„Nem fér a fejembe, hogy a jó körülmények között élő, mondhatni gazdag rokonomat hogyan tarthatta el tíz éven keresztül egy olyan ember, akinek jövedelme nagyon kevés volt. Hogyan állhatott érte anyagilag is helyt egy olyan ember, aki a mostani perben éppen vagyontalansága okán illetékmentességet kért, s akinek bejelentett lakóhelye egy szívességi használatba neki átengedett szerény ingatlan. Nem értem, hogy a bíróságnak mindez miért nem tűnt fel, s ezeket a szempontokat miért nem vette figyelembe” – fakadt ki a Narancsnak a hagyatéki hitelezői igény miatt indított per egyik vesztes alperese, a mezőberényi Frey Józsefné, Horváth Miklósné rokona és örököse.
A néhai Horváth Miklósné 1931-ben Tövisháti Annamáriaként Aradon született, s gyerekkorában került át Magyarországra. 2015 januárjában, 84 évesen Budapesten hunyt el. Férje, Horváth Miklós 1972-től 1982-es haláláig a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) főigazgatója, ezt megelőzően pedig a MSZMP Budapesti Bizottsága Propaganda és Művelődésügyi Főosztályának munkatársa és több állomáshelyen katonai attasé is volt. (A BTM történetét feldolgozó munka legújabbkori történészként beszél Horváthról.)
Az özvegynek Budapest belvárosában három szoba hallos, elegáns, 80 négyzetméteres lakása volt. Horváthné utolsó éveiben rokonait és szomszédait sem mindig ismerte fel, és végrendelet nélkül halt meg. Igaz, előtte készített kettőt is, de az egyiket visszavonta, a másik pedig érvénytelennek bizonyult. Ezért a rokonai lettek az örökösök – most pedig a hagyatéki per vesztesei a Szegedi Járásbíróság múlt heti nem jogerős ítélete alapján.
A felperes
A hagyatéki hitelezői igény miatti pert az a Guliga György egykori bukott békéscsabai plébános indította és nyerte meg első fokon, aki miatt húsz évvel ezelőtt komoly botrány tört ki a békési megyeszékhelyen. A plébánia óriási kamatra hitelezett sokaknak, amiből nagy pénzügyi és erkölcsi bukta lett. Végül Guliga (akkor még) atyát, aki e machinációk középpontjában állt, sikkasztás és számviteli fegyelem megsértése miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, s az akkori szeged-csanádi katolikus megyéspüspök, Gyulay Endre felfüggesztette papi tisztéből is. (Lásd keretes anyagunkat, illetve korábbi cikkünket: Hitelélet, Magyar Narancs, 2001. május 31.)
Horváth Miklósné 1993-ban egy öröklési szerződésben egyedüli, kizárólagos és általános örökösévé tette meg a Békéscsabai Belvárosi Római Katolikus Plébániát, amely tartási szerződést kötött a jó anyagi körülmények között élő és akkor remek egészségi állapotnak örvendő budapesti nővel. Az ügyletet a pályája zenitjén lévő helyi plébános, Guliga György hozta tető alá. „Korábban bevett gyakorlat volt, hogy egy hölgy, aki személyesen jóban volt a püspök úrral, hozott ilyen személyeket, akik tartás és gondozás fejében a püspökséget vagy az egyházmegyét örökösükké nevezték” – mondta Guliga György a Szegedi Járásbíróságon tett meghallgatásán. (Vajon hány hasonló eset lehet még országszerte?)
Csakhogy ezt a szerződést Horváthné 1999-ben visszavonta. Guliga üzelmei akkorra lelepleződtek, aminek következtében a püspök eltávolította Békéscsabáról a plébánost, és Tiszaszigetre helyezte. Később Horváthné egy neki segítő házaspár gyermekeire hagyta volna mindenét, ám mivel a szerződés tanúi az örökössé tett gyerekek szülei voltak, az irat érvénytelen.
