Kultúra

Arcok a sodrásból

Olaszország ezt a filmet nevezte az Oscar-megmérettetésre, miután a tavalyi Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb rendezésnek járó Ezüst Oroszlán díjjal jutalmazták.

Semmi sem magánügy

A Reggeli a Tiffanynál (máshol: Álom luxuskivitelben) és a Hidegvérrel ünnepelt szerzője élete utolsó évtizedeiben mesterművén dolgozott. A soha el nem készült, Answered Prayers című mű nyomán Capote és az ihletet adó nők a New York-i elit kulisszái mögé viszik a sorozat nézőit.

Superman vakáción

Napernyők, fürdőzők, rekkenő nyári hőség, és közben Superman repül át a medence fö­lött. A háttérben a moszkvai Vörös téren álló Boldog Vazul-székesegyház. Azt gondoljuk, Photoshop, de tévedünk.

Az oltárterítő

Az idei tavasz egyik irodalmi érdekessége a korábban drámaíróként ismert iker szerzőpáros, Kovács Dominik és Kovács Viktor (Mintapinty, Bérnász, Milf) első regényének megjelenése volt.

Bábosok köztársasága

Van egy színházi fesztiválunk, amely mintha nem is a 2020-as évek Magyarországán létezne. Nem övezik botrányok, békében megférnek egymás mellett a bábszínházi hagyományhoz ragaszkodók és a formabontók, a kőszínházak és a függetlenek.

„Nem tekintünk rá szent tehénként”

Miben különbözik a népzene és a folk? Miért nem születnek új népdalok? Hogyan kerülnek hiphopbetétek a népdalfeldolgozásokba? A saját fesztiválját is megszervező Góbé zenekar cimbalmosával és hegedűsével egyebek közt ezekről is beszélgettünk.

„A lóversenyek korában”

Az izraeli művésszel a július harmadik hetében sorra kerülő Fesztivál Akadémia Budapest programjában és a Fehér Ilona-hegedűverseny zsűri elnökeként is találkozhatunk. Ezekről beszéltünk vele.

 

Peggy Gou: I hear you

Szórakoztatóan eklektikus szettjei teszik igazán érthetővé azt a „furadiszkó” vonalat.

  • - minek -
  • 2024. július 3.

A figyelők

Az élet egy szürke erdő, amelyben mind egyformán bolyongunk – a film alapgondolata nem túl eredeti, ám láttunk már hasonló, bárdolatlan felvetésből egészen pofás horrort is kikerekedni.

  • SzSz
  • 2024. július 3.

Mindenütt férfi

Caroline Vignal rendezőnő azt a következtetést vonta le korábbi filmje, a Jó a szamár is (2020) sikeréből (egy César-díj és további hét jelölés), hogy az elhanyagolt, ám szere­leméhes negyvenes nők történe­teire van kereslet.

  • 2024. július 3.