Mondjon le! – L. Simon és a függetlenek

  • narancsblog
  • 2012. október 29.

Narancsblog

Az Artus Kortárs Művészeti Stúdió leállt, mert elfogytak a tartalékai, hitellel sem bírja tovább, és hamarosan leállnak mások is, sorban maradnak el a bemutatók-előadások. A függetlenek számára októberben megítélt – a 2012-es naptári évre vonatkozó! – pályázati támogatásról még szerződést sem kötött velük sem az EMMI, sem az NKA. Azt mondják, hogy vagy lesz pénz, vagy nem, vagy annyi, amennyit megítéltek, vagy kevesebb, és vagy még idén, vagy jövőre. Amúgy ezt maga L. Simon László állítja, a nagymellényű kultúrfőnök, a minisztérium kulturális államtitkárságának és az NKA-nak a vezetője, kicsit megtűzdelve az elmaradhatatlan „elmúlt nyolc évezéssel”, mert más nem jutott eszébe. Az „elmúlt nyolc év” egyik nagy hibája volt, hogy a függetlenek pénze egyre csúszott, de az elmúlt két év erre még egy lapáttal rátett: a függetlenek idei pénzét akkor hirdették ki, amikor a nem függetlenek jövő évi büdzséje is napvilágra került.

L. Simon László nagy ígérgetésekkel és nagy dicsekvésekkel ült be az államtitkári székbe: szórta a számokat és a jóslatokat, ennyivel meg annyival lesz több pénz a kultúrára – alighanem azért, mert neki aztán van érdekérvényesítő ereje, meg jól fekszik a nagyfőnöknél; ráadásul létrehozta magának az alelnöki posztot az NKA-nál, nehogy már ki kelljen szállnia egy irányítói székből, és ezzel az NKA-t a minisztérium alá rendelte. Aztán kapott gyorsan egy-két gyomrost – Markó Iván (aki amúgy a független szféra tagja) 155 millióját a feje fölött dugták a valaha világhírű táncos zsebébe egy „szeretem Orbánt” mondatért, Kerényi Imre ugyancsak a kulturális tárcán kívül tapsol el 300 milliót, és L. Simonnak összeszorított szájjal ugyan, de meg is kellett dicsérnie ezekért a kormányt. De a mellénye még mindig nagy, csak ő egyre kisebb benne. L. Simonnak le kellene mondania. Már ha valóban a kultúra érdekelné mámorosan, és nem a saját hatalma.

Tudjuk, ki Goda Gábor, az Artus vezetője – és már akkor is tudtuk, amikor L. Simonról azt sem tudtuk, hogy a világon van. És ugyanígy vagyunk Pintér Bélával, Duda Évával, Gergye Krisztiánnal, Ágenssel – és akkor is fogjuk róluk tudni, kik ők, amikor L. Simon nevét is elfelejtjük. Az arcát már nem mentheti meg, azt elnyelte a hübrisz – de ha holnap átutalná a pénzt a függetleneknek, akkor ők még talán lábra állhatnak. Most úgy tűnik, nem fogja.

Amikor a minap Orbán Viktor betette a lábát egy múzeumba, hogy megnyisson ott egy kiállítást, eleinte nemigen látszott tudni, hol van és miért. Beszélt a nagy magyar unortodoxiáról, a melankolikus nemzeti karakterről – aztán, amikor eszébe jutott, miért is hívták őt oda, gyorsan odanyilatkozott, hogy válság idején is milyen fontos a kultúra, és mennyire kell támogatni. Nos, éppen ezt teszik. Szobrokat rendelnek, saját emlékműveiket építgetik, Nike-cuccba bújtatják a felcsúti leendő nemzeti büszkeségeket – mert neki ez a kultúra.

De a kultúráért felelős államtitkárnak erről másként kell vélekednie, különben ne nevezze magát kultúráért felelős államtitkárnak. Ceterum censeo: L. Simon mondjon le. Most.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.