkij a putyini, sőt jelcini állammodell jóval szelídebb, rugalmasabb, nyitottabb formáját tartja kívánatosnak. Hiába rajzolja mellé a megreformált orosz igazságszolgáltatás utópisztikus képét, hiába sorolja elő a fékek és ellensúlyok jól ismert rendszerét, s hiába tenné alapjának a magántulajdont: ez az állam lényegét tekintve ugyanaz a centralizált struktúra lenne, mint a korábbiak, s demokráciafokát csak a tehetősek személyes, morális elszántsága tudná garantálni.
Zabikapitalizmus
A JUKOSZ nagy paradoxona, hogy bár 2003-ban kezdődő felszámolása idejére Oroszország talán legtranszparensebb, nyugati modell szerint működő óriáscége lett, már születésekor végzetesen egybenőtt az orosz állammal. Borisz Nyemcov, az egykori orosz "ifjúdemokrata" egyenesen "jukoszizációnak" nevezi a szertelen 90-es évek közepének ama privatizációs folyamatát, melynek révén a JUKOSZ meg a hasonló nyersanyag- és ásványkincs-kitermelő vállalatok magánkézbe vándoroltak. De az "ősbűn" valószínűleg korábbi.
Hodorkovszkij politikai szocializációjának terepe a Komszomol volt. A Mengyelejev Vegyipari Egyetem hallgatója természetes módon tagozódott be a felkínált közéleti formákba, anélkül, hogy a kor uralkodó propagandájával azonosult volna. Az édesanya visszaemlékezése szerint Pavel Korcsagin volt a kamaszfiú eszményképe, Az acélt megedzik a "bibliája", melyből leginkább a kemény akaraterő, a céltudatosság, az eszmények megvalósíthatósága bűvölhette el. Az egyik egyetemista társ vélekedése is ("a zsidó Misa számára az egyetlen érvényesülési lehetőség a tudományos karrier volt") csak részigazság lehet - hisz Misa épp az ún. "5. pont", a személyi igazolványban megjelölt zsidó nemzetisége miatt nem kerülhetett tudományos intézetbe. Hodorkovszkij azonban a kényszert előnnyé változtatta: 1987-ben, egy évvel az egyetem elvégzése után a moszkvai Frunze kerület (mondjuk: Bel-Buda) Komszomol-bizottságának titkárhelyetteseként létrehozza az "Ágazatközi Műszaki-tudományos Program" elnevezésű ifjúsági központot, amit a Komszomol-bizottság nevére és címén jegyeztet be.
Ez megszokott módszer volt a késő szovjet népgazdaság készpénzforgalom nélküli rendszerében: Hodorkovszkij cége jószerivel csak "ideológiai" címkéje révén különbözött a legkülönfélébb (maffia-, rendőrségi és más erőhatalmi) fedőcégek működésétől, miközben a "műszaki-tudományos együttműködés" a Komszomollal tág teret nyitott a készpénztermeléshez. Ez az "együttműködés" a vasúti restikben a szendvicsárusítástól a koptatott farmer, a lengyel vodka és személyi számítógép behozatalán át a bankalapításig terjedt. Mire a Szovjetunió 1989-ben a felbomlás szélére sodródik, már kész a Menatep, az egyik első orosz magánbank; nevét az első Hodorkovszkij-cég után kapta, alaptőkéjét az első ötletek hozamából. Az újdonsült rubelmilliomos állami feladatot is vállal: 1990-ben a (még a Szovjetunió részét képező) Oroszországi Föderáció miniszterelnökének, Ivan Szilajevnek a gazdasági tanácsadója lesz, majd 1993-ban ugyanitt energetikai miniszterhelyettes.
Csakhogy állami funkcióra ugyanazért van szüksége, mint amiért a Komszomolra: a szovjetből oroszszá váló rendszerben az állami információs és hatalmi hierarchiában való részesedés vagy a hozzá fűződő aktív kapcsolat nélkül semmiféle új vállalkozás nem volt lehetséges. A gazdasági szereplők közötti küzdelem nem valódi, szabadpiaci versenyben dőlt el, hanem az "állami-hivatali kapcsolatok" ereje szerint. Alekszandr Pumpjanszkij, a Hodorkovszkij-ügyről szóló kiváló könyv egyik szerzője, az egykori Novoje vremja c. hetilap főszerkesztője meséli, hogy amikor 2003-ban egy belvárosi irodára éhes cég biztonsági emberei egy éjszaka alatt elfoglalták a szerkesztőségi helyiségeket, a kiszálló rendőr alezredes így csitította őket: "Mit izgul? Majd reggelre kiderítik, kinek az embere van magasabb polcon."
