A március végén tartott helyhatósági választások végérvényessé tették, hogy Recep Tayyip Erdoğan két évtizedes korszaka a végéhez közeledik. Az elnök a nemrég módosított alkotmány szerint elkezdhette ugyan utolsó ciklusát, de a tavalyi elnökválasztáson már a szavazatoknak alig több mint a felét kapta meg. Az ugyanakkor megtartott parlamenti választáson a 2002 óta kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviselőinek száma továbbcsökkent, s már szövetségeseivel együtt sem éri el a korábbi kétharmados többséget. Az ellenzéki oldalon több régi és új politikai erő izmosodott meg, bár tényleges kihívó egyelőre nem akadt.
Márciusban a 100 százalékot közelítő inflációval és a mindennapi megélhetési gondokkal küzdő választók előtt Erdoğan a két legnagyobb város, Isztambul és Ankara öt éve elvesztett főpolgármesteri székének visszaszerzésére szólított fel. „A jövőnk függ a régi és új főváros visszaszerzésétől” – harsogta több mint egymillió híve előtt a nemrég bezárt régi isztambuli nemzetközi repülőtéren tartott kampányzáró nagygyűlésen. Ám nemcsak a két megapoliszt nem sikerült visszaszerezniük, de a lakosságszám sorrendjében következő nagyvárosokat, Izmirt, Bursát és Adanát is elbukták. Miként számos más, addig stabilan birtokolt vidéket; a korábbi 39 provinciából már csak 24-ben nyertek. A korábban is ellenzéki Égei-tengermellék mellett immár egész Nyugat-Anatólia és a földközi-tengeri partvidék tartományi igazgatása is ellenzéki erők kezébe került.
A köztársaságot száz éve alapító Mustafa Kemal Atatürk és a szekuláris állam hagyományaira felesküdött Köztársasági Néppárt (Cumhuriyet Halk Partisi, CHP) – sokadszorra Törökország modern kori történelmében – ismét erősödni látszik. A 81 tartományból 35-ben nyertek, a nagyvárosok mellett az ország nyugati felében és a tengerparti területeken ugyancsak taroltak; országos szinten jó egymillióval több szavazatot szereztek. Ám a kemalizmus és a nyugatos erők könnyű visszatérése még odébb van: az ellenzék továbbra is megosztott, és a szintén kemalista-nacionalista Jó Párt (İyi Parti, İP) mindössze egy tartományban győzött.
Az AKP szövetségesei közül a két iszlamista formáció, a Nemzeti Mozgalom Pártja (Milliyetçi Hareket Partisi, MHP) és az Új Jólét Pártja (Yeniden Refah Partisi, YRP) 5,5 millió szavazatot szerzett, és tíz tartományban nyert. Mindkét szervezet a török politikai élet iszlamista vonalát fél évszázadig meghatározó Necmettin Erbakan köpönyegéből bújt ki – csakúgy, mint negyed évszázada a mai kormánypárt, az AKP. Az erbakani radikális nacionalista iszlamizmus vidéken és a kisvárosokban jelentős társadalmi támogatottsággal bír – a közeljövőben a kifulladó AKP másik jelentős kihívója lehet a nyugatos alternatívák mellett.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