Guliga György álláspontja mindvégig következetes volt: bár semmilyen szerződés nem született közte és Horváthné között és kapcsolatuk 2007 közepén megszakadt, 2009-ben benyújtotta 5 milliós igényét az asszonynak. Erre Horváthné ügyvédje levélben válaszolt, amiben arra emlékeztette Guliga jogi képviselőjét, hogy a felek között nem jött létre örökösödési szerződés. Az okirat, amelyet Guliga elküldött, mind formájában, mind tartalmában alkalmatlan ilyen igény támasztására, hiszen az alapvető jogi követelményeknek nem felel meg. Minimálisan az kellett volna, hogy az örökösödési szerződést az örökösödési jog biztosítására benyújtsák a földhivatalhoz, kérve az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzését. Egy Horváthné és Guliga közötti 2008-as levélváltásra hivatkozva a pesti asszony ügyvédje fenntartotta ügyfele korábbi álláspontját, amely szerint bizonyos szolgáltatásokért hajlandó 1,8 millió forintot fizetni, de az eltúlzott 5 milliós követeléssel szemben „a leghatározottabban védekezni fog”. A felajánlott összeget viszont „olyan méltánytalannak” tartotta az explébános, hogy elutasította azt.
Méltányos leszállítás
A Pesti Központi Kerületi Bírósághoz 2015 decemberében beadott keresetlevélben azt terjesztette elő Guliga György, hogy 1997 és 2007 között eltartotta az asszonyt, amiért 5 millió forintot követelt. Meglepetés csak akkor érte a volt papot, amikor megtudta, hogy az örökhagyó majdnem egy évvel korábban, 2015 januárjában meghalt! Mivel Horváth Miklósné jogképessége megszűnt, a per el sem indult a fővárosban. A végrendelet nélkül meghalt budapesti asszonynak a vonatkozó törvény alapján öt örököse volt, és a hagyatéki eljárás után az övék lett az akkor közel 15 millió forintot érő fővárosi lakás, a 7,5 milliós balatoni nyaraló, a 4,2 milliós megtakarítás, valamint az ingóságok. (Az elvált és újraházasodott múzeumi főigazgató és gyermektelen felesége vagyonuk jelenős részét aranyban tartották, emlékeznek vissza a rokonok. Ám 2009-ben egy máig rejtélyes és felderítetlen lakásbetörés során eltűnt minden nemesfém. Valaki nagyon képben volt, hogy az asszony fényes nappal éppen mikor megy el otthonról, s hogy mi, hol található a lakásban. A meglopott nő idegösszeomlást kapott.)
Guliga György nem hagyta annyiban a dolgot: 2017-ben a Szegedi Járásbíróságra adta be keresetét, amelyben ismételten 5 millió forintot követelt az örökösöktől. A volt plébános jelenleg Szegeden lakik, ahogyan az egyik örökös is – ezért választotta a Tisza-parti várost. „Néhai dr. Horváth Miklósné és köztem 10 éven át (1997–2007) ráutaló magatartással fennállott egy barátinak is nevezhető, örökösödési szerződés fogalmi körébe tartozó kapcsolat” – írta a Szegedi Járásbíróságnak címzett beadványában Guliga. Azt elismerte, megállapodásuk ellenére nem született örökösödési szerződés közöttük, ennek ellenére ő „folyamatosan teljesítette a vállalt kötelezettségeit”.
A tavaly kezdődött és most befejeződött polgári perben az egykori Guliga atya következetesen titkolta, hogy 1997-ben megbukott a békéscsabai plébánia élén, utóbb felfüggesztették papi hivatásából, sőt megyéspüspöke büntetőfeljelentést tett ellene, s az eljárás végén jogerősen elítélték. Ám a vele szemben álló egyik alperes unokája megtalálta a Guliga-ügyről írt 2001-es Narancs-cikket, amit csatolt a per irataihoz.