Különösen igaz ez a privatizációs folyamatra, melynek során a megfoghatatlan eredetű és természetű népvagyont képező "zabiüzemekből" kellett (volna) tisztességes "kapitalista" üzemeket kreálni. A cégeket a legkülönbözőbb beosztású csinovnyikok vették "gyámság" alá (e "védnökséget" az orosz nyelv a krüsa - 'tető' szóval jelzi, erejét pedig a tető "magasságával" méri), s határozták meg magánosításuk feltételeit. Az egyik legelterjedtebb technika az ún. "beruházási aukció", a jobbára soha be nem váltott "beruházási ígéretek" licitje volt. Így tett szert Hodorkovszkij a murmanszki apatitkitermelő cégre is - később ez a tranzakció szolgált ürügyül perbe fogásához. A műtrágyagyártáshoz nélkülözhetetlen apatitforrás megszerzéséért egy konkurens üzletember a környék négy kormányzójával fogott össze a Hodorkovszkij-Lebegyev-páros ellen, csakhogy a duó mögött ekkor még jóval magasabb állami-hivatali kapcsolat állt. Ám 2003-ra ez a kapcsolat elporladt, s Hodorkovszkij első számú üzlettársát és barátját, Platon Lebegyevet épp az apatitbánya részvényei körüli állítólagos visszaélés vádjával tartóztatták le.
A "zabicégek" privatizálása során vészesen közel került egymáshoz a folyamatot felügyelő állami bürokrácia és a terepen már korábban jelen lévő szervezett bűnözői csoportok köre. Nemcsak a módszerek, a nyers erő alkalmazása teremtett rokonságot köztük, hanem az érdekek összefonódása is. Például az, hogy a tisztességes verseny szándékával indulókat kiszorítsák. Ám ha ezek az érdekek szembekerültek egymással, véres leszámolások jöttek: a Hodorkovszkij-perben öt ilyen jellegű bérgyilkosságot próbálnak a JUKOSZ-vezetők nyakába varrni.
Hodorkovszkij őszödi beszéde
A Menatep a késő szovjet kor és a peresztrojkaideológia uralkodó elve szerint működött: a legjobb ügyfél az állam, de még annál is jobb a széthulló állam, ami már csak hitelekből tudja fenntartani magát. A Menatep az állam "meghosszabbított" kezévé vált, egyebek között a fegyvergyártás és -kereskedelem monopóliumával rendelkező állami cég, a Roszvooruzsenyije, valamint Moszkva város számlavezető és hitelező bankja lett. Tucatnyi, részvénytársasággá alakított állami vállalatnál vált meghatározó tulajdonossá 1994- 1995-ben, s így 1995-ben, amikor az orosz államkassza kiürült, és dobra verték a legnagyobb állami olajvállalat, az ugyancsak a csőd szélén tántorgó JUKOSZ részvényeit, a Menatep volt az egyetlen esélyes: 350 millió dolláros "zálog" ellenében 78 százalékos részesedést szerzett a cég irányításában.
1996-ban, Jelcin második elnökválasztási kampányában a gazdasági átalakulás óriási politikai téttel terhelődik. Az elnök 4 százalékos népszerűségével szemben a kommunista Zjuganov 35 ponton áll. A Jelcin körüli "ifjú demokraták", az élükön a privatizációt irányító, egyben Jelcin kampánystábját vezető Anatolij Csubajsszal megpróbálják a lehetetlent: egyetlen választási kampányidőszak alatt létrehozni a "saját tőkésosztályt". Különben egyszer s mindenkorra elvesztik a gazdasági és a társadalmi rendszerváltásnak még az esélyét is. Az orosz államvezetésnek - ahogyan Kondaurov, a JUKOSZ stratégiai-elemző osztályának vezetője megfogalmazta - lojális, megbízható, jól képzett, munkabíró, ambiciózus "saját szupergazdagokra" van szüksége, akik egyszerre képesek kihúzni a válságból az orosz ipari és nyersanyagtermelést és a működésképtelen államapparátust. (Az ex-KGB tábornoka, Kondaurov később a kommunista párt dumaképviselője lett egészen 2007-ig.)
