A magyar főváros tragikus képet mutat: egyes kerületek, főleg a VIII., a IX. és a XI. teljesen elpusztult az ágyúzásban, és a város egy része víz, gáz és villamos áram nélkül maradt. A villamosok áramszedői szomorúan lógnak az utcák és a körutak fölött. Egyes csomópontokon, mint a Rákóczi út, a Baross tér, a József körút,

A magyar főváros tragikus képet mutat: egyes kerületek, főleg a VIII., a IX. és a XI. teljesen elpusztult az ágyúzásban, és a város egy része víz, gáz és villamos áram nélkül maradt. A villamosok áramszedői szomorúan lógnak az utcák és a körutak fölött. Egyes csomópontokon, mint a Rákóczi út, a Baross tér, a József körút,
lehetetlen közlekedni, mert számos ház összedőlt.

A szovjet páncélosok Budapest belsejében és a főváros körül állomásoznak: a tankok minden kijáratot őriznek, készek beavatkozni a legkisebb pisztolylövésre. A szovjet páncélosok taktikája igen egyszerű volt: azonnal tüzet nyitottak, és lerombolták azt a házat, ahonnan rájuk lőttek. A tisztogatás eredménye az lett, hogy több száz épület dőlt össze a világ egyik legszebb fővárosában.

Az orosz katonákkal és tisztekkel folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy sokan közülük igen kínosan érzik magukat Budapesten. Az egyik németül beszélő tiszt elmondta, hogy október 29-én hívták be, azután Berlinbe küldték, "hogy ott a fasizmus ellen harcoljon". Amikor négynapi harc után megtudta, hogy Budapesten van, és egy olyan néppel találja szemben magát, amelyik a függetlenségéért küzd, csak egy vágya volt: minél előbb hazatérni. Biztos forrásból tudjuk, hogy több szovjet tiszt lett öngyilkos, amikor megtudta, hogy nem "fasiszták", hanem hazafiak ellen harcolnak. A budapesti kórházakban számos szovjet sebesült van, akik ott
szeretnének maradni ahelyett, hogy visszatérnének egységeikhez; más szovjet katonák elmenekültek. Végül pedig néhány utánpótlás nélkül maradt katona pár kiló kenyér ellenében átengedte fegyverét a felkelőknek.

A Kádár-kormány, melynek tekintélye nemigen lépi túl a székhelyéül szolgáló és tizenkét szovjet páncélos által védett Parlament épületét, szeretne kijutni a zsákutcából, és elérni az oroszok távozását. De azt is tudja, a szovjetek kivonulása az ő bukását jelenti.

A legutolsó hírek szerint Kádár János kétszer találkozott Nagy Imrével, aki több miniszterével együtt állítólag a jugoszláv nagykövetségen tartózkodik. A Kádár-kormány néhány tagja közben szombat óta elkeseredetten próbál kapcsolatba lépni nem kommunista személyiségekkel a mostani kabinet kiszélesítése céljából.

A bizalom visszanyerésére a kormány néhány nap óta megsokszorozta az engedményeket: több tanácskozás után Magyarország hivatalos címeréül fogadta el a régi Kossuth-címert, vörös csillag nélkül, s mindezt a szovjet hatóságok tiltakozása ellenére. Ezenkívül az orosz nyelv tanítása többé nem kötelező az iskolákban, az egyetemeken a marxizmus-leninizmus órák fakultatívvá válnak, a termelőszövetkezeteket hivatalosan felszámolják, és az ezeket felügyelő minisztériumot megszüntetik, kibővítik a kulturális kapcsolatokat a Nyugattal stb. Azonban kevéssé valószínű, hogy a körülbelül húszezer áldozatot sirató és negyvenötezer sebesültet számláló, az éhség és a hideg ellen reménytelenül küzdő magyar nép ezeket az engedményeket elegendőnek ítéli.

A magyar nép a szovjet csapatok azonnali távozását, Nagy Imre hatalomba való visszatérését, szabad választásokat és a nemzeti függetlenség nemzetközi szavatolását követeli.

Maguk a szovjet hatóságok is egyre aggasztóbbnak találják a helyzetet. A számos felhívás ellenére az ország nagy részében folytatódik az általános sztrájk, a munkát csak részben kezdték újra. (...)

A helyi közigazgatás, néhány megyei tanács kivételével, nem hajlandó elismerni a központi kormányt, sőt a minisztériumokban a vezetők egy része is elutasítja a Kádár-kormánnyal való együttműködést. Ez a helyzet jellemzi a kultuszminisztériumban, a külügyminisztériumban és a mezőgazdasági minisztériumban folyó munkát. Ilyen körülmények között nem világos, milyen csoda folytán tudná Kádár János tekintélyét megerősíteni.

Előbb vagy utóbb kénytelen lesz helyét átengedni Nagy Imrének, aki most sokkal inkább, mint bármikor, az ország legfőbb reménységét testesíti meg. (...) Pillanatnyilag lehetetlen akár csak ideiglenes következtetéseket levonni az óriási gyorsasággal lejátszódó eseményekből. Annyi viszont biztos, hogy az október 23-án, a budapesti Bem téren kezdődő forradalmat a szovjet páncélosok katonai szempontból ugyan eltiporták, és a felkelők abbahagyták ugyan a harcot Budapest utcáin és vidéken, de a politikai és a gazdasági élet demokratizálása feltartóztathatatlan.

Thomas Schreiber

(fordította: Nobel Noémi)