Nem mintha e csoportok korábban, a 90-es években ne lettek volna "helyzetben". Hisz az ellenzék vezére, a jelentõs változásokat ígérõ Juscsenko sem új ember. Az egykori kolhozkönyvelõ 1993-tól a nemzeti bank élén állt, majd 1999 decemberétõl 2001 áprilisáig a kormányfõi posztot is betöltötte. Most kiderült róla, hogy - politikai múltja és kissé száraz alkata dacára is - tömegeket képes lelkesíteni, s sokakban tud személyéhez kapcsolódó reményeket ébreszteni. Annál is inkább, mert míg a hatalmi elit körében a választások eredményének fontossága a privilegizált helyzet és az ehhez kapcsolódó tulajdon megõrzésével függött össze, addig a szavazó-polgárok jelentõs részét a távozó Kucsma elnök korrupt, morálisan és politikailag egyaránt elhasználódott rendszerének gyûlölete mozgósította. A juscsenkói ellenzék épp eme utóbbi érzületre építette kampányát. Az elnökjelölt magát és szövetségeseit a megnyomorított és megalázott társadalom képviselõjeként tüntette fel, míg ellenfelét a korrupt "banditaállam" ügynökének.
Moszkva, Washington
Janukovics stábjában világosan látták, hogy ha képtelenek e diskurzus kereteit áttörni, nincs reményük a gyõzelemre. Gyorsan ellenajánlattal éltek tehát, s azt állították, hogy a választások igazi tétje valami egészen más. Mégpedig az, hogy vajon az orosz kötõdésû kelet-ukrajnai többség, avagy a nyugati (galíciai), szenvedélyesen nacionalista kisebbség fogja-e uralni Ukrajnát. Mivel Janukovics oldalán állt az ukrán televíziós csatornák csaknem mindegyike, és az országban jól fogható orosz tévétársaságok ugyancsak a kijevi kormányfõt támogatták hír-politikájukkal, könynyedén tettek szert információs fölényre.
Ez a "keretváltás" azonban a második forduló után egyre drámaibb fordulatokat hoz. Azzal, hogy Janukovicsék - a stábot támogató orosz politikai "technológusok" javaslatára - az ország keleti és nyugati területei közti szembenállásra fokuszáltak, lehet, hogy beláthatatlan következményeket generáltak. A létezõ, az országrészek eltérõ történelmi múltjából következõ különbségeket és ellentéteket már-már a politikai kezelhetetlenségig erõsítették föl, s ez akár az ország két vagy több részre szakadásához, netán - ezt megelõzendõ - föderalizálódásához vezethet.
Az Ukrajnán belüli erõs politikai és regionális ellentétet csak fokozta, hogy a választási csatába külsõ szereplõk is bekapcsolódtak - igaz, különbözõ formában és intenzi-tással. Mind Európában, mind az Egyesült Államokban érzékelik ugyanis Oroszország erõsödését és önbizalmának föléledését. Különösen szembeötlõ Moszkva újsütetû aktivitása az egykori szovjet területeken. A putyini Oroszország láthatóan szorosabbra vonná kapcsolatait a felbomlott birodalom három kulcsállamával, Kazahsztánnal, Fehéroroszországgal és Ukrajnával. Az "integrációs expanzió" fontos állomása volt, amikor idén tavasszal sikerült Kijevet is bevonni az említett országok alkotta "Egységes Gazdasági Térségbe". Nemcsak Nyugaton, de Oroszországban is akadnak olyan elemzõk, akik azt feltételezik: a fenti FÁK-államok gazdasági közeledését gyorsan követheti az esetleges politikai integráció is. A gazdasági és politikai közeledés célja sokuk szerint nem lenne más, mint Putyin 2008-ban esedékes távozásának elõkészítése: második mandátumának lejártával az orosz elnök elfoglalja az addigra kialakuló négyes "konföderáció" - nem csupán protokolláris - elnöki tisztét.