Világos volt: akkora orosz tőke orosz magánszemélyek kezében nincs, hogy tényleges világpiaci áron meg tudják vásárolni az egykori állami cégeket. Ha viszont külföldi kézbe adják ezeket, a Kreml elveszíti felettük a kontrollt, s vele azt a forrást is, ami az orosz bürokratikus rendszer legalább külszíni rendbetételéhez, az államkassza hiányának legalább átmeneti pótlásához szükséges. A Menatep-JUKOSZ lett az egyike azon óriásvállalatoknak, melyek mindkét feltételt teljesítették - jó ideig és feltétel nélkül. Elvégre erre szocializálódtak. Így lett Hodorkovszkij létrehozója, részese és haszonélvezője annak a rendszernek, amelynek utóbb leleplezőjévé, majd áldozatává vált.
A fordulatot a politikus-üzletember "őszödi beszéde" jelenti, amit a "baráti oligarchák" rendes évi összejövetelén mond el a Kremlben. Putyin aznapra - 2003. február 19-én - a korrupció kérdését tűzte napirendre. Az új orosz pénz- és iparmágnásréteg színe-java a György terem híres, kör alakú asztalánál gyülekezik. Putyin belép, mindenkivel lekezel. Hodorkovszkij másodikként, az Orosz Gyáriparosok Szövetsége képviseletében kap szót. Még csak a felsőoktatási jelentkezés ellentmondásainál tart, már megfagy körülette a levegő: miért, hogy az olajipari mérnök kezdő fizetése 500 dollár, ám csak kétszeres a túljelentkezés, miközben a 160 dolláros adóhivatalnoki fizetést ígérő főiskolára ötszörös, a 200 dolláros fizetéssel járó államirányítási egyetemre pedig tízszeres? A korrupciós pénzek ígéretére való célzás csak a bevezetés, a bomba akkor robban, amikor Hodorkovszkij a Rosznyefty által gyanús módon felvásárolt Szevernaja Nyefty vállalatra utal, s ezzel zárja szavait: "Igen, mondhatja azt, hogy az országban terjedő korrupció velünk kezdődött. De valamikor mégiscsak elkezdődött, és valamikor végét kell vetnünk." Putyin visszavág: "Hogy van az, hogy egyes állami vállalatok, mint a Rosznyefty, tartalékhiánnyal küszködnek, másoknak meg - mint a JUKOSZ-nak - tetemes a többletük? Miközben pedig azt rebesgetik, súlyos adóhátraléka van. A JUKOSZ mentségére szóljon, a probléma rendezését elkezdték, de a hiány valamikor mégiscsak előállt, és valamikor végét kell vetni... A labdát visszadobom."
A csörte után nem azonnal tartóztatják le Hodorkovszkijt, erre csak 2003. október 25-én kerül sor, hónapokkal társa, Platon Lebegyev lefogása után. A Novoszibirszkbe tartó repülőgépet a Szövetségi Biztonsági Szolgálat különleges alakulata ostromolja meg, s az üzletembert - egy 1994-es privatizációs ügyletben elkövetett szabályszegés vádjával - bilincsben vezetik el. A letartóztatás valódi oka egyszerre politikai és gazdasági. A forráshiányos Rosznyeftyet, a Putyin körül alakuló új vállalati lobbikör "zászlóshajóját" felszínre kell hozni - és semlegesíteni kell az új rezsim gazdasági hátterével összeférhetetlenné vált "régi" oligarcha-nemzedék kulcsfiguráját.
