Film készül a legnagyobb kriptocsalóról

  • narancs.hu
  • 2024. november 13.

Mikrofilm

Ez lesz a nagy összeállások mozija: az Apple az A24 stúdióval társul, a Csajok alkotója pedig A nagy dobás írójával.

Sam Bankman-Fried (SBF) története az elmúlt évek egyik legnagyobb szenzációja volt: mindenki a kriptovilág csodagyerekének tartotta, aki képes lehet arra, hogy valójában a feje tetejére állítsa az egész pénzügyi rendszert. 2019-ben alapította az FTX kriptovaluta-tőzsdét, nemsokára pedig a 30 éves SBF vagyonát már 26 milliárd dollárra becsülték. 2022. november 11-én azonban az FTX csődvédelmet kért, mert elfogyott a pénze és nem tudott eleget tenni fizetési kötelezettségeinek. Decemberben SBF-et rekordméretű, 250 millió dollár (mintegy 90 milliárd forint) óvadék ellenében helyezték házi őrizetbe. Meghallgatásán a szövetségi helyettes ügyész úgy fogalmazott róla: „Elképzelhetetlen mértékű csalást követett el”. Bukásáról és arról, mindez mit jelentett a kriptopénz-univerzum számára, ebben a cikkünkben írtunk bővebben:

Hollywood persze imádja a hasonló hatalmas bukásokat: sorozat készült a WeWork tündökléséről és bukásáról; a Theranossal az egészségügyet forradalmasítani akaró, de végül csalónak bizonyuló Elizabeth Holmesból, ahogy a mobiltelefonos piacot egy rövid pillanatig uraló BlackBerry történetéről is láthattunk már remek filmet. Nincs tehát semmi meglepő abban, hogy SBF-re (akit tavaly 25 év börtönre ítéltek hétrendbeli összeesküvés és csalás miatt) is hamar ráugrott a filmvilág: a hírek szerint az Apple az A24 csodastúdióval együttműködve készíthet róla filmet. Nem ez az első együttműködésük: a Sunny című sorozat, vagy a Simlis című átverős film is ilyen konstrukcióban született meg, de így készül Kuroszava Menny és pokol című filmjének remake-je is Spike Lee és Danzel Washington közreműködésével.

A projekttel azt a Lena Dunhamet bízták meg, aki a Csajok című kultikus HBO-s sorozattal futott be, azóta viszont rendezett már szexuális töltetű komédiát (Sharp Stick) és középkorban játszódó, kalandfilmmel kevert felnövéstörténetet (Catherine, a Madárka) is. Színészként ettől is aktívabb, decemberben például Stephen Fry oldalán láthatjuk majd a magyar mozikban is a Kincs a múltból című filmben, melyben holokauszt-túlélő apjával ellátogat Lengyelországba.

Az SBF-film forgatókönyvét Michael Lewis 2023-as Going Infinite: The Rise and Fall of a New Tycoon című könyvéből írja. Lewis műveiből a közelmúltban több sikeres alkotás készült már: ilyen volt a Pénzcsináló című anti-sportfilm amelyért Brad Pittnek is kijárt volna egy Oscar, és A nagy dobás, mely többek között a habfürdőző Margot Robie-val igyekezett megmagyarázni a nézőknek a gazdasági világválságot.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.