A pernek arról kellett döntenie, hogy Guliga tényleges tartásban részesítette-e Horváthnét, s ha igen, mindez mekkora összeggel honorálható ma. Az örökösök szerint Guliga 1997 és 2007 között nem nyújtott olyan tartást és gondozást az asszonynak, ami alapján 5 millió forintos követelése lehetne, ráadásul a felperes keresetében nem részletezte, milyen jellegű szolgáltatásokat végzett. Jelezték azt is, tudnak arról a 2008-as levélről, amelyben Horváthné felajánlott 1,8 millió forintot a volt papnak, ámbár abból sem derül ki, minek az ellenértéke lenne ez. A rokonok szerint Horváth Miklósné a kérdéses tíz évben átlagos és korának megfelelő egészségi állapotban volt, nem szorult sem tartásra, sem gondoskodásra. De ha az igény megalapozott volna is, időközben elévült; végül pedig azzal érveltek, hogy Horváthné fölbontotta korábbi szerződését a Szeged-Csanádi Egyházmegyével és a békéscsabai plébániával. Akkortájt mindkét helyen Guliga volt a gazdasági vezető, így „az örökhagyó tévedésben volt, hogy a korábbi időszakot illetően Guligának jár valamilyen összeg.”
Guliga György kezdetben ügyvéd nélkül, később jogi képviselővel együtt fenntartotta követelését, újabb és újabb beadványokkal és tanúkkal bizonygatta, hogy a tartás és szolgáltatás közel 10 éven keresztül fennállt, az asszony semmiben nem szenvedett hiányt. Egy 2019. januári beadványában arról írt, hogy az általa egy évre eső tartás tényleges költsége 1 millió forint, de „méltányos egyezség reményében bízva ezt leszállította évi 500 ezer forintra”. A Guliga mellett álló tanúk – kivétel nélkül asszonyok – azt vallották a bíróság előtt, hogy hetente, kéthetente jártak a volt pappal vagy nélküle a budapesti lakásba, ahova teli kosár füstölt árut, zöldséget vittek, bevásároltak az eltartottnak, kitakarítottak neki, segítettek a nyári Balatonra költözésben, egyáltalán, rendelkezésére álltak mindenben.
Akadt ellentmondás is a vallomásokban: az asszonyok állították, minden esetben Guliga Györgytől kaptak pénzt a munkákra és a vonatjegyre, de az egyik tanú a szeged-csanádi püspökséget, egy másik Guligát jelölte meg finanszírozóként. Maga Guliga a 2018. október 4-i tárgyalási napon egy harmadik variációval állt elő: eszerint a békéscsabai plébánia fizette az asszonyok budapesti útjait. Ami érdekes, mert 1997-től Guliga Tiszaszigeten szolgált, és nem sokkal később papi tisztségéből felfüggesztették, valamint a tartás miatti pert sem a plébánia, hanem Guliga magánemberként indította meg. Ráadásul Horváthné rokonai úgy tudták, hogy egy szomszéd, s nem Guliga békéscsabai meg hódmezővásárhelyi nőismerősei takarítanak a lakásban.
Mi volt a fedezet?
A legnagyobb talány, hogy miből fizette és fedezte a tartást Guliga György. Az alperesek, Horváthné rokonainak az ügyvédje, Magyarossy József arról csatolt be dokumentumot, hogy a felperesnek 2017-ben 47 ezer forint volt a nyugdíja. S ez az összeg a tartás 20 évvel ezelőtti megkezdése és 2007-es befejezése között csak kisebb lehetett. Ne feledjük azt sem, hogy Guligát a megyéspüspök már az állítólagos tartás kezdetének évében, 1997-ben felfüggesztette a papi tisztség alól, amelybe a 2002-ben megszületett jogerős elmarasztaló ítélet után soha nem térhetett vissza. Vagyis nem tűnik helytállónak Guliga ügyvédjének állítása, miszerint a papi alapfizetésen túl Guliga rendszeresen kapta a havi 80-120 ezer forint közötti stóladíjat is – felfüggesztett papként nincs papi alapfizetés és stóladíj. A volt pap védője minderre azzal érvelt, hogy ügyfele tanúkkal és csatolt okiratokkal igazolta, hogy az örökhagyó részére nyújtott tartást; és tekintettel ennek megvalósulására „a per szempontjából nem releváns, hogy azt a felperes milyen rendelkezésére álló vagyonból tudta finanszírozni”. A csatolt „okiratok” egyébként egykori természetbeni juttatások, utazások utólagos összeírása néhány A/4-es lapra, valamint fénymásolt vásárlási nyugták tucatjai, amelyek bizonyító ereje legalábbis kétséges.
