n A romániai magyarok érdekvédelmi szervezetének - Románia egyik legsikeresebb politikai pártjának -, az RMDSZ-nek múlt heti, Szatmárnémetiben tartott kongresszusa a várakozásoknak megfelelően alakult. Ismét Markó Béla lett az elnök, és a párt még mindig egyben van; ugyanakkor a vezetéssel szemben állók megtették az első lépést afelé, hogy idővel akár külön szervezetet alakítsanak.
Mint minden etnikai-kisebbségi szervezetnek, úgy az RMDSZ-nek is egyszerre lételeme és átka az egység. Az erdélyi magyarok két pártot bajosan "tartanának el", és az ötszázalékos küszöb miatt csak az egyik parlamentbe juttatására se lehetne mérget venni. Egyetlen szervezetet viszont nemcsak hogy beszavazni képesek a magyarok, de eddig mindig komoly érdekérvényesítő képességgel rendelkező erőt küldhettek a parlamentbe.
Ezt a képességét összességében jól kamatoztatta az RMDSZ. Immár két ciklus óta nem boldogulnak nélkülük az éppen kormányzó román pártok, és Markóék éltek is a lehetőséggel. A kis lépések taktikáját követve tető alá hozták/hozzák (minimum jelentékeny szerepük volt benne) a reprivatizációs törvényt, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásának a rendezését, a közigazgatás egyes szintjeire kiterjedő magyar nyelvhasználatot, vagy - ami már jelenbeli legfontosabb teendőjük - a minden képzési szinten elérhető anyanyelvi oktatást. Vannak persze, akik keveslik ezt, vagy elégedetlenek a megvalósítás ütemével; esetleg mást tekintenek prioritásnak. A leginkább Tőkés László püspök nevével jelzett csoport (amely távolról sem homogén, csupán a mostani vezetéssel szembeni dac terelte őket egybe), eredetileg ezen okok miatt keveredett ellentétbe - az eddigi kongresszusokon rendre nagy többséggel megválasztott - Markó-féle irányvonallal. Ebben semmi különös sincs: nyilvánvaló, hogy az RMDSZ egységét mindenekelőtt etnikai jellege, nem a teljes nézetazonosság biztosítja. Ám annak az imperativusa, hogy a román politikai életben csak egyetlen magyar párt képviselheti érdemben a magyar közösség érdekeit, máig fontosabb volt minden véleménykülönbségnél.
Igaz: a kongresszus színhelyét elhagyó és Tőkés László rendezvényén megjelenő Markó-ellenes küldöttek többnyire még azt hajtogatták, nem akarnak másik szervezetet. De már nem is zárják ki a lehetőségét; meglehet, azért, mert elfogyott a türelmük - vagy Markóékkal szemben, vagy az zavarja őket, hogy a demokratikus megmérettetéseken sorra alulmaradnak. Még inkább azért, mert az utóbbi időben csúnyán elfajultak a dolgok. Elsősorban Tőkésék miatt: a tiszteletbeli elnök mindennek elmondta már a vele egyet nem értő párttársait, sőt a bukaresti bíróságon föl is jelentette az RMDSZ-t. Nem csoda hát, ha a kongresszus megvonta tőle a bizalmat - amit viszont az ő hívei értékelnek casus belliként. Markóék a nyilvánosságban e kör részéről neveztettek már gazembereknek, haszonlesőknek, akik a diktatúrában éppúgy megtalálták a számításukat, mint - román meg magyar elvbarátaiknak köszönhetően - Ceausescu bukása után. A Tőkés-párt az erdélyi sajtóban hónapok óta sorolja, hogy a pártvezetés mely tagja mely állami munkahely megbecsült osztályharcosa volt 1989 előtt. Immár nem az eltérő autonómiakoncepciókról vagy azok realitásáról folyik a szó, hanem arról, hogy ki a komcsi. Speciális helyi változatban: hogy ki feküdt le "a" románoknak. Régen is, most is.
Ismerős valahonnan?
A magyarországi belpolitika imbecillis kliséinek felbuzgása ez. Mint ahogyan a határokon túli magyar szervezetek mindenkori válságai is azzal függtek össze, hogy a budapesti kormányzat eldöntötte, ki a jó, a hiteles romániai/szlovákiai/szerbiai magyar vezető. Az RMDSZ-en belüli - hol karcosabban, hol kulturáltabban jelentkező - ellentétek akkor durvultak el (félő, jóvátehetetlenül), amikor Orbánék úgy gondolták: végre megmondják a tutit a romániai magyaroknak is. Amiről persze soha senki semmi konkrétumot nem tudott meg (de arról sem, hogy miért kell Budapestnek mindenbe belepofáznia), mert a "nagy ívű koncepció" nem volt egyéb homályos célozgatásoknál a kettős állampolgárságra (amit ők sem gondoltak komolyan) meg más, az ottaniak érzéseivel cinikusan visszaélő utalgatásoknál "nemzetpolitikáról", "lelki újraegyesítésről". Maszlag. Ahhoz azonban, hogy e "nagyot álmodás" időszerűségével kábítson és hergeljen sokakat, épp elég volt. Németh Zsolt most polgári körök alakítására biztatta az erdélyieket, és az "antistátustörvényről" szónokolt: az erdélyi magyarokat az MSZP, a saját vezetőik és román partnereik ellen tüzelte.
Nem véletlen, hogy ez főként a magyar többségű Székelyföldön, és nem a románokkal való együttélést napi rutinként megélő, ekképp a realitásokat józanul mérlegelő szórványvidékeken hatott a leginkább. E különbözőség jelzi az esetleges Tőkés-féle szervezet, illetve az RMDSZ valószínűsíthető szavazóbázisát is. Amelyekről még az is jó okkal feltételezhető, hogy külön-külön nem lesznek elég nagyok képviselőik parlamentbe juttatásához. Ha ez ne adj´ isten bekövetkezik, legalább tudjuk, ki miatt történt így.
