Gyerekhospice Ausztriában

„Hogy megtalálják az utat”

  • Teller Katalin
  • 2022. január 5.

Lélek

Milyen támogatást nyújtanak és milyen kihívásokkal néznek szembe a pandémia idején az Ausztriában működő gyermekhospice házak? Milyen segítséget kaphatnak a szülők és a testvérek? Mennyire számít még mindig tabunak a halál témája?

Ebédlőterem félsötétre pácolt fapanelekkel és hatalmas ablakokkal, zeneszoba húros és ütőhangszerekkel, játszószoba zöld bútorokkal és kiegészítőkkel, pihenőszoba csillagos eget utánzó baldachinnal. Odakinn istállók, kilenc ló, szamarak, kecskék, játszóterek, táncpavilon és egy csillagvizsgálót idéző kápolna. A Dél-Burgenlandban, Bécstől másfél órányi autóútra található Sterntalerhofot, Ausztria első gyermekhospice házát 1998-ban alapította a gyerekkórházakban lelkészként dolgozó Peter Kai és a műlovaglást oktató Regina Heimhilcher, akik kölcsönből és megtakarításaikból vettek meg egy családi házat és a hozzá tartozó kis gazdaságot. Az állatterápia és ezen belül is a lovakkal folytatott gyógyító hatású gyakorlatok ugyanúgy megmaradtak az alapítás óta, mint a közhasznú egyesületi működési forma. A Sterntalerhof adományokból és számos önkéntes munkájával tartja fenn magát, s immár egy különálló, palliatív ellátásra és szakmai továbbképzésre alkalmas házuk építése is befejezés előtt áll. A bővítésekre főként 2003 óta van mód, miután a két alapítóhoz csatlakozott Harald Jankovits, aki ügyvezetőként azóta is felelős a szakmai, pénzügyi és szervezeti struktúrák működtetéséért.

Komplex rendszer

Lisa Wiesinger, az intézmény orvosszakmai vezetője szintén régi motoros, tizenöt éve kíséri útjukon azokat a gyógyíthatatlan gyerekeket, akik többnyire ún. ritka betegségekben szenvednek. Ezek főként genetikai elváltozásokra visszavezethető problémák, amelyek az európai orvostudomány definíciója szerint kétezer betegből egyet érintenek, ugyanakkor a pediátria területén magasabb arányban jelentkeznek; miután általában nincs rájuk gyógymód, az orvosok lehetőségei tüneti kezelésekre szűkülnek, amelyek akár évekig is eltarthatnak. Anyagcsere-, légzési, mozgásszervi és idegrendszeri problémákkal élő, gyakran huszonnégy órás ellátást igénylő gyerekekről van szó, akiknek a kórházon kívüli ápolása komoly terhet ró a családokra. A Sterntalerhof egytől három hétig tartó turnusokban fogadja azokat a családokat Ausztria bármely tartományából, amelyeknek szükségük van átmeneti tehermentesítésre és energiákra, hogy az év többi részében megbirkózzanak a rájuk háruló feladatokkal. Emellett a régióból érkező beteg gyerekeknek ambuláns kezelést is biztosítanak, amely orvosi, terápiás és pszichoszociális ellátást foglal magában, de az alkalmazottak és az önkéntesek háziápolásban is részt vesznek. Az egyszerre ellátható öt család felvételét a betegség előrehaladottsága dönti el és sohasem a pénzügyi keretek; az itt-tartózkodás alapvetően ingyenes, a vezetőség a családok áldozatkészségére és financiális lehetőségeire bízza a hozzájárulás mértékét.

Bár a lovas terápia a költségesebb gyógymódok közé sorolható, Lisa Wiesinger szerint minden pénzt megér: az állat melege, a jámborságából és robusztus testfelépítéséből adódó terhelhetősége és az, hogy „olyannak fogad el minket, amilyenek vagyunk”, feltűnően jó hatással van a beteg gyerekek önbizalmára, szenzomotoros készségeire és fájdalomtűrő képességére, és ezáltal a komplex rendszernek tekintett család mindennapjaira is. Egy beteget például a lovas terápiának köszönhetően tudtak visszavezetni ahhoz, hogy beszéljen. Az ápoltak, családtagjaik és az ápolók számára érzelmileg is sokat jelentő szakmai sikereket eseti nehézségek – például gyámügyi intézkedések – árnyalják, illetve az, hogy a Sterntalerhof időnként munkaerő­hiánnyal küzd, ami jobbára földrajzi elhelyezkedéséből adódik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.