Kultúra

A napokban jelent meg Károlyi Mihály levelezésének hatodik kötete a Napvilág Kiadónál, amely a politikus utolsó éveinek nagyköveti, majd ismét csak emigránsi levélváltásait tartalmazza. Az 1918-as népköztársaság elnökéről, a politikusi tisztességről és az arisztokrata alkatról a könyv szerkesztőjét, Károlyi biográfusát kérdeztük.

A rendszerváltás óta készült, nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló dokumentumfilmek legjavát fogja össze és versenyezteti a május 28-30. között Esztergomban zajló Együttélés Filmfesztivál a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) rendezésében. A közel húsz év anyagát tömörítő versenyről az elő- és főzsűri tagjával beszélgettünk.

Pár napja múlt ötéves Budapest emblematikus könnyűzenei és kulturális intézménye, amely működő nyugat-európai példák nyomán, civil kezdeményezésből született. Június elejétől a Műcsarnokban is bemutatják, hogyan lett egy rozsdás, ócska szállítóhajóból európai színvonalú találkahely.

Az idei szemle fődíjas alkotása, a hányatott sorsú Delta úgy tűnik, révbe ért: Cannes-ban elnyerte a kritikusok díját.

8 kis kritika

Nagyjából 1970-et írunk, a helyszín az Ígéret Földje, vagy inkább egy poros amerikai kisváros kongresszusi központja, ahol nagy tömeg gyűlt egybe vasárnap. Mindenki a körútját járó prédikátor helyi beszédét várja. Megérkezik, s rövid bevezető után belecsap: csak mondja és mondja a szövegét, fel-alá jár, vagy inkább rohan, berezonál a kezében a mikrofon, egyre lelkesebb, leveti zakóját és napszemüvegét is. Alig kell egy fertályóra, már minden szavát elhisszük, lelkesedése átragad miránk is. Aztán, ahogy véget ér a show, tesszük, amit mond.

Amennyire bőszen promotálta nem is olyan rég a Radiohead azt a forradalminak tartott újítást, hogy a legutolsó lemezét első körben csakis az internetről lehet letölteni, annyira mélyen hallgatott Trent Reznor arról, hogy milyen bombát tervez idén májusra, pedig ő is tud hírverést kelteni nagyon, emlékezzünk csak az előző "rendes" Nine Inch Nails-lemez, a Year Zero világvégekampányára. Itt viszont az állóvízbe robbant bele a The Slip, és ugyan az instrumentális, négyrészes Ghost, amelynek az első felvonását szintén ingyen lehetett megszerezni a zenekar honlapjáról, már előrevetítette valamelyest a digitális jövőt, arra senki sem számított, hogy alig pár hónappal később egy komplett új anyaggal lepi meg Reznor a rajongókat.

Tulajdonképpen akár röhögni is lehetne ezen a két bandán, ha a végeredmény nem lenne ilyen. Nem tudom, mi játszódhatott le az egyébként általános iskolai tanárként is dolgozó Tom Cato Visnes basszusgitáros (korábbi művésznevén: King Ov Hell) fejében, amikor a pusztító, botrányhős Gorgoroth után (ez az a zenekar, ahol az énekest azért sittelték le, mert rituálisan megkínzott valakit; egyébként papírja van arról, hogy elmebeteg, és ezért a norvég állam zsíros lóvét folyósít neki minden hónapban, egyúttal hivatalosan megtiltotta neki, hogy dolgozzon) megcsinálta ezt a két zenekart.

World music: három új lemez, a javából. Nagyon komoly dolgok. Van bennük anyag és szellem, gyökér és friss hajtás, mélység és könynyedség.

Pár szigetországi retardált átrándulván a kontinens egyik ibuszos szegletébe, ripityává lövi egymást, miközben folyamatosan hülyeségeket beszél, és gyakran keserves pofát vág - ennyiben bízvást összefoglalható vizsgált műalkotásunk: decens (kritikai és közönség)sikert jósolok, evvel lesz tele az internet, viszont mi köze mindehhez szerencsétlen Schubertnek? Franznak. Hacsak nem azért küldtük pályára, hogy megkülönböztessen minket Tarantinótól vagy Guy Ritchie-től.

Az ifjoncként elhunyt mester második - és a befejezettek közül az utolsó - drámája Balázs Zoltán rendező szavai szerint a színházcsinálásról szól. Nem szállunk vele vitába, mivel a Maladype előadása tényleg erről, a színház(csinálás)ról beszél. És nem is szűkszavúan.

A tér élénk, mondhatni rikító: az előadás díszlete nem idézi, hanem mutatja a televíziós show-műsor külsejét. Puzzle-díszítőelemek a falon, mindenütt feliratok hirdetik a műsorvezető (illékony) dicsőségét: a név nagy mágikus elem itt, sokszor kell ismételgetni, mutatni. Középen öt narancssárga fotel, ide ülnek majd a delikvensek, az áldozatok - mert mindenki áldozat, aki ezekbe a fotelekbe telepszik. De ez még sokára van. Előbb mi is átalakulunk: a tévéműsor közönségévé kell válnunk, akár lennénk ilyenek, akár nem. Ez a kényszer nem általában kellemetlen (bár úgy sem jó, ha belegondolok), hanem in concreto: jön ugyanis az idomár, aki felkészít, hogyan is kell viselkednünk.

Talán az ország legtermékenyebb újságírója az a fiatalember, aki tizenhét évesen mint a Szabadság című lap leendő korrektora, bokáig érő fehér bundában érkezik Nagyváradra, és tetemes cechet csinál a Lloyd kávéházban, francia pezsgővel itatván a törzsvendégeket, hogy aztán éjfél után túszul ott marasztva a lap tulajdonosa váltsa ki a "gróf urat", ahogy magát adresszálja. Mint a Publicisztikai írások 1. kötetéből kiderül, 1895-96-ban több száz írása jelenik meg a kisebb vidéki és fővárosi lapokban, és közel ötszáz oldalt tesz ki másfél év termése. A Publicisztikai írások 2. kötete ennél szerényebb, hiszen 1895 decembere és 1900 májusa között már csak kétszázötven oldalnyi újságcikket ír. Nagyvárad csak rövid kitérő, fél év után Pestre költözik.

A Lolita című regényéről elhíresült orosz-amerikai szerző e műve első látásra nem sok jót ígér: a felépítése éppen olyan, mint egy beavatottaknak szóló, unalmas kritikai kiadásé. A híres amerikai költő, a valóságban nem létező John Francis Shade váratlan halála előtt írt utolsó, terjedelmes versét adja közre benne megfelelő kritikai apparátussal - magyarázó jegyzetekkel, mutatóval, előszóval - dr. Charles Kinbote, a pár hónappal korábban az USA-ba érkezett tudós, akit New England-i vendégprofesszorsága idején az idős poéta megtisztelt barátságával.