A racionális megoldás
E folyamat legfőbb mozgatója a mai napig Igor Szecsin, a pétervári "erőhatalmista" körök vezéralakja. Szecsin portugál és francia bölcsészetet végzett; tolmácsként előbb az afrikai fegyverexporttal, majd a szovjet felderítéssel került kapcsolatba. Gyakorlatilag azóta a jobbkeze és fő bizalmasa Putyinnak, hogy az utóbbi 1991-ben pétervári főpolgármester-helyettes lett. Szecsin mindenhová követte őt: 2000-2008 között az elnöki adminisztráció helyettes vezetője, majd kormányfőhelyettes lett, 2004-től 2011-ig ő a Rosznyefty igazgatótanácsi elnöke. Különösen nagy gyakorlatra tesz szert vagyonkezelői és tulajdonjogi kérdésekben. ' az, aki mindig minden dossziét el tud juttatni Putyin íróasztaláig; egyes források szerint tőle származik a 2003-as "oligarchapuccs" rémhíre is, amely a végső lökést adta a JUKOSZ elleni hadjárathoz. Lánya 2003 novemberében Oroszország főügyészének fiához, Dmitrij Usztyinovhoz megy férjhez. A főügyész így erős pozícióhoz jut a pétervári "erőhatalmisták" körében, akik viszont őrajta keresztül markukban tarthatnak bárkit. Így például Kaszjanov akkori miniszterelnököt, aki a JUKOSZ-ügy kirobbantását rendkívül károsnak tekintette mind az ország gazdasága, mind a külföldi befektetések szempontjából. Több alkalommal próbált erről Putyin elnökkel tárgyalni, ám a válasz mindannyiszor elutasító volt: "Az ügyészség tudja, mit csinál". És az ügyészség tényleg tudta - pontosan azt tette, amire politikai megrendelést kapott.
Kirakatpert kreált ama tranzakció "lefedésére", amelynek célja a JUKOSZ tulajdonjogának megszerzése és Hodorkovszkij kiiktatása volt. Az első feladatot példás egyszerűséggel oldották meg: a JUKOSZ-birodalom "ékkövét", a cég kitermelésének felét adó, a hanti-manszijszki autonóm körzetben lévő Juganszknyeftyegaztulajdonjogát egy "nyilvános" aukción megvásárolta egy tveri kiskocsmában bejegyzett fantomcég, a Bajkalfinanszgrup, majd két hét sem telt bele, továbbadta a Rosznyefty állami óriásvállalatnak. (Egy hétre rá a Bajkalfinanszgrup köddé is vált.) A régi garnitúra oligarchiáinak, Abramovicsnak, Deripaszkának, Vekszelbergnek és társaiknak, ezek után nem volt választásuk: sorra hódoltak be a pétervári erőhatalmistáknak, s engedték őket "birtokon belülre".
Hodorkovszkij viszont nem értett a figyelmeztetésekből. Visszament Amerikából Oroszországba, bár Lebegyev letartóztatása után világos volt számára, hogy ő lesz a következő. Alábecsülte volna Putyint és a mögötte lévő erőket? Saját értékelése szerint közrejátszott ez is - ám ha külföldön marad, olyan látszatot kelt, mintha ellenfeleinek igaza lenne, és jogszerűen járnának el vele szemben; és a tetejében cserben hagyná barátját, Lebegyevet is.
Hodorkovszkij még letartóztatása előtt is próbálkozott: racionális megoldást javasolt Putyinnak a privatizáció ellentmondásainak korrigálására. A 90-es években szerzett tulajdon legitimálására azt javasolta, hogy az érintett cégek fizessék be egyszeri adóként a privatizáció évében teljesített forgalmukkal egyenértékű összeget, "a kedvező konjunktúra révén szerzett megalapozatlan jövedelem megadóztatása" címén. Ezzel voltaképp "életfogytiglani menlevelet" biztosítanának maguk és a cégük számára. Ám Putyin, Szecsin és a per forgatókönyvét gyártó hivatalnokok ekkor már másféle életfogytiglanokat kontempláltak.
0-1
A két per (2003-2005, 2007-2010) logikája és tartalma kiáltó ellentmondásban áll egymással. Abszurditásuk leírására nincsenek jogi fogalmak.
