A kanadai Vancouver és a dél-koreai főváros melletti Tegu után június végén Békéscsaba adott otthont a III. Nemzetközi Kritikai Geográfiai Kongresszusnak. A világ minden tájának harmincöt országából közel kétszáz tudós fogadta el a magyar szervezők, köztük Timár Judit, az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézet Békéscsabai Osztálya kutatójának meghívását. Az izgalmas és érdekfeszítő ötnapos tanácskozást a honi sajtó gyakorlatilag agyonhallgatta.
Timár Judit: Az előzmények a hatvanas évekre nyúlnak vissza. Ekkor fiatal, elsősorban egyesült államokbeli geográfusok, szembehelyezkedve a földrajztudomány akkori fő vonulatára jellemző szemlélettel és módszerekkel, újszerűen kezdték nézni az egyes területi egységeken belüli társadalmi és gazdasági folyamatokat. Nem fogadták el, hogy a tudomány pozitivista módon, aprólékosan próbálja leírni a térbeli jelenségeket úgy, hogy közben semleges és objektív kíván maradni. A magukat eredetileg radikális földrajzosként meghatározó fiatal tudósok a területi egyenlőtlenségeket a társadalmi osztályok, vallási csoportok, a faji vagy például a nemi különbözőségek szemszögéből is vizsgálták. Fontos társadalmi és gazdasági kérdésekre kerestek választ akképpen, hogy vállaltan feladták az értéksemleges megközelítést. E radikális földrajzon belül az újabb és újabb társadalmi igények és ismeretek életre hívták az anarchista és a feminista földrajzot éppen úgy, mint a neomarxista geográfiát. Mindez válasz volt arra a társadalmi erjedésre, ami a hatvanas években a nyugati országokban megindult. A szakirodalom 1997 óta beszél kritikai földrajzról. Ekkor találkozott Vancouverben háromszáz "másként gondolkodó" tudós, és ők alapították meg a Kritikai Geográfusok Nemzetközi Csoportját.
MN: Tehát a radikális, majd az ebből kinövő kritikai geográfusok más szemlélettel közelítik vizsgálódásuk tárgyát. De felvetnek emellett olyan problémákat is, amelyeket a hagyományos értelemben vett földrajzosok észre sem vesznek?
TJ: A "radikálisok" egyetértettek a hatvanas évekbeli mozgalmak elveivel és célkitűzéseivel, és saját kutatásaikban is olyan kérdéseket akartak vizsgálni, amelyeket társadalmi szempontból is fontosnak éreztek. Nem azokat, amelyeket az addigi földrajztudomány, illetve tértudomány, amely például a telephelyelméleteket állította vizsgálatainak középpontjába, vagyis hogy hol érdemes és kifizetődő gazdaságilag gyárakat építeni, és ehhez hol található munkaerő és nyersanyag. A radikális szemléletű földrajzosok úgy vélték, ez az elmélet, noha semlegesnek állítja be magát, nagyon is szűk érdekeket szolgál, hisz alapvetően a gyártulajdonosok profitját növeli, pedig ennél égetőbb kérdések várnak megoldásra: mint a szegénység, a faji és etnikai kirekesztés.
MN: Mindezek feltárására ott van a szociológia, és miért lenne ehhez szükséges a kritikai földrajz?
TJ: Ez a két tudományterület tényleg közel áll egymáshoz. De a kettő közötti különbségtétel megértését nem könnyíti, hogy az elmúlt évtizedek alatt Magyarországon mást értettünk földrajz alatt, mint a világ más részein. A ránk erőltetett szovjet típusú megközelítés a természeti földrajz mellett gazdaságföldrajzról beszélt. A tankönyveinkben ez utóbbi kizárólag arról szólt, miből, hol, mennyit termelnek, ezt némi népesség- és településföldrajzzal kiegészítve. Ebben, leegyszerűsítve a demográfiai viszonyokat, az emberek falvak és városok közti vándorlásának jellemzőit taglalták. De hogy vannak köztük például különböző társadalmi státusú, vallású lakosok, akiknek gyökeresen eltérhet egymástól a térhasználata és térigénye, arról már nem esett szó. Ez már nem gazdaság-, hanem társadalomföldrajz, ami ilyen értelemben nincs messze a szociológiától. De amíg a szociológia megmarad a társadalmi viszonyok vizsgálatánál, addig a társadalomföldrajz ennek térbeli aspektusait kutatja. A kritikai társadalomföldrajz pedig különösen a területi egyenlőtlenségekre koncentrál, azok újratermelésének mechanizmusait próbálja megérteni és megértetni, sőt megoldási javaslatokat is tesz.
MN: Ezek szerint a kritikai geográfia eredményei szellemi munícióul szolgálnak a háttérbe szorított csoportoknak?
TJ: Ha ezek a csoportok tudják, hogy hátrányos területi helyzetük hogyan alakult ki, ennek tudatában talán képesek lesznek hatékonyabban harcolni saját elnyomatásuk, egyenlőtlen kezelésük, térbeli korlátozottságuk és bizonyos hatalmi viszonyok ellen. Legyen szó akár kilakoltatottakról, mozgáskorlátozottakról vagy homoszexuálisokról.
MN: Igen komoly szakmai sikerként értékelhető, hogy békéscsabai földrajztudósok a békési megyeszékhelyre hoztak egy világkongresszust. Az országos sajtó azonban tudomást sem vett erről az eseményről. Mi lehet ennek a magyarázata?
TJ: A nemzetközi tanácskozás nyolc szekciója többtucatnyi témakört vitatott meg. A tudósok az Európai Unió bővítéséről éppúgy ütköztették a véleményüket, mint a környezetvédelemről, a regionális egyenlőtlenségekről, a földrajzi identitásról vagy a civil szervezetek szerepéről és tevékenységéről, de külön témakör volt például 2001. szeptember 11-e. Az "agyonhallgatás" csalódás volt, mégsem lepett meg igazán. Ilyen jellegű rendezvényekről ugyanis nemigen látok írásokat a magyar sajtóban. Persze valahol mi, földrajzosok is felelősek lehetünk ezért a helyzetért, mert nem sikerült megértetnünk, mire lenne használható a geográfusok tudása és ismerete, holott kutatásaink éppen elég embert érintenek. Legyen szó a munkanélküliség területi különbségeiről, az elővárosi fejlődésről, vagy hogy miért fogalmaznak meg más túlélési stratégiákat a Békés megyei határ menti falvakban élő családok, mint a Győr-Sopron-Moson megyeiek - és miből adódnak az e települések közötti térbeli különbözőségek.
Bod Tamás