Mindez persze egyelõre nem több feltételezésnél. És még ha létezik is ilyen terv, távolról sem biztos, hogy Moszkva meg tudja valósítani. Mindenesetre a nyugati szereplõk - a jelekbõl ítélve - nincsenek elragadtatva e perspektívától. Az elmúlt szûk másfél évtizedben a nyugat-európai államok és kiváltképp az Egyesült Államok - melynek segélylistáján Kijev éveken át Izrael és Egyiptom mögött a harmadik helyen szerepelt, igaz, az összeget tekintve jelentõsen elmaradva azoktól - dollárszázmilliókat invesztált abba, hogy az ukrán eliten belül mindig legyen egy politikailag befolyásos csoport, amelyik képes gátat vetni Ukrajna Oroszországhoz való túlzott közeledésének. A Nyugat most nem akarja elveszíteni korábbi "befektetéseit". Ráadásul a távozó elnök rendszerének politikai és erkölcsi eróziója nem alaptalanul keltette azt a benyomást, hogy van esély a Nyugattal együttmûködõbb, a demokratikus szabályokat inkább betartó jelölt elnöki székbe segítésére.
Ez persze egyetlen pillanatig sem tûnt egyszerû feladatnak egy olyan országban, ahol a választói magatartást befolyásolni képes médiumokat az államhatalom és annak magánszövetségesei uralják, ahol nincs független igazságszolgáltatás, s a biztonsági szolgálatok és a választási folyamatok a kormány szoros felügyelete alatt állnak. De az amerikai kampányszakemberek épp ezekre a helyzetekre dolgozták ki a "bársonyos forradalmak" politikai technoló-giáját. Ez a technológia kétszer - 2000-ben Belgrádban, majd 2003 õszén Grúziában - már bevált, egyszer viszont - Fehéroroszországban - csõdöt mondott. Hisz sikerességének van néhány nélkülözhetetlen alapfeltétele. Mindenekelõtt az, hogy a hatalom valóban durván belenyúljon a választási folyamatba és az eredményeket ténylegesen meghamisítsa. Ez azonban önmagában még kevés, ha mindezt az ellenzékiek nem tudják meggyõzõen igazolni - vagy legalábbis kellõ politikai szuggesztivitással elõadni aggályaikat. Végül, de nem utolsósorban az sem közömbös, hogy a csalások érdemben befolyásolják-e a végeredményt, avagy pusztán a gyõzelem arányán szépítenek némiképp. (Lukasenko esetében ez volt a helyzet, ezért nem is mûködhetett a másutt bevált forgatókönyv.)
Ukrajnában azonban, úgy tûnik, minden feltétel adott. Már az elsõ forduló lebonyolítása számos kétséget keltett a választások tisztaságáról. A szavazatszámlálás a választás éjszakáján eljut ugyan a leadott voksok 97 százalékának összesítéséig, ám ezen a feldolgozottsági szinten a Központi Választási Bizottság váratlanul megszakítja munkáját. A maradék 3 százaléknyi szavazat feldolgozásához tíz teljes napra van szüksége; s csak közvetlenül a törvényes határidõ lejárta elõtt jelenti be az elsõ forduló hivatalos eredményét. Ez a bejelentés megfordítja a sorrendet: az addig 0,66 százalékkal vezetõ Janukovics helyett 0,55 százalékos fölénnyel Juscsenkót hozza ki gyõztesként. Az eljárás nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy a lehetõ legkisebbre zsugorítsa annak a lélektani elõnynek az értékét, amit az ellenzéki jelölt elsõ fordulós gyõzelme jelenthetett a második forduló elõtt.
A november 21-ei második forduló és annak sebtében kihirdetett eredménye még több furcsaságot hoz. Meglepõen alakulnak a kormányfõt támogató kelet-ukrajnai megyékben a részvételi arányok. Donyeck megyében, ahol Janukovics éveken át a helyi adminisztráció vezetõje volt, a hivatalosan közzétett adatok szerint a választásra jogosultak több mint 96 százaléka adta le voksát. Ilyen részvételi hajlandóság már a késõi Szovjetunióra sem volt jellemzõ. A két forduló között ebben a megyében 700 ezerrel nõtt meg a kormányfõt támogatók száma, miközben a két jelölt közti szavazatkülönbség országos szinten mindössze 871 ezer. Az érvényes voksok csaknem 5 százaléka a magyar történelembõl jól ismert "kék cédula" volt, azaz az állandó lakhelytõl távol adták le õket. Ez durván másfél millió, az ukrán választási rendszerben gyakorlatilag nyomon követhetetlen szavazatot jelent. Az elsõ fordulóban a harmadik és negyedik helyen, valamivel több mint 5-5 százalékkal a szocialista és a kommunista jelölt végzett. Az elõbbi, Olekszandr Moroz néhány nappal az elsõ forduló után megegyezik Juscsenkóval, és szavazóit az ellenzéki jelölt támogatására szólítja fel. Szimonyenko, a kommunista jelölt azt tanácsolja támogatóinak, hogy senkire se szavazzanak. Persze az efféle felszólításokat soha nem fogadja meg minden szavazó. De itt mégiscsak közel hárommillió emberrõl van szó, akik felét arra szólították fel, hogy Juscsenkót támogassa. Gyõzni viszont - legalábbis a központi választási bizottság szerint - Janukovics gyõzött, csaknem 3 százalékkal.
