Kultúra

Nem állítható, hogy ne volna itt a levegőben – még csak nem is a levegőben, hanem a kvótaszavazásos kék óriásplakátokon – a Terror témája. És a bemutató estéjén éppen tüntetés szerveződik a nyilvánosság, a sajtó ügyében; az előadásnak akarva és akaraton kívül is döbbenetes időzítése van. A nyilvánosság, a közös akarat kinyilvánítása lesz a másik nagy téma.

Ismerik azt a viccet, hogy Stanley Kubrick, Samuel Beckett és Edmund Husserl találkozik egy űrhajón? A kozmikus tréfa John Carpenter első rendezésében öltött egykor testet.

Travis Stewart a tört ütemek megszállottja: poliritmia iránti vonzódását még a gyerekkori, észak-karolinai zenekaraiból hozta magával, majd gyorsan rákattant az elektronikus zenekészítésre.

Vicces, hogy a Green Dayt pont azután iktatták be tavaly a Rock And Roll Hírességek Csarnokába, hogy kritikailag hatalmasat hasaltak Uno, Dos és Tré címmel illetett, háromlemezes dobásukkal, melynek rögtön a megjelenése után Billie Joe Armstrong frontembert rehabra kellett vinni.

Habár elsőre úgy tűnhet, a reklám, a marketing meg a brandépítés gyakorlata korántsem mostanában jelent meg a klasszikus zene világában. Akárcsak manapság, hajdan sem csupán jóhiszeműen éltek ezekkel a technikákkal.

Egyik kultikus művét, a Jeruzsálem hét kapuját a lapunk megjelenése előtti napon mutatták be Budapesten, s a héten maga a mester, a 60-as évek kelet-európai avantgárdjának kultúrhérosza is felbukkan fővárosunkban. Ki ő, és miért szeretjük?

Minél többször forgatom át magamban, annál erősebb a meg­győződés: Tóth Krisztina Világ­adapter című verseskötete rendben van.