Kultúra

A Shins frontembere, James Mercer és egy zenei mágus, Brian Burton (vagyis Danger Mouse) már 2004-ben összehaverkodott, de Broken Bells névre keresztelt zenekaruk csak 2010-ben fialt egy korrekt lemezt, enyhén pszichedelikus indie-pop dalokkal.

A festőművész munkásságának egy szeletét, a legutóbbi öt évet bemutató kisméretű könyv egyfajta sajátos hibrid műfajban készült: valójában egy beszélgetőkönyv és egy katalógus elegyedik benne egymással.

Nagyecsed - Budapest című albumán éppúgy megőrizte a nagyecsedi cigány dalok természetességét, mint azt a szívbe markoló éneket, amihez foghatót csak a legritkábban hallhatunk, de közben Dresch Mihály, Lukács Miklós és mások közreműködésével új hangokat is megütött a Romengo zenekar. Három alapítójával: az énekes Lakatos Mónikával, a gitáros Rostás Mihály Mazsival (a képen jobbról) és a kannás Lakatos János Gusztival beszélgettünk.

Frei Tamás összeesküvés-elméleteit komolyan kell venni, hiszen nemrég kiderült, hogy Matolcsy és Orbán is ezekből a regényekből tájékozódik a világpolitikáról. Megnéztük, mennyit ér a „2015 – A káosz éve és a magyar elit háborúja”.

Nem a Drót, nem a Deadwood nívójáról beszélünk, de az amerikai szórakoztatóipar tévés szekciójában ez most a krém. Kritika.

A Székesfehérvári Vörösmarty Színház idén februárban mutatta be David Pownall Mesterkurzus című darabját Cserhalmi György rendezésében. A Sztálint alakító Gáspár Sándorral a politikai maflásokról és a zsarnokság természetéről is beszélgettünk.

Sosztakovics és Prokofjev az 1948-as szovjet zenei pártaktíva idején, Sztálin személyes felügyelete mellett kantátát ír vegyes karra Rusztaveli A tigrisbőrös lovagjából. Ez eddig olyan, mintha valami régi pesti vicc első mondata volna, pedig egy kortárs angol színmű egyik jelenetéről van szó. Igaz, a dráma tényleg kimondottan szövegtúlsúlyos: nem csoda, hogy az akár oratóriumszerű előadásra is alkalmas művet Angliában rádiójáték formájában is bemutatták.

Még ma is viszonylag ritka, hogy egy minden szempontból, így zenekultúrája révén is egzotikus ország muzsikusa majdnem szabályos karriert fusson be, sőt kultstátuszt élvezzen a nyugati popiparban. Márpedig a szíriai Omar Souleyman (aki az ország északkeleti, többnemzetiségű és -kultúrájú feléből származik) már afféle legenda és ikon - mind szélesebb (s nem csak zenei) körökben. 2011-ben maga Caribou válogatta be a kultikus All Tomorrow's Parties fesztivál programjába, ugyanabban az évben három remixet is készített Björk Biophiliájának dalaihoz. Tavaly decemberben pedig vitathatatlan sztárfellépő volt Oslóban a Nobel-békedíj átadási ceremóniáján - s addigra már elkészíthette első igazi nyugati albumát a veretes Domino kiadónál (illetve annak Ribbon Music sublabeljénél).

Az undergroundban visszatért a hatvanas-hetvenes évek kislemez-tendenciája. Nagylemezeket egyre kevésbé éri meg készíteni, és a zenekarok inkább a folyamatos jelenlétet választják: felvesznek néhány dalt, majd valahogy úgy dobják fel az internetre, mint ahogy a hetvenes évek angol punkbandái szórták szét a pár dalos, sebtében legyártott bakelit kislemezeket.

1994-ig az akkor még csak a Screaming Trees énekeseként ismert Mark Lanegan a seattle-i grunge-színtér erős második vonalának hírhedt - abban a közegben persze nem kirívóan elvetemült - botrányhőse volt, aki elsősorban a kérlelhetetlen önpusztítás terepén nőtt fel a város meghatározó, akkor már világhírű zenészfigurái mellé.

A belátáshoz, hogy a rádiózás az információ áramlásának szabadságán alapszik, egyfajta egyenlőségelképzelésen, miszerint bárki hozzájuthat egy üzenethez, ha nem is ingyen, de egészen olcsón - ehhez ma Magyarországon elég erősen kell koncentrálni. Pedig érdemes néha mindezt újragondolni, mert a közszolgálati rádiók irányított műsorpolitikáján, illetve a kereskedelmi adók fejfájdító ürességén megfáradt hallgató még mindig találhat magának nyugalmas szigeteket az éterben, mielőtt fásultan kikapcsolná a készüléket.

Ha egy film címe lelövi a poént, az azt szokta jelenteni, hogy valójában az egész nem is arról szól, amiről úgy tűnik, hogy szól, jelen esetben egy megtörtént amerikai hadászati fiaskóról. Itt mégis hosszú ideig csak arról van szó, hogy néhány csapdába esett amerikai katona hogyan küzd meg az afganisztáni hegyek között egy hadseregnyi tálibbal, és a látványos, jó egy órán át zajló, ritmusát tekintve és érzelmileg is remekül egyensúlyozó tűzharcjelenetben megmenekül-e egynél több amerikai.

Jacob Barnett. Érdemes ezt a nevet megjegyezni. Jake 15 éves, és a világ egyik legígéretesebb asztrofizikus-palántája, 170-es IQ-jával a köztünk élő kis Einstein. Egyetemen tanul, fizetett kutató, és egy olyan eredeti elmélet kidolgozásán munkálkodik, amelyért a hozzáértők (és nem csupán a média) szerint egyszer Nobel-díjat kaphat.