Kultúra

Broken Bells: After The Disco

A Shins frontembere, James Mercer és egy zenei mágus, Brian Burton (vagyis Danger Mouse) már 2004-ben összehaverkodott, de Broken Bells névre keresztelt zenekaruk csak 2010-ben fialt egy korrekt lemezt, enyhén pszichedelikus indie-pop dalokkal.

Szüts Miklós: Akvarellek 2009-2013

A festőművész munkásságának egy szeletét, a legutóbbi öt évet bemutató kisméretű könyv egyfajta sajátos hibrid műfajban készült: valójában egy beszélgetőkönyv és egy katalógus elegyedik benne egymással.
  • - dck -
  • 2014. március 13.

"Ő bizony megszöktette a feleségét" – Romengo

Nagyecsed - Budapest című albumán éppúgy megőrizte a nagyecsedi cigány dalok természetességét, mint azt a szívbe markoló éneket, amihez foghatót csak a legritkábban hallhatunk, de közben Dresch Mihály, Lukács Miklós és mások közreműködésével új hangokat is megütött a Romengo zenekar. Három alapítójával: az énekes Lakatos Mónikával, a gitáros Rostás Mihály Mazsival (a képen jobbról) és a kannás Lakatos János Gusztival beszélgettünk.

A balkáni zsebsztálin odacsap – Mit tud Frei Tamás új könyve?

Frei Tamás összeesküvés-elméleteit komolyan kell venni, hiszen nemrég kiderült, hogy Matolcsy és Orbán is ezekből a regényekből tájékozódik a világpolitikáról. Megnéztük, mennyit ér a „2015 – A káosz éve és a magyar elit háborúja”.
  • Pogrányi Péter
  • 2014. március 11.

Odalent - A törvény nevében

Nem a Drót, nem a Deadwood nívójáról beszélünk, de az amerikai szórakoztatóipar tévés szekciójában ez most a krém. Kritika.
  • Greff András
  • 2014. március 9.

David Pownall: Mesterkurzus

Sosztakovics és Prokofjev az 1948-as szovjet zenei pártaktíva idején, Sztálin személyes felügyelete mellett kantátát ír vegyes karra Rusztaveli A tigrisbőrös lovagjából. Ez eddig olyan, mintha valami régi pesti vicc első mondata volna, pedig egy kortárs angol színmű egyik jelenetéről van szó. Igaz, a dráma tényleg kimondottan szövegtúlsúlyos: nem csoda, hogy az akár oratóriumszerű előadásra is alkalmas művet Angliában rádiójáték formájában is bemutatták.
  • S. E.
  • 2014. március 9.

Oly boldog rajta – Omar Souleyman: Wenu Wenu

Még ma is viszonylag ritka, hogy egy minden szempontból, így zenekultúrája révén is egzotikus ország muzsikusa majdnem szabályos karriert fusson be, sőt kultstátuszt élvezzen a nyugati popiparban. Márpedig a szíriai Omar Souleyman (aki az ország északkeleti, többnemzetiségű és -kultúrájú feléből származik) már afféle legenda és ikon - mind szélesebb (s nem csak zenei) körökben. 2011-ben maga Caribou válogatta be a kultikus All Tomorrow's Parties fesztivál programjába, ugyanabban az évben három remixet is készített Björk Biophiliájának dalaihoz. Tavaly decemberben pedig vitathatatlan sztárfellépő volt Oslóban a Nobel-békedíj átadási ceremóniáján - s addigra már elkészíthette első igazi nyugati albumát a veretes Domino kiadónál (illetve annak Ribbon Music sublabeljénél).
  • - minek -
  • 2014. március 6.

Kicsi, erős – Dog Attack: Dog Attack; Ghostchant: Slaves

Az undergroundban visszatért a hatvanas-hetvenes évek kislemez-tendenciája. Nagylemezeket egyre kevésbé éri meg készíteni, és a zenekarok inkább a folyamatos jelenlétet választják: felvesznek néhány dalt, majd valahogy úgy dobják fel az internetre, mint ahogy a hetvenes évek angol punkbandái szórták szét a pár dalos, sebtében legyártott bakelit kislemezeket.
  • Vincze Ádám
  • 2014. március 6.

A túlélő feljegyzései – Mark Lanegan: Has God Seen My Shadow? An Anthology 1989-2011

1994-ig az akkor még csak a Screaming Trees énekeseként ismert Mark Lanegan a seattle-i grunge-színtér erős második vonalának hírhedt - abban a közegben persze nem kirívóan elvetemült - botrányhőse volt, aki elsősorban a kérlelhetetlen önpusztítás terepén nőtt fel a város meghatározó, akkor már világhírű zenészfigurái mellé.
  • Greff András
  • 2014. március 6.

Saját hangok

A belátáshoz, hogy a rádiózás az információ áramlásának szabadságán alapszik, egyfajta egyenlőségelképzelésen, miszerint bárki hozzájuthat egy üzenethez, ha nem is ingyen, de egészen olcsón - ehhez ma Magyarországon elég erősen kell koncentrálni. Pedig érdemes néha mindezt újragondolni, mert a közszolgálati rádiók irányított műsorpolitikáján, illetve a kereskedelmi adók fejfájdító ürességén megfáradt hallgató még mindig találhat magának nyugalmas szigeteket az éterben, mielőtt fásultan kikapcsolná a készüléket.

Arabbér – Peter Berg: A túlélő

Ha egy film címe lelövi a poént, az azt szokta jelenteni, hogy valójában az egész nem is arról szól, amiről úgy tűnik, hogy szól, jelen esetben egy megtörtént amerikai hadászati fiaskóról. Itt mégis hosszú ideig csak arról van szó, hogy néhány csapdába esett amerikai katona hogyan küzd meg az afganisztáni hegyek között egy hadseregnyi tálibbal, és a látványos, jó egy órán át zajló, ritmusát tekintve és érzelmileg is remekül egyensúlyozó tűzharcjelenetben megmenekül-e egynél több amerikai.
  • Kovács Bálint
  • 2014. március 6.

Egy csodálatos elme gyerekkora

Jacob Barnett. Érdemes ezt a nevet megjegyezni. Jake 15 éves, és a világ egyik legígéretesebb asztrofizikus-palántája, 170-es IQ-jával a köztünk élő kis Einstein. Egyetemen tanul, fizetett kutató, és egy olyan eredeti elmélet kidolgozásán munkálkodik, amelyért a hozzáértők (és nem csupán a média) szerint egyszer Nobel-díjat kaphat.
  • Orosz Ildikó
  • 2014. március 6.