Kultúra

„Nem lehet kilométereket gyakorolni”

FIÚK, azaz Fischer Iván Új Karmestereket mutat be – ez a program neve, amely kivételes lehetőséget kínál három tehetséges fiatal dirigens számára. Egyiküket most a karmesteri pályakezdésről, a kontaktusteremtésről és a Fesztiválzenekar alkatáról kérdeztük.

Hangzavar

Amikor azt próbáltuk kideríteni, hogy ki mit gondol a kortárs zenéről, ellentmondó válaszokat kaptunk, a „reménytelen helyzettől” a „ semmi baj, virágzikig”. Az így kialakult kép távolról sem egységes, sokkal inkább egyéni érzések színes lenyomata.

„Nem csak egy klarinétos”

Az az egyre ritkuló muzsikusfajta, aki folyamatosan tanul új darabokat csak úgy, a saját örömére és épülésére is. Sok helyen hallhatjuk, alkalmi együttesben, nagyzenekarban, kamaraformációkban, improvizációs duóban. Úgy tűnik, a fáradtságot és a fásultságot nem ismeri.

„Az irodalom fontosabb, mint a jó hírnév” - Karl Ove Knausgård író

Immár magyarul is olvasható az utóbbi évek legnagyobb irodalmi szenzációjának, a norvég szerző regényfolyamának első kötete, a Halál (Harcom 1.). Az eredeti cím (Min Kamp) még erősebben idézi a Mein Kampfot. A hatkötetes, 3600 oldalas mű főszereplője egy Karl Ove Knausgård nevű pasas, akinek önmagával és környezetével folytatott átlagos küzdelmei erősen rímelnek az író életének alakulására. A szülőhazájában rocksztár státuszú, 47 éves szerzőt Svédországban értük utol telefonon, hogy Prousttól Hitlerig, az amatőr dobolástól Breivikig, a pelenkázástól a feministákig jussunk.

Egy német sors

A ma 105 éves Brunhilda Pomsel gyors-és gépíró titkárnőként dolgozott Joseph Goebbels náci propagandaminiszter alatt, a vele készült dokumentumfilm is látható a Verzión.
  • - barotányi -
  • 2016. november 11.

Nanuk és az unokái

"Sarki válogatás" címen Grönlandról, az Arktiszról, geopolitikáról és még sok másról is szólnak a Verzió dokumentumfilmjei.
  • - ts -
  • 2016. november 10.

„Megmaradt a naiv hitelesség”

Nem politizál, hanem társadalmi ügyekben hisz a zenekar, amely kételyekkel teli új lemeze apropóján disszidálásról, szerepskatulyákról és kísérletezésről mesélt nekünk.
  • Soós Tamás
  • 2016. november 9.