Kultúra

World music: több mint

reményteli, ahogy az év indult: előkerült egy csomó régi ismerős, és olyan fordulatot vett, amibe minimum bele kell szédülni. De az sem kizárt, hogy végre megszakad a szívünk.

Mi tartja meg?

A Középülettervező Iroda, ismertebb nevén Közti immár legalább a harmadik nemzedék életén és életkörülményein hagyja ott a nyomát, gyakran anélkül, hogy az érintettek tudnának erről. 1949 és 1991 között ez a cég tervezte ugyanis Magyarország középületeinek túlnyomó többségét, de a legnagyobb kulturális beruházások a rendszerváltás óta is jórészt a Közti tervezőinek koncepcióit hordozzák.
  • Götz Eszter
  • 2016. február 21.

A tanú – Baán László útja a csúcs felé

Hundertwasser? Klee? Picasso? Ó, dehogy! A Szépművészeti Múzeum 2007-es rendezvényei közül ma már Habony Árpád lagzija a legnagyobb szám. De honnan jött a házigazda? Ezt próbáltuk megfejteni kilenc évvel ezelőtt cikkünkben.
  • Somlyódy Nóra
  • 2016. február 21.

Messziről jött aranyember

Az egykori diplomata kétes eredetű aranykincsekkel megrakva tűnt fel egy Andrássy úti palotában. Szőcs Géza pártfogoltja nagyokat álmodott, de most százmilliós adósságai és bezárt múzeuma miatt is aggódhat.
  • Hamvay Péter
  • 2016. február 18.