Gyerekhospice Ausztriában

„Hogy megtalálják az utat”

  • Teller Katalin
  • 2022. január 5.

Lélek

Milyen támogatást nyújtanak és milyen kihívásokkal néznek szembe a pandémia idején az Ausztriában működő gyermekhospice házak? Milyen segítséget kaphatnak a szülők és a testvérek? Mennyire számít még mindig tabunak a halál témája?

Ebédlőterem félsötétre pácolt fapanelekkel és hatalmas ablakokkal, zeneszoba húros és ütőhangszerekkel, játszószoba zöld bútorokkal és kiegészítőkkel, pihenőszoba csillagos eget utánzó baldachinnal. Odakinn istállók, kilenc ló, szamarak, kecskék, játszóterek, táncpavilon és egy csillagvizsgálót idéző kápolna. A Dél-Burgenlandban, Bécstől másfél órányi autóútra található Sterntalerhofot, Ausztria első gyermekhospice házát 1998-ban alapította a gyerekkórházakban lelkészként dolgozó Peter Kai és a műlovaglást oktató Regina Heimhilcher, akik kölcsönből és megtakarításaikból vettek meg egy családi házat és a hozzá tartozó kis gazdaságot. Az állatterápia és ezen belül is a lovakkal folytatott gyógyító hatású gyakorlatok ugyanúgy megmaradtak az alapítás óta, mint a közhasznú egyesületi működési forma. A Sterntalerhof adományokból és számos önkéntes munkájával tartja fenn magát, s immár egy különálló, palliatív ellátásra és szakmai továbbképzésre alkalmas házuk építése is befejezés előtt áll. A bővítésekre főként 2003 óta van mód, miután a két alapítóhoz csatlakozott Harald Jankovits, aki ügyvezetőként azóta is felelős a szakmai, pénzügyi és szervezeti struktúrák működtetéséért.

Komplex rendszer

Lisa Wiesinger, az intézmény orvosszakmai vezetője szintén régi motoros, tizenöt éve kíséri útjukon azokat a gyógyíthatatlan gyerekeket, akik többnyire ún. ritka betegségekben szenvednek. Ezek főként genetikai elváltozásokra visszavezethető problémák, amelyek az európai orvostudomány definíciója szerint kétezer betegből egyet érintenek, ugyanakkor a pediátria területén magasabb arányban jelentkeznek; miután általában nincs rájuk gyógymód, az orvosok lehetőségei tüneti kezelésekre szűkülnek, amelyek akár évekig is eltarthatnak. Anyagcsere-, légzési, mozgásszervi és idegrendszeri problémákkal élő, gyakran huszonnégy órás ellátást igénylő gyerekekről van szó, akiknek a kórházon kívüli ápolása komoly terhet ró a családokra. A Sterntalerhof egytől három hétig tartó turnusokban fogadja azokat a családokat Ausztria bármely tartományából, amelyeknek szükségük van átmeneti tehermentesítésre és energiákra, hogy az év többi részében megbirkózzanak a rájuk háruló feladatokkal. Emellett a régióból érkező beteg gyerekeknek ambuláns kezelést is biztosítanak, amely orvosi, terápiás és pszichoszociális ellátást foglal magában, de az alkalmazottak és az önkéntesek háziápolásban is részt vesznek. Az egyszerre ellátható öt család felvételét a betegség előrehaladottsága dönti el és sohasem a pénzügyi keretek; az itt-tartózkodás alapvetően ingyenes, a vezetőség a családok áldozatkészségére és financiális lehetőségeire bízza a hozzájárulás mértékét.

