Ki ne emlékezne a BlackBerryre, a 2010-es évek ikonikus termékére! A különleges kinézetű telefonokat a teljes billentyűzetet leképező nyomógombjaikkal mintha az Isten is a menedzserek és a fontos(kodó) emberek kezébe teremtette volna.
Ebben az időben ugyan már szinte mindenkinek volt valamilyen mobilja, BlackBerry-je azonban csak azoknak, akik valóban számítottak – legalábbis ez lehetett az érzésünk, és mindez nem véletlen, a cég ugyanis a gerillakampányának részeként a sales-eseit menő bárokba és kocsmákba küldte, ahol annyi volt a feladatuk, hogy felhívják a figyelmet magukra és a készülékükre. A saját chatszolgáltatást is kínáló BlackBerryk híre gyorsan terjedt, majd olyannyira elterjedtek, hogy egy idő után az jelentett gondot, hogy a mobilhálózatok egyszerűen nem bírnak el ennyi telefont. Ezt a kihívást a cég még képes volt orvosolni, de az iPhone jelentette új idők új szelei azonban egyszerűen elsöpörték az egykor innovatívnak és egyedinek vállalatot.
Az elmúlt időszakban mintha egyre népszerűbbé válnának a hasonló, jól ismert termékeket és cégeket bemutató mozik. Idén láthattunk már filmet a Tetris születéséről (kritikánk itt), a Nike mennybemeneteléről (kritikánk itt), a csípős Cheetos chips feltalálásáról (kritikánk itt), nem beszélve az egész év legnagyobb filmsikeréről, a Barbie-ról (kritikánk itt), de ott van még a radar alatt maradó, Beanie babákat bemutató A Beanie-buborék is. Ezek a film mind igyekeztek többek lenni egyszerű, egész estés reklámfilmnél: hol a humor, hol az önirónia, hol a fröccsöntött feminizmus eszközéhez nyúltak, vagy épp a kommunizmus és kapitalizmus szembeállításával próbáltak valamiféle történelmi tablót felrajzolni. Egy azonban közös bennük: inkább erősítették, mint gyengítették a termékek brandértékét.
A BlackBerry megtekintése után viszont körülbelül annyi kedvünk lesz egy ilyen telefont venni, mint a Super Size Me után beülni egy dupla sajtburgerre a Mekiben – de nem is ez a film célja.
Matt Johnson alkotása ugyanis amellett, hogy bemutatja a BlackBerry történetét, beillik az olyan mozik közé is, mint A Wall Street farkasa, a Glengarry Glen Ross, a Brókerarcok vagy a Tőzsdecápák – melyeket egy kritikus nemes egyszerűséggel MoneyBro-filmeknek nevez. Ezekben mind közös, hogy a tesztoszterontól túlfűtött főhőseik nem képesek ellenállni a pénz és hatalom csábításának, a korrupt kapitalista rendszer pedig épp azokat jutalmazza, akik bármiféle erkölcsi aggályok és dilemmák nélkül teszik a dolgukat. A BlackBerry mégis több, mint egy egyszerű felemelkedés- és bukástörténet:
egyszerre lenyűgöző kép a techkorszak hajnaláról és keserédes tanmese a megújulásról – és annak hiányáról.
A film Jacquie McNish és Sean Silcoff 2016-os könyvéből készült, a karakterei pedig mindenkinek ismerősek lehetnek, akik láttak már hasonló, a tech- és startup-világot bemutató filmet vagy sorozatot. A BlackBerry későbbi atyja, Mike Lazaridis (a főleg vígjátékokból és tinifilmekből ismert Jay Baruchel élete alakítását nyújtja) tipikus elvont zseni, aki mindenkinél jobban ért saját szakterületéhez, de minden más témában csak bizonytalanul hebeg-habog – ő leginkább a Social Network – A közösségi háló Mark Zuckerbergét, vagy a Szilícium-völgy című sorozat Richard Hendricksét idézi. A részletek iránti igényességét jól szemlélteti, hogy prezentációja előtt is egyedül az érdekli, hogy az előtte heverő, kínai gyártmányú telefonkészülék alig hallható, idegesítő zúgását megjavítsa.
Gyerekkori jóbarátjával, Doug Freginnel (őt a rendező, Matt Johnson alakítja, aki többek között a The Dirties és a Nirvana the Band the Show után ismét kettős szerepben bizonyít) együtt alapították meg a Research in Motion (RIM) céget, amely egy PocketLink nevű telefonkészülékkel házalt befektetők után kutatva. Fregin idióta fejpántjával, infantilis viselkedésével ugyanolyan gyerekes sidekick, mint az HBO-s sorozat Erlich Bachmanja, azzal pedig, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a cég kezdeti amatőr bájához és elutasítja a befektetőket és a fejlődést, a Facebook-film Eduardo Saverinjét idézi.
