Olvasói levelek

Nincs igaza Kálmán C. Györgynek, noha valóban "két fideszes honatya" indítványozza a parlamentben, hogy ne nevezzük a rokonok között dúló erőszakot "családon belüli erőszaknak", mert a családban ab ovo nem lehet erőszak, ha viszont van benne, akkor az nem család.

A Dee Jay rádió óriásplakátja engem is irritál, de én elsősorban nem az "öncélú ízléstelenségét" kifogásolom. A plakát sokkal inkább egy tünet, egy újabb "gyöngyszem" azon plakátok és vizuális gegek sorában, amelyekben a magyar copywriterek a reklámtörténet ismert gegjeit sajátítják ki gátlástalanul. A szóban forgó Dee Jay rádió-plakát például egy ismert 1970-es Charles Saatchi-plakát orcátlan koppintása. 1970-ben Charles azóta lorddá avanzsált bátyjával, Maurice-szal megalapította a Saatchi and Saatchi ügynökséget, melynek neve egyébként Nagy-Britanniában a thatcherizmussal forrt össze, miután a "Vasladyt" két választási győzelemhez segítették. Ekkoriban Charles még nem a brit művészettörténetet próbálta alakítani, hanem szorgos copywriterként dolgozott. Az ügynökség hírnevét éppen az a Charles Saatchi által jegyzett plakát alapozta meg, amely 1970-ben a Brit Egészségvédelmi Tanács megbízásából készült, és a férfiak szerepére hívta fel a figyelmet a fogamzásgátlás területén. Az állapotos pasit ábrázoló kép felirata hevenyészett fordításban: "Jobban vigyáznál, ha te lennél az, aki teherbe esik?"

Korrekt szakmai bírálatot és szolidaritást kér számon a lap legutóbbi számában Mihancsik Zsófia Bolgár György Vágy című könyvének - álláspontja szerint - méltatlan fogadtatása kapcsán. A bírálatok jelentős része egy Megyesi Gusztáv-cikk Élet és Irodalom-beli közlésével függ össze. Az alábbi megjegyzések és kiegészítések nem Mihancsik véleményével, hanem fontosabb fölvetéseinek tárgyszerűségével kapcsolatosak.

Érdeklődéssel olvastam Pogány Kristóf cikkét a jog és az erkölcs kapcsolatáról a Legfelsőbb Bíróság Tocsik-ügyben hozott polgári ítélete alapján.

Identitáskeres(ked)ők című írásuk bőséggel citál példákat a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Demokrata című sajtótermék közötti összefonódások bemutatására. Talán mellékes körülmény, de én hiányoltam a felsorolásból a számomra legmulatságosabb elemet, ti. hogy a Fidesz számára a lap Szövetség címmel szerkesztőségi tartalomként megjelenő, önálló, többoldalas, logóval ellátott pártrovatot tart fenn (lásd például: legfrissebb szám, 13-14. oldal).

Örömmel vettem, hogy a szigorú ítész hírében álló MaNcs is rendes privatizációnak minősítette a Postabank eladását. Hiszitek, vagy sem, lehet az ilyesminek örülni. Tisztában vagyok vele, hogy az államnak és benne a Pénzügyminisztériumnak mindent baromi jól kell csinálnia ahhoz, hogy kapjon egy "ezt legalább nem cseszték el" minősítést a sajtótól, de annál azért többről van szó, mint hogy nem volt érkezésünk beleköpni a levesbe.

Biztos sokan nem szeretik, ha a fejük fölött döntenek egy olyan kérdésben, mely akár az egész életüket meghatározhatja. Az egyetemre készülő cigány fiatalok sincsenek ezzel másként. De még zavaróbb az, ha emellett még úgy is kell érezniük, hogy a rájuk kényszerített döntés elhibázott.

A Magyarországi Református Egyház szóvivője, Csoma Áron a Szentírásra hivatkozva legutóbb a Népszava című napilapban is (2003. szeptember 27.) "elutasította" a homoszexuális érintkezés minden formáját, és hangsúlyozta, hogy a Biblia tanítása szerint házasságról csak férfi és nő kapcsolatában lehet beszélni. Mint hozzátette, élettársi kapcsolat esetén senkinek nem kell teljes mértékben felelősséget vállalnia a vele együtt élő iránt, és ezzel gyengül az utódok iránti vállalt felelősség is. "Kérdés, hogy ez a liberalizáció milyen hatással lenne a társadalmi kohézióra, mennyiben erősíti fel az emberben az önző, egocentrikus magatartást, és gyengíti az élettárs iránti szolidaritást, közösségvállalást és felelősségvállalást." Továbbá a szóvivő azt nyilatkozta, hogy "Az egyház felelőssége megkívánja, hogy elmondja a véleményét olyan kérdésekről is, amelyek esetleg szemben állnak a kor divatos szemléletével, viszont talán segít bizonyos veszélyekre felhívni a figyelmet."

Olvasói levelekMaga itt a tánctanár?

Olvasói levelekPapírpénz

Úgy tűnik, hogy az idei nyár után az egyik központi kérdés az ősszel talán elfogadásra kerülő új polgári törvénykönyv megalkotására készülő igazságügyi tárca által tervezett "egyenlő bánásmódról" szóló törvény. Ezen belül kimondták, hogy a mostani rendelkezés, amely a homoszexuálisok számára nem engedélyezi a házasság intézményét, diszkriminatív, ezért a "regisztrált párkapcsolat" fogalmát szeretnék bevezetni. Az újra meg újra felmerülő kérdés tehát: "házasodhatnak-e a melegek?" A kérdés jogos, bár felvetésének időzítése nem éppen szerencsés, hiszen jóval békésebb közállapotokra, alaposabb mérlegelésre lenne szükség ahhoz, hogy felelősségteljesen lehessen dönteni.

Hogy honnan is kezdem, tulajdonképpen mindegy. A minek a kapcsán viszont a következő: a popzenészek nyomulása a közpénzekre. Az ismerőseim jó része megütközött ezen, és mulatott rajta. Andergrandék appörékhöz fordulnak támogatásért, a lázadók pénzt kérnek lázadásukhoz azoktól, akik ellen lázadnak. Mintha bármely zenész azt állította volna magáról, hogy az állam ellen küzdő forradalmár. Mintha mindenki azzal kezdte volna zenei pályafutását, hogy először kijelentette, hogy a pénz megöli a művészetet, valamint hogy az állandó pénztelenség nem elhasználja a művészt, hanem csakis inspirálja.

Biljarszki Emil vagyok, a Korai Öröm zenekar tagja, és a könnyűzene támogatásáról szóló cikkhez szeretnék hozzászólni.

Nagyon nem szívesen vitatkozom Tüske Lászlóval, hiszen ő ért az iszlám-arab kultúrához, én meg nem. Viszont mégis kénytelen vagyok, mert az iszlám fundamentalizmusról szóló írása szerintem megtévesztő optimizmust sugall. Az ugyanis a végső mondanivalója, hogy bár az iszlám fundamentalizmusnak - és a belőle kisarjadó terrorizmusnak - megvannak a maga gyökerei az iszlámban, mindazonáltal a fundamentalizmus az iszlámnak csak az egyik - éspedig egyértelműen kisebbségi - irányzata.