Az első eljárásban a vád az adófizetés elmulasztása volt - miközben a JUKOSZ a bekebelezését megelőző évben a Gazprom után a második legnagyobb adófizető volt, az orosz költségvetés csaknem 4 százaléka tőle származott. Az a kérdés, hogy az adóhivatal korábban miért nem regisztrálta a 30 milliárd dollárnyi állítólagos adóhiányt, föl sem merült a moszkvai Mescsanszkij-bíróság előtt. Hodorkovszkij nyolc évet kapott. Aztán mielőtt ez a büntetés letelt volna, jött a második vádemelés. Eszerint a Hodorkovszkij-Lebegyev-bűnszövetkezet elsikkasztotta a JUKOSZ által kitermelt teljes olajmennyiséget, mindösszesen 350 millió tonnányit. Hogy hogyan lopták el? Hodorkovszkij szerint olyan hosszú szerelvényre lett volna szükség, hogy az az Egyenlítőt is körbeérné; vagy az állami tulajdonban lévő vezetékrendszert kellett volna használniuk. Nem csökkentette a vád groteszkségét az utólagos korrekció sem, miszerint nem a teljes mennyiséget, csak az exportra szánt 220 millió tonnát sikkasztották el. A második per bíráinak kellett szembenézniük az első és a második vádirat alapvető ellentmondásaival: hogyan állapíthatott meg adóhiányt az első ítélet, ha voltaképp az összes olajat elsíbolták? Mindehhez képest apróság, hogy ugyanazon "bűntény" miatt nem lehet valakit kétszer bíróság elé állítani.
Hodorkovszkij a második perben megpróbálta "komolyan" tisztázni, hogy tulajdonképpen mit is sikkasztottak el - nyersolajat? olajszármazékokat? a kitermelt olaj tulajdonjogát? A tárgyaláson üvegcséket adott körbe, hogy a bíróság lássa, mi is a per tárgya. Ezzel olyannyira kihozta a sodrából bíráját, hogy az ingerülten utasította: vessen véget a tűzveszélyes bizonyítékokkal való kísérletnek.
De a kísérletnek mind a mai napig nem vetettek véget. E sorok nyomdába adásakor Hodorkovszkij 2996 napot töltött börtönben, és még 1751 napja van hátra. Platon Lebegyev pedig 3111 napot ült már, és még 1635-öt kell rács mögött töltenie - a jelenleg érvényben lévő ítélet szerint. Putyin nemrégiben kijelentette: ha márciusban újból elnökké választják, megfontolja a kegyelmi kérvény pozitív elbírálását. Már ha érkezik kérvény - Hodorkovszkij és Lebegyev ugyanis nem kíván ilyet írni, hiszen ezzel legitimálnák a hamis vádat. De nehéz helyzetbe kerülne Putyin is, hiszen a Hodorkovszkij-ügy bolygatása óhatatlanul a mögötte lévő "anonim oligarchátus" kilétére és ténykedéseire is vetne némi fényt. Meglehet, választ kellene adnia arra a kérdésre is, hogy hová folyt el a JUKOSZ által az államkincstárnak befizetett óriási összeg: a hivatalos verzió szerint a lakásalapot töltöttek föl vele, de tényleges felhasználásáról nincs nyilvános adat.
Bármi is történik 2012 márciusa után, 2011. december 4., az oroszországi tömegdemonstrációk óta a Hodorkovszkij-Lebegyev-ügy is azok közé tartozik, amelyekben a rezsim engedni kényszerült. Az orosz elnök mellett működő Emberi Jogi Tanács most azt ajánlja az ügyészségnek, hogy helyezzék hatályon kívül a második ítéletet. Ezzel az elnök környezete elismerte, hogy a JUKOSZ-ügy politikai per. Az oroszországi jogvédő szervezetek szerint 2000 óta legalább 200 ilyen folyik orosz polgárok ellen. Az ügyészség válasza, illetve az a politikai utasítás, ami megszabja majd a választ, még nem ismeretes. Talán nem egy újabb hétkötetes vádirat megfogalmazásával vannak elfoglalva, amit már csak fel kellene olvasniuk.
Nem kis feladat persze az sem. Lahtyin ügyésznek, Hodorkovszkij vádlójának nem is sikerült elsőre megbirkóznia vele. A per kulcsszavát, az "oil"-t úgy olvasta fel, mintha nem tárgyalóteremben, hanem egy stadion lelátóján lenne: 0-1. Mintha a Hodorkovszkij-Putyin-párharc jelenlegi állását, a rövid távon nyertes, hosszú távon vesztes Putyin eredményét közvetítené.