Bár a lovas terápia a költségesebb gyógymódok közé sorolható, Lisa Wiesinger szerint minden pénzt megér: az állat melege, a jámborságából és robusztus testfelépítéséből adódó terhelhetősége és az, hogy „olyannak fogad el minket, amilyenek vagyunk”, feltűnően jó hatással van a beteg gyerekek önbizalmára, szenzomotoros készségeire és fájdalomtűrő képességére, és ezáltal a komplex rendszernek tekintett család mindennapjaira is. Egy beteget például a lovas terápiának köszönhetően tudtak visszavezetni ahhoz, hogy beszéljen. Az ápoltak, családtagjaik és az ápolók számára érzelmileg is sokat jelentő szakmai sikereket eseti nehézségek – például gyámügyi intézkedések – árnyalják, illetve az, hogy a Sterntalerhof időnként munkaerő­hiánnyal küzd, ami jobbára földrajzi elhelyezkedéséből adódik.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Két tüntetés Magyarországon

Internetes tartalomgyártók egy csoportja szervezett tüntetést két héttel ezelőtt pénteken a Hősök terére. A rendezvényen nagyszámú érdeklődő, úgymond tüntető jelent meg, egyes becslések szerint 50 ezren voltak, mások 150 ezresre saccolták a tömeget, nem tudjuk pontosan, a számláló a mai napig pörög, s nem is fogja abbahagyni, míg egy új követőt, feliratkozót is fial. Tény viszont, ami tény, az utóbbi évek legnépesebb tiltakozó megmozdulásáról van szó.

Te(l)jes kanna

A múlt évadban egy szombathelyi előadás, a Horváth Csaba rendezte Kivilágos kivirradtig nyerte el a legjobb előadás és a legjobb rendezés díját a Színházi Kritikusok Céhétől.

Olvasó kerestetik

Miközben tudjuk, milyen nehézségekkel küzdenek mind a független, mind a kőszínházi társulatok, talán nem az a színházi szféra legnagyobb kérdése, hogy olvasnak-e még az emberek leírt drámaszövegeket.

„Mintha a saját családjukról szólna”

Alföldi Róbert rendezésében mutatták be ősszel a Radnóti Színházban a 3tél című darabját, amelyet korábban London és Zágráb mellett Tokióban is nagy sikerrel játszottak. A szerzővel történelem és politika összefüggéseiről, személyes kötődésről és az állandó kívülállóság érzéséről is beszélgettünk.

Mindent a szemnek

Védi-e szerzői jog a látványtervezőket? A törvény betűje szerint akár védhetné, de a gyakorlatban ezt nehéz érvényesíteni, és jogdíjra csak nagyon ritkán tarthatnak számot a díszlet- és jelmeztervezők. Két szakmabelivel, Nagy Fruzsinával és Egyed Zoltánnal beszéltünk a kérdésről.

„Valami furcsa kereszt”

Júliustól ő lesz a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója. Az eddig szabadúszóként dolgozó alkotót a ma kivételszámba menő, szakmai szempontokon alapuló pályázat mellett a tervei­ről és arról is kérdeztük, miért távolodott el a Freeszfétől.

 

Színjátékkal leplezett hátraarc

Az Országgyűlés hétfőn ratifikálta Svédország NATO-tagságát, előtte pedig Ulf Kristersson kisegítette Orbán Viktort az egyre kínosabb másfél éves színjáték lezárásában. A gyorsan aláírt katonai megállapodások jó ideje a fiókban heverhettek, azaz nem új fejlemények, mint azt a propaganda sulykolja.

Európai választások, hazai tétek

Az elmúlt hetekben a magyar politika a K. Endrének adott elnöki kegyelem, majd Novák Katalin lemondása körül forgott. A történtek jelentőségéhez nem fér kétség: a mélyen megosztott magyar társadalomban szinte páratlan, hogy olyan ügy foglalkoztassa a közéletet, amelynek megítélése tömegek számára nem pártpolitikai kérdés.

„Nem elég a János bácsikat lecserélni”

Egy megismételt kutatás szerint a gyermekbántalmazásért kiszabott büntetések összességükben tovább enyhültek, és a felderített esetek száma is több mint a felére csökkent. És többnyire továbbra sem az agresszort emelik ki a családból, sokkal inkább a gyermekeket.

 

Káderhiány

Kemény, az aljasságtól sem mentes lejárató kampányokra számítanak ellenzéki polgármesterek. A Fidesz imázsát sok más ügy mellett a kegyelmi botrány is megtépázta, és az is látszik, hogy számos helyen nem sikerült a kormánypárti csapatoknak újraszer­vezni magukat 2019 után.