A két barátot a találmányukkal együtt elzavarják, ám szerencséjükre az üzletembert, akinek előadták a terméküket, épp aznap rúgják ki a cégtől. Jim Balsillie (a Felhőtlen Philadelphiából ismerős Glenn Howerton a díjszezonnak is jó eséllyel fut neki alakításával) meglátja bennük a potenciált, és buldózerként érkezik a RIM-hez, ahol behajtja a cég tartozásait és hamar összehoz egy találkozót a Bell Atlantic nevű óriásvállalattal. Balsillie ugyanaz a cápaviselkedésű befektető, mint amit Justin Timberlake alakított A közösségi hálóban: nem érdekli az egyedi technika vagy az innováció, egyedül pénzt és eredményt akar. Egy olyan botladozó cégnek mint a RIM azonban épp ilyen keménykezű vezérre van szüksége, még akkor is, ha érkezése miatt megromlik a viszony Lazaridis és Fregin között, előbbi pedig beteges maximalizmusa ellenére egyre több kompromisszumra kényszerül, ahogy a cég növekedni kezd.
A vállalat kezdeti, bizonytalan időszakát izgő-mozgó, kézikamerás felvételeken, mindenféle ablakon és ajtón bekukucskálva láthatjuk. Ezek a szemcsés és életlen képek egyszerre idézik meg a 90-es éveket és a The Office (A hivatal) félamatőr világát. Ahogy azonban egyre nagyobbá nő a vállalat, úgy tágulnak ki a képek és válik egyre profibbá és egyben személytelenné, uniformizálttá a látványvilág. A film azonban végig elképesztően jó ritmusban pereg, mindig akad egy izgalmas jelenet vagy egy jó poén, ami mozgásban tartja a cselekményt: a fejlesztőknek egyetlen éjszakájuk van, hogy játéktelefonokból és ilyen-olyan kütyükből összeeszkábáljanak egy prototípust, amit aztán Lazaridis a taxiban felejt a sorsdöntő prezentáció előtt. Azonban
amikor már úgy néz ki, hogy a vállalat egyenesbe jön, érkezik Steve Jobs a forradalmi prezentációjával és az iPhone-nal, a BlackBerry pedig nemsokára le is húzhatja a rolót.
Ma a gyakorlatilag ugyanolyannak kinéző telefonok időszakában nevetségesnek tűnik, hogy egy készülék, amelynek nyomógombjai akkora felületet foglaltak el mint a képernyője, ennyire sikeressé tudott válni – na de ki gondolta volna, hogy a 2000-es évek egyre apróbbá váló mobiljai után a 2010-es években a minél nagyobb képernyő lesz a divat?
Annak idején a BlackBerry még valós igényekre reagált: elsők között tette lehetővé, hogy felhasználója minden időben online maradhasson és szinte bárhonnan küldhessen és fogadhasson e-maileket – mindezt ráadásul megbízható és biztonságos módon. A QWERTY-típusú billentyűzet pedig tökéletesen kielégítette az üzletemberek igényeit, hiszen két hüvelykujjunkst használva felgyorsította és megkönnyítette a mobilos gépelést. A BlackBerry bukása azonban végső soron annak köszönhető, hogy túlságosan ragaszkodtak saját újításaikhoz, és nem voltak képesek elszakadni ezektől.
Szokás mondani, hogy Jobs és az Apple gyakorlatilag semmi újat nem talált fel sem a mobilok, sem a személyi számítógépek terén – egyszerűen mindenkinél jobban, felhasználóbarátabban, szexibben valósították meg mások vívmányait. Jobsról halála után egyből két film is készült, mindkettő a meg nem alkuvó, elviselhetetlen zseniként ábrázolja. Danny Boyle filmje idején jött ki egy paródia a Dellről, ami azon élcelődött, hogy a cég unalmas vezetésével, ötlettelenségével épp az Apple ellentéte – a mottója a „Gondolkodj másképp” helyett például „Gondolkodj ugyanúgy”.
A BlackBerry lehetett volna hasonló hangvételű, élcelődő komédia is, de Matt Johnsonnak nem ez volt a célja. Ehelyett azt mutatta be, hogy egy zseniális elme egy valóban jó ötlettel felérhet a csúcsra – az oda vezető rögös úton azonban nem lehet meghasonlás nélkül végigmenni, legfelül pedig elképesztően magányos az ember.
De a film emellett tanmese is a folyamatos megújulásról, arról, hogy a fejlődés egyetlen pillanatra sem állhat meg.
Az evolúció során is csak azok a fajok maradhattak fenn, amelyek képesek voltak adaptálódni a kihívásokhoz. Ehhez hasonlóan az egyes ember is csak akkor képes gyarapodni, ha mindig meg tudja haladni önmagát és túl tud lépni saját árnyékán. Lazaridis az iPhone-t látva még legyint, majd mikor a készülékeinek piaci részesedése rohamosan csökkenni kezd, akkor is olyan apróságok foglalkoztatják, mint hogy az embereknek igényük van arra, hogy hallják a gombnyomás hangját, mikor gépelnek. Képtelen felfogni, hogy ezek az idők már rég elmúltak, a gombok eltűntek, a telefon pedig e-mailküldő gép helyett már elkezdett úgy viselkedni, mint egy valódi okoseszköz, amely a filmnézéstől az internetezésig mindenre képes. Ez, vagyis az alkalmazkodás képtelensége hozta el a BlackBerry bukását – és ennek elképesztően szórakoztató bemutatása eredményezte nemcsak az év egyik legjobb filmjét, de a legjobb tech-mozit is a Social Network – A közösségi háló óta.
A filmet az idei berlini filmfesztiválon mutatták be, hamarosan epizódokra bontva, sorozatos formában is látható lesz. Magyar felirattal az online tékákban nézhető.
