Kultúra

A Joaquin Phoenix főszereplésével készülő mozifilm Spielberg Napóleon-sorozatával csaphat össze, melyet utóbbi Stanley Kubrick eredeti ötletéből rendezi meg.

A szír nyelvű szöveg a Krisztus utáni 2-3. században készülhetett, legalább száz évvel megelőzve a legkorábbi görög kézirat keletkezését.

Szerzőnket időről időre ledobta magáról a leopárd, de mégis rabul ejtette Tóth Réka Ágnes kötete, az Ultraibolya. Bolla Ágnes írja az Olvasni muszáj sorozat újabb részét.

Ha végignézünk a Rock and Roll Hall of Fame zenészeinek listáján, egészen biztos, hogy Andy Fletcher az, aki a legkevesebbet tette azért, hogy bekerüljön az elit klubba.

Napszemüvegben, kurtán integetve jönnek színpadra, és a következő másfél órában egy bágyadt szavuk nincsen. Ez a Comet Is Coming első budapesti koncertje – egy európai turné keretében –, pedig már hét éve ismerik őket a szemfüles jazzisták, és főleg azok, akik szívesen utaz­nak minden műfajban.

Elsőfilmes rendező, pláne úgynevezett szerzői filmmel régen robbant be úgy a köztudatba, mint a skót Charlotte Wells a saját forgatókönyvéből készített Volt egyszer egy nyárral.

„Cigánynak születtem, de nem vagyok cigány” – tudatosítja velünk a történet egyik főhőse a zuhanyrózsa alól kibújva. Ő ugyanis nem lop, nem árul drogot, tisztálkodik, és a testvérével sem lépett szexuális kapcsolatba – épp ezért egy szőke, kék szemű fiú játssza majd el a szerepét, aki gyorsan be is lép a helyére. A Háromezer számozott darab tele van ilyen, a kamera mögül kikacsintó momentumokkal. De csak azért, hogy pár pillanat múlva rájöjjünk: az alkotók valójában nem ránk kacsintanak, hanem a tükörbe vagy egymásra, ami pedig minket illet, ami kacsintásnak tűnik, az sokkal inkább gúnyos nevetés vagy épp vicsorgás.

A humor nagyrészt azt képezi le, ahonnan vétetett, azaz egy adott társadalom, kor mentális állapotát, szellemi minőségét. Persze mindig akadnak, akik az árral szemben úsznak, vagy legalább külön medencében, és ez a mi szerencsénk, ám még az ő teljesítményük is szükségszerűen arra a valóságra épít, amely körbevesz minket. Bár röhögünk rajta, mégis fojtogató. Mondjuk, ezt a fajta humort hiába keresnénk a hivatalos csatornákon. De mit kínál helyette az államrádió?

A koronavírus-járvány témáját „elhasználta” a közélet, átitatódott hétköznapjaink ideológiai és morális szólamaival, ráadásul a Dekameron maga is szinte minden alkotónak az eszébe jutott, így igen nehéz fába vágja a fejszéjét, aki mégis a járványról szeretne egy műalkotásban beszélni.

A kortárs cseh fotográfia veteránját, Jan Saudeket erotikától csöpögő világa, végleteket ütköztető frivol humora tette messze földön is híressé. E kiállítás is bizonyítja, hogy az idén 88 éves alkotó sosem változtatott a jól bevált receptjén: meztelen vagy alul­öltözött nők teátrális pózokban, ártatlan gyermekarcok, érzelmes tekintetek néznek ránk a felvételeiről.

Midőn Vernon Subutex, a nagy nőcsábász (ötvenes fehér férfi) beleszeret a transzvesztita Marciába, arra jut, hogy nem a pina teszi a nőt. Már csak azért sem, mert a brazil lánynak – mint azt Subutex krumplihámozás közben vendéglátójának elújságolja – nagyobb a farka, mint az övé. Marcia meglehet, hogy nem tökéletes nő, sőt bizonyos kritériumok szerint talán egyáltalán nem is nő, de mégis az. Nem is akármilyen.