Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.
Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.
„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komédiának, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.
Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az emberek fejébe.
A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.
Újfajta szerepet próbálgatnak tehetős magánemberek a magyar múzeumok kortárs gyűjteményeinek gyarapítása érdekében. A nagy külföldi múzeumok szerzeményezéseit elősegítő akvizíciós bizottságok mintájára saját vagyonukat, tudásukat, befolyásukat fordítják erre a célra.
Hálásak lehetünk, hogy még köztünk élnek és alkotnak a kora nyolcvanas évek legendával övezett szintipop időszakának hősei.
Berlin után Bécsbe érkezett a közelmúlt (Bernd és Hilla Becher mellett) legjelentősebbnek tartott német fotográfusának, „a Fal fényképészének” kiállítása.
Ez a kötet úgy büszke eredetére és úgy mutatja fel a költészeti, formai és nyelvi tradícióit, hogy kíméletlenül, helyenként pedig példátlan merészséggel fel is forgatja.
Az amerikai énekesnő negyedik szólólemeze, szemben az első hárommal, talán nem fog Grammy-díjat kapni, mert ahhoz nem elég „kellemes”.
