Választás Törökországban: bukik-e Erdoğan?

Lehajtó az atatürki útra

Külpol

Vasárnap sorsdöntő parlamenti és elnökválasztást tartanak Törökországban. A verseny az utolsó pillanatig nyitott, de bárki lesz is a befutó, egy súlyos belső gazdasági és társadalmi gondokkal, regionális és globális kihívásokkal küzdő országot kell majd vezetnie.

Az észak-iraki kurd autonómia fővárosában, Erbilben hosszú sor áll a török főkonzulátus előtt. A külföldön élők már a múlt pénteken megkezdték a szavazást. Itt pár ezren, máshol, például Németországban milliók jogosultak szavazni. A sorban állók izgatottak, nagy a várakozás, a többségük változást szeretne.

Jól ment, rosszul megy

Recep Tayyip Erdoğan két évtizede meghatározó szereplője a török politikának. Isztambul népszerű polgármesteréből 2003-ban lett miniszterelnök, 2014 óta pedig – az idejekorán testére szabott-igazított alkotmányos felhatalmazással – köztársasági elnökként övé a legfőbb végrehajtó hatalom. A külügyminisztere, Ahmet Davutoğlu politológus professzor által kidolgozott, többirányú külpolitika révén a mérsékelt iszlamista Erdoğan a kétezres évek elején megerősítette Törökország regionális pozícióit. Befolyása az egykori oszmán területektől (Balkán, Líbia) a konfliktusos arab országokon (Szíria, Irak) át a belső-ázsiai török köztársaságokig terjedt. A belpolitikát autoriter módon alakította át, s korai évei alatt a török gazdaság soha nem látott fellendülést mutatott. Az infrastrukturális beruházások növekedése, az ipar modernizálása, a fejletlenebb kelet-anatóliai területek felzárkóztatása egészen az utóbbi évekig megállíthatatlannak látszott. Ankara a közel-keleti régió, sőt Afrika és Belső-Ázsia egyik vezető beruházója lett. Ez a másfél évtizedes felfutás az életszínvonal látványos emelkedésével, a korábbi gazdasági-politikai instabilitás eltűnésével járt.

Mindennek persze ára volt. Az oszmán hagyományokat újjáélesztő, és az iszlámot ismét az Atatürk által laicizált államszervezet részévé emelő elnök majd’ minden ellenfelét kiszorította a politikából, s igyekezett uralma alá hajtani a médiát is, ugyancsak majd’ teljes sikerrel. Az elmúlt években azonban keletkezett néhány hajszálrepedés a rendszeren. A gazdaság kifulladása a 2010-es évek közepén és a 2016-os zavaros hátterű, elvetélt puccs elleni kemény fellépés – amikor tízezreket bocsátottak el a közszférából s zártak hosszabb-rövidebb időre börtönbe – megrengette az erdoğani struktúrákat.

A 2018-as parlamenti választásokon az elnök politikai ereje, a mérsékelten iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elvesztette az abszolút többségét a Török Nagy Nemzetgyűlésben, s azóta koalícióban kormányoz az ultranacionalista Nemzeti Akció Párttal (MHP) és a radikálisan iszlamista Nagy Egység Párttal (BBP). Egy évvel később az önkormányzati választásokon az AKP elveszítette a három legnagyobb várost, Isztambult, Ankarát és Izmirt.

A gazdasági visszaesés három éve erősödött fel igazán, az infláció immár 80 százalék feletti, 1 euróért 5 török líra helyett már több mint 20-at adnak. Erdoğan egy-egy rossz adatra rendre a statisztikai hivatal vagy a nemzeti bank elnökének leváltásával reagált. A hitel­alapú fogyasztás politikája bedőlt. A Forbes magazin szerint a 2021-es GDP dollárban számolva ott tartott, ahol a 2011-es.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Igor és Szása kiszabadult és gyilkolt

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.