Duma, rada
Moszkvának viszont nincsenek aggályai. A keleti szomszéd többször és határozottan kinyilvánította, hogy az ukrajnai választások "demokratikusak, tisztességesek és transzparensek voltak". Borisz Grizlov, a duma elnöke Putyin személyes képviselõjeként maga is részt vett azon a péntek esti találkozón, ahol Aleksander Kwasniewski lengyel és Valdas Adamkus litván elnök mellett Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai ügyekben illetékes képviselõje próbált közvetíteni a felek között. Grizlov még azok után is, hogy szombaton a kijevi törvényhozás, a rada rendkívüli ülése meggyõzõ többséggel kimondta a második forduló eredményének érvénytelenségét, egy moszkvai párttanácskozáson azt állította, hogy Janukovics gyõzelméhez nem fér kétség, errõl nincs mit vitatkozni. Legfeljebb arról folyhat tárgyalás, hogy ki legyen Janukovics miniszterelnöke.
Moszkva magatartása érthetõ is, meg nem is. Miután elég sok pénzt és energiát öltek Janukovics támogatásába, ésszerûtlennek tarthatják a meghátrálást. És minél inkább elszigetelõdik a Janukovics-féle Ukrajna, annál inkább Moszkva felé kényszerül fordulni; minél rosszabb Ukrajnának, annál jobb Oroszországnak. Csakhogy ez nem biztos, hogy feltétlenül így alakul. Különösen azok után, hogy a rada kimondta a második forduló eredményének érvénytelenségét. De nemcsak ezt mondta ki. Azt is kezdeményezte, hogy az elnök mentse föl a központi választási bizottságot, és a pártokkal való egyeztetés után néhány napon belül nevezze ki az újat. A rada arról is döntött, hogy november 30-ig parlamenti vizsgálóbizottságot kell felállítani az állítólagos választási csalások kiderítésére. Mindez új helyzetet teremtett, még akkor is, ha az elsõ moszkvai kommentárok rögtön kétségbe vonták a rada illetékességét, és döntését illegitimnek minõsítették. Ezt az álláspontot azonban nehéz lesz fenntartani, amennyiben a radához hasonló következtetésre jut a Legfelsõbb Bíróság is. Ezt azonban egyelõre nem lehet tudni, miként azt sem, hogy a bíróság elhúzza-e a döntést, avagy gyorsan véleményt mond. Az elõbbi nyilván a Kucsma-Janukovics csoportnak kedvezne, míg az utóbbi, amennyiben Juscsenkóék keresetének megalapozottságát állapítaná meg, az ellenzék taktikai sikerét hozná. Fontos kérdések azonban még ezek után is tisztázatlanok maradnának. Ha a bíróság is megerõsíti a választási eredmények megsemmisítését, vajon lesznek-e és mikor megismételt választások? Ahhoz, hogy a csalások ne ismétlõdhessenek meg, nyilván módosítani kell a választási szabályokon. Ehhez idõ kell. Az idõ azonban az ellenzék ellen dolgozik. Nem egyszerû dolog télvíz idején emberek tízezreit az utcán tartani; a demonstrációkba még a fiatal, "demokratikus partizánok" is belefáradhatnak. És kié lenne a hatalom az átmeneti idõszakban, amikor kidolgozzák az új választási szabályokat, és hiteles, központi adatbázist kiala-kítva felkészülnek a választások megismétlésére? Maradhat-e Janukovics miniszterelnök, vagy - ahogyan ezt az ellenzék vasárnapi ultimátuma követeli - azonnali hatállyal föl kell menteni?
