Kultúra

Denzel Wa­shington az Orient expresszen utazik, fején kufi, kezében könyv; a jelentős színész a jelentős író, Ta-Nehisi Coates memoárját, a 2015-ös Between the World and Me-t olvasgatja.

Létezik egy horror alműfaj, melyet jobb híján „a civilizált ember rémálmaként” lehetne definiálni. Idesorolhatók a kannibálhorrorok (Green Inferno, Cannibal Holocaust, Csontok és skalpok) vagy a hillbilly-horrorok (Sziklák szeme, Gyilkos túra).

A napóleoni hadjáratokból dezertőrként, elzüllötten visszatérő egykori huszárkapitány él a lehetőséggel, melyet távollétében a már el is feledett jegyesének nővére akaratlanul teremtett: a gyáva és csapodár katonaszökevény helyett leveleket írogatva a vágyakozásban megbetegedő menyasszonynak

Egy dolog, ha a muzsikus gazdag hangon, virtuózan, tiszta intonációval, szuggesztíven játszik, és egy másik, hogy milyen szellemet közvetít a játéka.

Bayreuthban Richard Wagneré a színpad, ez magától értetődő, ám Barrie Kosky tavalyi Mesterdalnokok-rendezése az egyes számot többesre cserélte.

Amióta kokain- és flitterhegyekbe, na meg a grunge lehangolt gitárjaiból áradó, kollektív 90-es évekbeli depresszióba fulladt a rock and roll utolsó hedonista vállalkozása, az arénarock – nevéhez meglehetősen hűtlenül – visszaszorult az underground klubok játszóterére.