Amikor 1936. szeptember 13-án, a Lenke úton (ma Bocskai út) felavatták a lágymányosi hitközség új zsinagógáját, mindenki egyetértett abban, hogy jelentős, reprezentatív új épülettel gazdagodott a főváros. A Novák Ede és Hámor (Hamburger) István tervezte épület attól volt érdekes, hogy egyszerűségével, letisztult szögletes alakzatával a Bauhaust idézte, a színes ablakok íves formája viszont a közel-keleti építészetet. A kívülről nem különösebben nagy, 675 négyzetméter alapterületű, 14 méter magas ház belülről hatalmasnak tűnt; az épületet ugyanis nem tagolták szintekre. „Nincs az egész templomtérben egy pillér, oszlop vagy alátámasztó elem, az égszínkék szentély, a hófehér falak, a keleti szőnyegként ható ragyogó üvegezés, a tér megvilágítása, a nagyvonalú kazettás mennyezet, az alátámasztás nélkül lebegő hatalmas női karzat, impozáns és festői monumentalitást eredményeznek” – írta a zsinagógáról a Tér és Forma című építészeti folyóirat. Az épület egymagában állt a Lenke úton, a Zsombolyai utca sarkán, bejárata a keleti tájolás miatt a mellékutcára nyílt. A tervek szerint iskolát, szolgálati lakást, hivatalt is akartak mellé építeni, a lágymányosi hitközség nagyszabású terveit azonban végképp megakasztotta, hogy alig másfél évvel az avatóünnepség után, 1938. május 29-én, életbe lépett az első zsidótörvény. Novemberben – feltehetően a németországi Kristályéjszaka hatására – ismeretlenek kővel zúzták be a nagy méretű díszes ablakokat. 1944-ben a németek a templomot raktárrá alakították át, Budapest ostroma idején pedig istállónak használták.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
