Publicisztika

Hiszen még azt sem lehet pontosan definiálni, hogy mitől „jó orvos” a jó orvos.

Mélyi József volt az első s eddig az egyetlen, aki a több hónapja, előbb az Élet és Irodalomban, a Népszabadságban s most a Magyar Narancsban alakuló vitában a múzeumi negyed éles kritikusaként, s nem a Liget urbanisztikai, illetve az utóbbi hetekben okkal döntővé vált politikai kérdéseinek elemzőjeként szólalt meg (lásd: Mit állítunk?, Magyar Narancs, 2016. július 21.).

És nem holnap, inkább már ma.

Vessünk egy pillantást az ellenzék állapotára. A 2018-as kormányváltás lehetősége vagy lehetetlensége ugyanis október 2-án, a népszavazással dől el.

Molnár Gyula pártelnökké választása első ránézésre logikus következménye elődje kétéves elnöki teljesítményének.

„Ne fütyüljenek, hanem szavazzanak!” (Barack Obamát idézve Hillary Clinton, 2016. július 28., Philadelphia)

Az elmúlt hetek vitái alapján úgy látom, a bojkott – vagy az érvénytelen szavazat leadása – mellett alapvetően három érv hozható fel.

Ez az ország már nem Magyarország. Ez a Bayer-féle lovagok és az Orbán-féle királyok országa.

Semmi értelme toplistát állítani a magyar orvosokról. De hogyan lehetne értelmesen értékelni orvosaink teljesítményét?

Mélyen egyetértek Ádám Zoltán cikkének lényegével. (Akarjuk! Magyar Narancs, 2016. július 7.) Mármint az egyik lényegével.

Mindenki fél mindentől és mindenkitől.

Die Bude zusammenhalten – a boltot egyben tartani. Ez lehetne a német diplomácia félhivatalos mottója az első, 2008-as első válság­év óta – még akkor is, ha a berlini politika kritikusai szerint az euro- és menekültválság során maga a Német Szövetségi Köztársaság is nagyban hozzájárult az európai integráció fundamentumainak a megrendüléséhez.

Meglepődve és sajnálkozva veszem tudomásul, hogy a Fidesz által kezdeményezett népszavazásra az ellenzéki pártok többsége és több civil szervezet is bojkottot hirdetett meg.