Mondjon le! – L. Simon és a függetlenek

  • narancsblog
  • 2012. október 29.

Narancsblog

Az Artus Kortárs Művészeti Stúdió leállt, mert elfogytak a tartalékai, hitellel sem bírja tovább, és hamarosan leállnak mások is, sorban maradnak el a bemutatók-előadások. A függetlenek számára októberben megítélt – a 2012-es naptári évre vonatkozó! – pályázati támogatásról még szerződést sem kötött velük sem az EMMI, sem az NKA. Azt mondják, hogy vagy lesz pénz, vagy nem, vagy annyi, amennyit megítéltek, vagy kevesebb, és vagy még idén, vagy jövőre. Amúgy ezt maga L. Simon László állítja, a nagymellényű kultúrfőnök, a minisztérium kulturális államtitkárságának és az NKA-nak a vezetője, kicsit megtűzdelve az elmaradhatatlan „elmúlt nyolc évezéssel”, mert más nem jutott eszébe. Az „elmúlt nyolc év” egyik nagy hibája volt, hogy a függetlenek pénze egyre csúszott, de az elmúlt két év erre még egy lapáttal rátett: a függetlenek idei pénzét akkor hirdették ki, amikor a nem függetlenek jövő évi büdzséje is napvilágra került.

L. Simon László nagy ígérgetésekkel és nagy dicsekvésekkel ült be az államtitkári székbe: szórta a számokat és a jóslatokat, ennyivel meg annyival lesz több pénz a kultúrára – alighanem azért, mert neki aztán van érdekérvényesítő ereje, meg jól fekszik a nagyfőnöknél; ráadásul létrehozta magának az alelnöki posztot az NKA-nál, nehogy már ki kelljen szállnia egy irányítói székből, és ezzel az NKA-t a minisztérium alá rendelte. Aztán kapott gyorsan egy-két gyomrost – Markó Iván (aki amúgy a független szféra tagja) 155 millióját a feje fölött dugták a valaha világhírű táncos zsebébe egy „szeretem Orbánt” mondatért, Kerényi Imre ugyancsak a kulturális tárcán kívül tapsol el 300 milliót, és L. Simonnak összeszorított szájjal ugyan, de meg is kellett dicsérnie ezekért a kormányt. De a mellénye még mindig nagy, csak ő egyre kisebb benne. L. Simonnak le kellene mondania. Már ha valóban a kultúra érdekelné mámorosan, és nem a saját hatalma.

Tudjuk, ki Goda Gábor, az Artus vezetője – és már akkor is tudtuk, amikor L. Simonról azt sem tudtuk, hogy a világon van. És ugyanígy vagyunk Pintér Bélával, Duda Évával, Gergye Krisztiánnal, Ágenssel – és akkor is fogjuk róluk tudni, kik ők, amikor L. Simon nevét is elfelejtjük. Az arcát már nem mentheti meg, azt elnyelte a hübrisz – de ha holnap átutalná a pénzt a függetleneknek, akkor ők még talán lábra állhatnak. Most úgy tűnik, nem fogja.

Amikor a minap Orbán Viktor betette a lábát egy múzeumba, hogy megnyisson ott egy kiállítást, eleinte nemigen látszott tudni, hol van és miért. Beszélt a nagy magyar unortodoxiáról, a melankolikus nemzeti karakterről – aztán, amikor eszébe jutott, miért is hívták őt oda, gyorsan odanyilatkozott, hogy válság idején is milyen fontos a kultúra, és mennyire kell támogatni. Nos, éppen ezt teszik. Szobrokat rendelnek, saját emlékműveiket építgetik, Nike-cuccba bújtatják a felcsúti leendő nemzeti büszkeségeket – mert neki ez a kultúra.

De a kultúráért felelős államtitkárnak erről másként kell vélekednie, különben ne nevezze magát kultúráért felelős államtitkárnak. Ceterum censeo: L. Simon mondjon le. Most.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.