Ideiglenesen alkalmatlan

Elveszik-e Orbántól a magyar EU-elnökséget?

A baj mindig csőstül jön – tartja a mondás, és nagyon úgy néz ki, hogy ez most a magyar–EU-kapcsolatokra is igaz. Nem elég az uniós szerződésben foglalt alapértékek és alapvető polgári jogok megsértése miatt indult, ún. 7-es cikkely szerinti eljárás. Nem elég, hogy Magyarország lassan hat hónapja nem jut hozzá több ezer milliárd forint EU-támogatáshoz. Az Európai Parlament a múlt héten újabb frontot nyitott az Orbán-kormány ellen.

A Fidesz bűneit ostorozó, most már sokadik határozatuk tervezetében az EP-képviselők azt követelték, hogy Magyarországtól vegyék el az unió Tanácsának – a tagállami szakminiszterek döntéshozó testületének – soros elnökségét, amelyet 2024 második félévében kellene betöltenie. Példátlan ötlet, és példátlan gyalázat Magyarországnak. Már megint.

Nem önzetlen közvetítő

A Tanács a tagállami érdekek képviseletének színtere, az unió két egyenrangú jogalkotó testületének egyike. Bármilyen uniós jogszabály megszületéséhez a Tanács és a Parlament megállapodása, egyetértése szükséges. A Tanács soros elnöksége két szempontból fontos alkalom egy-egy tagállam számára. Egyrészt azért, mert lehetőséget ad arra, hogy fél évig – bizonyos határok között – előtérbe állíthassa azokat a témákat, amelyek számára érdekesek. Másrészt azért, mert fél évig a soros elnök ország próbálkozhat azzal, hogy az EU napirendjét aktuálisan meghatározó ügyekben összehozza a közös álláspontot. És ha ezt a gyakorta bonyolult feladatot becsülettel, hatékonyan végzi, azzal jelentősen megnövelheti tekintélyét, megkönnyítve, hogy a későbbiekben elérje saját céljait is.

Azt, hogy Magyarország jelenleg alkalmatlan a soros elnökség betöltésére, a brüsszeli folyosókon már hónapok óta hallani. A probléma formális része az, hogy az Orbán-kormány aligha elnökölhet olyan vitákat a jogállami eljárásban, illetve a 7-es cikkely szerinti eljárásban, amelyeknél éppen a saját jogsértéseiről van szó. De ennél is nagyobb súllyal esik latba az a tény, hogy a magyar vezetés az elmúlt néhány évben olyan sikeresen amortizálta le bizalmi indexét, ami lehetetlenné teszi, hogy eredményesen ellássa a semleges és önzetlen közvetítő – ahogy az angol mondja: az honest broker – szerepét. Nem beszélve arról, hogy a soros elnökség, ha nem is első helyen, de hivatali ideje alatt az EU-t a külvilág felé is képviseli, állandó szereplője a nemzetközi híreknek, egy kicsit az unió arca. És a jelek szerint nem sokan akarják, hogy ez az arc 2024 második felében Orbán Viktoré legyen.

Szó, ami szó, az előzmények is meglehetősen ominózusak. Magyarország 2011 első felében már volt az EU soros elnöke – és azt a periódust ugyancsak botrányok kísérték. A kedélyeket akkoriban a frissen megszületett médiatörvény korbácsolta fel, amely a magyar jogállam és a demokrácia lebontásának egyik legelső, emblematikus lépése volt. Az Európai Parlamentbe eredetileg elnökségi programját ismertetni érkezett Orbán Viktort szinte csak a sajtószabadságról kérdezték. Ezt követően, több fontos ügyben – a soros elnökséget szándékosan háttérbe szorítva – Herman Van Rompuy, az állam- és kormányfők tanácsának állandó elnöke ragadta magához a kezdeményezést. A magyar elnökség legnagyobb nemzetközi, sőt világpolitikai eseményének szánt keleti partnerségi konferenciát pedig egyszerűen áttették a sorban utánunk következő lengyelek félévére.