A Szegedi Járásbíróságnak azonban nemigen voltak kételyei, s nagy egyértelműséggel Guliga keresetének adott igazat. Azaz a bíróság szerint ténylegesen megvalósult a tartás annak minden elemével, amiért jár az 5 millió forint és annak több évre visszamenő kamata a volt plébánosnak; s az alpereseknek még 550 ezer forint, az eljárási illetéket is tartalmazó perköltséget is meg kell fizetniük. A kicsivel több mint 5 milliós összeg kiszámításának alapja az 1997. november 30. és 2007. június 30. közötti 115 hónap, amelynek mindegyikére 43 800 forint tartást ítélt meg a Szegedi Járásbíróság – és nem firtatta, hogy ezt annak idején hogyan és miből teremtette elő Guliga György. Telegdy Gergely bíró a volt pap korábbi büntetőügyét nem tartotta a perhez tartozónak, annyit mondott csak, hogy ott sem vagyonelkobzásra, sem pénzbüntetésre nem ítélték a mostani felperest. Az ítélet szerint Guliga korábbi próbálkozásai miatt a hagyatéki hitelezői igény nem évült el.
A vesztes örökösök felháborodtak az ítélet miatt. Mint lapunknak elmondták, ügyvédet váltanak és fellebbeznek.
| A békéscsabai bitangkassza Jól menő pénzintézetként működött a múlt század 90-es éveinek közepén a békéscsabai katolikus plébánia. Szájhagyomány útján terjedt a hír, hogy 34–38 százalékos kamatra lehet kölcsönt adni a Guliga György vezette intézménynek, a leendő fejlesztést segítendő. A békéscsabai Baross-udvarban egymásnak adták a kilincset a hívők és nem hívők: azért, hogy segítsék az egyházat, és azért, hogy több mint tisztes haszonhoz jussanak. Az ügy kipattanásakor döbbentek rá az egyházi vezetők, hogy milyen összegű kölcsönöket vett fel Guliga plébános – jellemző, hogy plébániai utódja az átvételnél nem volt hajlandó aláírni a pénztárfőkönyvet. A kassza üres volt, a plébániával szembeni kamatokkal számított követelés meghaladta a 100 millió forintot. 1997-ben előbb az akkori szeged-csanádi megyéspüspök, Gyulay Endre Tiszaszigetre helyezte át Guligát, majd felfüggesztette papi hivatásából és büntetőfeljelentést tett ellene. Később a tanúként meghallgatott Gyulay – noha széles körben köztudott volt, milyen szabálytalan pénzügyi műveletek zajlottak éveken keresztül a békéscsabai katolikus egyházközösségben – úgy nyilatkozott, ő nem tudott semmiről. A feketepénzeket a „B” kasszának nevezett bitangkasszában kezelték és tartották nyilván. A bíróság szerint a laikusoknak is nyilvánvaló lehetett, hogy a Guliga által „nagyprojekteknek” nevezett beruházások messze meghaladják a plébánia teherbíró képességét. Az első fokú ítélet indoklása szerint Guliga olyan svájci hitelezői csoportról beszélt, amelynek céges papírjai luxemburgiak voltak, de Bécsben élő képviselőjüket a hatóságoknak a büntetőperek idejére sem sikerült előkeríteni. A Békéscsabai Városi Bíróság első fokon 2001-ben Guligát üzletszerűen, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt 3 év letöltendő börtönre ítélte és 6 évre a közügyektől is eltiltotta. A Békés Megyei Bíróság enyhített az ítéleten: az üzletszerűséget nem látta bizonyítottnak, ezért sikkasztás és a pénzügyi szabályok megsértése miatt 1 év 8 havi felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a volt plébánost. A Szeged-Csanádi Egyházmegye peren kívül állapodott meg több hitelezővel, s a plébánián ingóárverést is tartottak. Egy jogász forrásunk szerint megengedhető akár az a feltételezés is, hogy a Guliga kontra Horváthné örökösei per első fokú ítéletével, még ha nem állt is szándékában, tulajdonképpen a hajdani egyházi „bitangkassza” egy részösszegét legalizálta a bíróság. |
