Publicisztika

Folyik érte a harc. Az egyik sarokban a leendő diktátor, aki mélyen megveti az alkotmányos demokrácia alapjait: a fékeket és ellensúlyokat, az igazságszolgáltatás függetlenségét (az „úgynevezett” bírákat), a sajtószabadságot (a szabad sajtó „az amerikai nép ellensége”), a jogállamot és a kisebbségek védelmét.

Az Európai Bizottság (EB) múlt hétfőn bejelentette, hogy lezárta a paksi bővítéssel kapcsolatos utolsó jelentősebb, az állami támogatás meglétére vonatkozó vizsgálatát. Megállapításuk szerint az új paksi atomerőmű piaci alapon nem valósulna meg, annak életképességéhez állami szerepvállalás szükséges. Ám ez az állami támogatás a vizsgálatot folytató versenypolitikai főigazgatóság szerint nem torzítja aránytalan mértékben a magyar és a regionális energiapiacot. (Arról, hogy ezt miért vitatja az osztrák kormány, s miért akar a luxemburgi Európai Bírósághoz fordulni, lásd Az osztrák szál c. keretes anyagot – a szerk.)

Botka László szegedi polgármester, aki manapság, ha jól értjük, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje, újfajta programot hirdetett, amely nincsen semminemű összefüggésben pártja korábbi gyakorlatával és eszméivel, s amely éles kontrasztban áll – a Párbeszéd részleges és az LMP még részlegesebb kivételével – a többi ellenzéki párt nézőpontjával.

Szerdán fél hatra a Hősök terére.

Akik most ellened tüntetnek, nem a te gyűlölködő beszédeiddel mozgósított fociultrákhoz hasonlók.

Schmidt Mária pillantását először Soros Györgyre, majd Orbán Viktorra vetette, és intellektust megvető bátorsággal kirohant Michael Ignatieff ellen (Lásd: A nyitott társadalom és a liberális forradalom, Látószög blog, 2017. február 3.). Ignatieff jelenleg a Közép-európai Egyetem (CEU) rektora, harvardi professzor, korábban a kanadai Liberális Párt vezetője és országgyűlési képviselő volt. Létezésével még a művelt publikum sem volt eddig tisztában. Segítünk.

2015 nyara óta sokan jövendölték Angela Merkel kormányának és politikai irányvonalának közeli végét. A menekültválság és vele összefüggésben az Alternatíva Németországért (AfD) dinamikus előretörése miatt az a benyomás alakult ki, hogy Németország a jobboldali populizmus európai előretörésének egyik első áldozata lesz a kontinens nyugati felén, nem pedig a nyugati demokráciák egyik utolsó védőbástyája. Kevesen tartottunk ki amellett, hogy az AfD megerősödése nem valós fenyegetés a német kormányzati erőviszonyokra, és legnagyobb eséllyel a 2017. szeptember 24-i Bundestag-választásokat követően is Merkel kezében marad az ország kormányrúdja.

A CEU-ügy lehetséges magyarázata.

Olyan ellentmondás van Vona Gábor és Toroczkai László között, ami feloldhatatlan.

Pusztítanak mindent.

Hiába az ellene folytatott korrupciós nyomozás, a vádemelés és a kényszerű visszavonulás veszélye, sokan úgy vélik, nincs számba vehető utódja az ország élén. Már csak azért sem, mert minden lehetséges kihívóját kiszorította a pártjából, illetve a kormányzásból. De vajon mit tudhat az Izraelben csak Bibinek nevezett politikus, ha az ország legsúlyosabb problémáját máig sem sikerült megoldania?

Az én Nolimpiám jóval az aláírásgyűjtés előtt elkezdődött – kicsiben. Sokakhoz hasonlóan a kezdetektől fogva úgy gondoltam én is, hogy olimpiát tervezni Budapestre a voluntarizmus csimborasszója.

Fontos cikket írt Berlinger Edina (lásd: A hazai pálya hátránya, Magyar Narancs, 2017. február 9.). Fontosat, mert a Budapest 2024 olimpiai pályázatról szóló propaganda- és ellenpropaganda-szövegek között ritka a módszertani kérdéseket feszegető, a számok mögé tekintő, igényes elemzés. Meg hát a számolás után kapott eredmények is sokkolóak, ami különösen jelentős most, amikor népszavazásra készülünk. A szükséges társadalmi párbeszéd is azt kívánja, hogy gondolkozzunk el a szerző érvein.

Az Együtt képviselője ráadásul a valóságra vonatkozó kérdéseket tesz föl.