Lélek
„Nem rossz időszakként tekintek vissza a betegségem idejére, sőt”
Einspach Gábor galériatulajdonos a hazai műkereskedelem meghatározó alakja, szélesebb körben viszont a hasnyálmirigyrákjáról szóló dokumentumfilm tette ismertté. Betegségről, gyógyulásról, hozzáállásról és a hazai műtárgypiacról beszélgettünk.
Pihenni vágyó krónikus betegeket és szállásadókat hoz össze az IdőHáz
Megáldhatja a pap a nem hetero párokat is
Jelentős lépést tett Ferenc pápa az elfogadás érdekében. A Vatikán ezzel szeretné üzenni, hogy „Isten mindenkit szívesen lát”.
Meghívták a Parlamentbe Karsai Dánielt
"A halált meg lehet élni pozitív élményként is"
„Az emberek pincetokok”
Eger 1552-es ostroma idején már jelent meg magyar nyelvű könyv arról, miért és hogyan kell leszokni az iszákosságról. Az első mértékletességi egyesület alapszabályát 1619-ben írták Sopronban, csak kiváló férfiak számára.
A hospice egyáltalán nem szomorú hely
„Egy ponton túl nem Isten ellen való vétek nemet mondani az életre”
„Amikor már csak a szenvedés van, akkor nem tud az ember filozofálni, gondolkodni ezekről a kérdésekről” – fogalmazott Karsai Dániel azon a hétfői vitaesten, ahol az egyház két képviselőjével és a hallgatósággal az eutanáziáról beszélgettek.
„Lifteznek bennünk az élmények”
"Az anyáknak nem egy pohár bor kell, hanem valódi társadalmi segítség"
A kormány arra kéri a strasbourgi bíróságot, nyilvánítsa elfogadhatatlannak Karsai Dániel kérelmét
Egy év alatt 16 millióval több katolikus lett a világon
Egyedül Európában stagnál a számuk, bár Magyarországon kifejezetten csökken.