Enged, élez
Mindeközben jelentõsen nõ annak a veszélye, hogy immár az ország keleti és délkeleti megyéi válnak mindinkább engedetlen-né. Ennek elsõ komoly jelei már szombaton, a választási eredményt megsemmisítõ parlamenti döntés napján megmutatkoztak, amikor Donyeck, Luhanszk és Harkiv megyék képviselõ-testülete kilátásba helyezte a Don-medence autonómiájának kikiáltását, sõt egész Kelet-Ukrajna elszakadását. (Egy ilyen döntéshez egyébként az ukrán alkotmány szerint kétharmados parlamenti döntésre lenne szükség, amit országos népszavazás erõsítene meg.) Juscsenko esetleges gyõzelme után elindulhat Ukrajna föderalizálása - talán ez lehet az ország szétesésének egyedüli alternatívája. Moszkva nyilván erõteljesen támogatni fogja ezt. Miként azt is, hogy amenynyiben végül mégiscsak Juscsenko lesz az elnök, az ukrán politikai rendszer átalakuljon, vagyis a meglehetõsen erõs elnöki poszt a miniszterelnök javára gyengüljön. Ezek a kompromisszum pillanatnyilag elképzelhetõ lehetõségei - melyek talán kellõ biztosítékot jelenthetnek Moszkvának ahhoz, hogy úgy érezze, nem szorul ki végképp Ukrajnából, és érdemesebb engedni, mint tovább élezni az ellentéteket.
Sz. Bíró Zoltán
Magyarok
Egyetlen szomszéd államban sem él a magyar diaszpóra olyan szegénységben, mint a 150-200 ezerre tehetõ kárpátaljai magyarság. Ukrajnában a lakosság éves átlagjövedelme nem éri el a fejenkénti 1300 dollárt; ez mindössze 40 százaléka a romániai és harmada az oroszországi mutatóknak. Ráadásul a franciaországnyi Ukrajnának vannak az átlagnál kedvezõbb és kedvezõtlenebb körülmények között élõ régiói. Kárpátalja - hiába található az ország nyugati perifériáján - az utóbbiak közé tartozik. Ha akad hely, ahol valóban elkelne Budapest hathatós segítsége, az kétségtelenül Ukrajna. Annál is inkább, mert belátható idõn belül sem az életkörülmények jelentõs javulására, sem Kijev uniós tagságára nem lehet számítani.
A jelenlegi ukrán törvények nem ismerik a kettõs állampolgárság intézményét. Ez a helyzet azonban elvileg megváltozhat, miután az elnökválasztás elsõ fordulóját megelõzõ napokban az orosz elnök a jelenlegi ukrán kormányfõ, Viktor Janukovics gyõzelmi esélyeit erõsítendõ felvetette az orosz és ukrán állampolgárok kettõs állampolgárságának kölcsönös elismerését. A kampánycélokat szolgáló javaslat teljesülésére azonban igen kevés az esély. Ahhoz ugyanis alkotmányt kellene módosítani, ami minõsített parlamenti többséget igényel. Ehhez - bárhogy is alakuljon az elnökválasztás végeredménye - aligha lesznek meg a feltételek. Ha végül Janukovics gyõz, az ellenzéki Juscsenko mögött álló nyugat-ukrajnai képviselõk - már csak politikai identitásuk megõrzése miatt is - a javaslat ellen szavaznának. Ha mégis Juscsenko lesz az elnök, aligha szánná rá magát, hogy az ellenfelének látványos politikai támogatást nyújtó Moszkva javaslatát maga vigye a parlament elé. Ha mégis megteszi, még az sem zárható ki, sõt nagyon is valószínû, hogy épp a kezdeményezõ Oroszország táncol vissza valamilyen ürüggyel javaslatától. A legvalószínûbb tehát, hogy marad a jelenlegi alkotmányos helyzet. Ez pedig - már ha az igen gyõz a magyarországi népszavazáson - nehéz és kényszerû választás elé állítja majd a kárpátaljai magyarságot. Föl lehet ugyan venni a magyar állampolgárságot, de automatikusan elveszhet az ukrán. És aligha valószínû, hogy aki magyar állampolgárságért folyamodik, Ukrajnában szeretne maradni. Miért is lenne jobb magyar, s nem ukrán állampolgárként Ukrajnában élni? Mindebbõl pedig nagy valószínûséggel sejthetõ, hogy a kárpátaljai magyar közösség fiatalabb és képzettebb csoportjai kerekednek majd fel, és élnek az állampolgárság-váltás lehetõségével, míg a magyarság leginkább elesett és kiszolgáltatott rétegei maradnak a Kárpátalján.
