Inkei Péter

Apró a múltból

Az 1 százalék program tanulságai és hasznai

  • Inkei Péter
  • 2020. november 29.

Publicisztika

Hol volt, hol nem volt, volt egy ország, amely az élen járt a kihátrálásban a nyűgként viselt rezsimből. Az 1980-as években keletről irigylés, nyugatról pedig elismerés és buzdítás övezte a szovjet birodalomban merészen innovatív (demokratikus piacgazdaságokból nézve banális) lépéseiért, mint a világútlevél, a társasági adó bevezetése vagy Dél-Korea elismerése. Egy ideig még megmaradt élenjáró rendszerváltónak az után is, hogy ledőlt a fal.

Talán a legutolsó úttörő rendszerváltó újításnak tekinthető az 1 százalékos törvény megalkotása 1996-ban, amit azóta Szlovákia, Litvánia, Románia, Lengyelország és Moldova is utánunk csinált. (Nekünk is volt előképünk, az olasz otto per mille, ahol a személyi jövedelem­adó 0,8 százalékát lehet elosztani az állam és tizenkét egyház között.)

Az újítás a civil szektornak ígért többletforrást, amelyet a polgárok az államapparátustól függetlenül oszthatnak el (itt és a továbbiakban eltekintünk az egyházaknak felajánlható másik 1 százaléktól). A rendszer minimális módosítással máig él, bár a megálmodói ezt nem látták jönni: civil szervezetek ezreit hívta életre a beteg gyerekek és a gazdátlan állatok iránti együttérzés és segítőkészség, ekkora dömpingre senki nem számított. A NAV nemrég közzétett adatai szerint a 2019. évi jövedelmekre alapuló idei listán 27 854 civil szervezet található, és 1,6 millió adófizető rendelkezése nyomán ezek a szervezetek együtt 9,6 milliárd forinthoz jutnak. Egy szervezetre átlagban 58 támogató, illetve 344 ezer forint esik.

Mert megérdemlik (Barotányi Zoltán harmadik otthonában)

Mert megérdemlik (Barotányi Zoltán harmadik otthonában)

Fotó: Sióréti Gábor

 

A civil szektor támogatása?

Az idén az Országos Mentőszolgálat mögött álló civil (?) alapítvány kapta a legtöbbet, 39 ezer polgár révén 230 millió forintot; ez mindössze 0,5 százaléknyit tesz ki a szolgálat költségvetésében, és hasonló a helyzet a második Heim Pál Gyermekkórház 186 milliójával. De mi lenne virtiglibb állami kötelesség, ha nem ezeknek az intézményeknek a teljes körű finanszírozása?

Többletforrás? Ezt is idézőjelbe illene tenni, annak tudatában, hogy a kormány egy csuklómozdulattal tudná kipengetni a teljes 9,6 milliárd forintot, ugyanis heti rendszerességgel dönt ilyen nagyságrendű eseti kiadásokról.

Azt követően, hogy az adózó 1986-tól személyi jövedelemadója 1 százalékát adott szervezet támogatására irányíthatja át, 2008-ban hasonló jogosultságot kaptak a társasági adót (röviden: tao, vulgo: nyereségadó) fizető vállalkozások is. Ők a társasági adójuk meghatározott részével a nemzeti költségvetés nagy kalapja helyett egy bonyolultabb konstrukcióban szintén közvetlenül megjelölt szervezeteket támogathatnak. A kedvezményezettek körébe 2004-től a filmes produkciók, 2008-tól az előadó-művészetek, végül 2011-től a látványsportok kerültek.

Az előadó-művészeti tao kapcsán napvilágra kerülő visszaélések orvoslása helyett a kormány azt a programot tavalyelőtt eltörölte. Maradt az együtt 100 milliárd forint körüli közterhet elterelő filmes és látványsportos tao, ami mintegy tízszerese az 1 százalék program összegének. (Ha megmaradt volna az előadó-művészeti tao, az mostanra a 40 milliárd forinthoz közelítene.)

A méretbeli különbség mellett az 1 százalék programot a nagyfokú transzparencia különbözteti meg az igazi taótól. A támogatott civil szervezetek teljes körű listája mellett minden egyes kedvezményezett köteles nyilvánosságra hozni a támogatás tételes fölhasználását – szemben azzal a kálváriával, amivel a felcsúti Puskás Akadémiához kerülő sokmilliárdnyi közpénz sorsának a földerítése jár. Óriási különbség továbbá, hogy az 1 százalékról egzisztenciális kilátásaink latolgatásától mentesen dönthetünk, ami nem mondható el a sportcélú taóban részt vevő vállalkozásokról.

Hangulatjelentés?

Az 1 százalékban részesülő szervezetek rangsora sokat árul el arról az 1,6 millió polgárról, aki az idén beszállt a programba. Messze a legtöbben valamilyen egészségügyi jellegű szervezetet választottak, különös tekintettel a beteg gyerekekre. Ezt követi a kutya-macska menhelyeknek és más állatbarát szervezeteknek, illetve az óvodák, iskolák és egyetemek alapítványainak a támogatása. Nagyszámú helyi közösségi szerveződés szerepel a listán, amelyek különféle művelődési, településfejlesztési és sportcélokat szolgálnak, gyakran többet is. Nem vállalkozunk arra, hogy a majd 28 ezer felajánláson belül utánaszámoljunk a fölsorolt csoportok közötti arányoknak. A figyelmünk két területre irányul: a politikai tartalmat is hordozó, illetve a kulturális jellegű szervezetek csoportjára.

Ha a támogatók száma szerinti rangsort teljes joggal egyfajta rokonszenvindexnek tekintjük, a NER-hívő nem sok örömöt lel a legfölső 500 között található, politikailag is megítélhető szervezetek csokrában. (Lásd első táblázatunkat. A top 500-ba kerüléshez legalább 300 adózót kellett elérni.)

false

 

false

 

 

Bízzuk az olvasóra annak megítélését, hogy ezek közül hány szervezet mennyire NER-kompatibilis. A képlet többféleképpen értelmezhető. Úgy is, hogy ez a magyar emberek vonzalmának hiteles tükre, azaz minden eddiginél nagyobb ellenzéki fölényt mutató közvélemény-kutatás. De úgy is, hogy az 1 százalék program a NER-bőségszaruk, első sorban a Nemzeti Együttműködési Alap szórási sávján kívül maradók, vagyis egy kontraszelektált kisebbség gyűjtőhelye. Mondhatjuk, hogy ezek a szervezetek nemzetközi kiképzés során tökéletesítik a toborzási képességeiket. De azt is gondolhatjuk, hogy a kormány hívei politikai ügyek helyett jellemzően egészségügyi, állatoltalmi és kisközösségi szervezeteket támogatnak.

Kultúra a privát taóban

Az 1996-os 1 százalék törvény előkészítéséből tevékeny részt vállaltak a kultúra képviselői. Izgalommal latolgatták, vajon mennyi jut ebből a kultúrának: 10 százalék? 20? Nos, a tény – ha tágan értelmezzük a kultúrát – pénzben és adózók számában mérve egyaránt 1 százalék körül mozog. A legtöbb pénzt kapó 500 kedvezményezett között csak három kulturális szervezetet látunk: ezt mutatja második táblázatunk.

false

 

A Golgota az erzsébetvárosi Gospel Kórus & Band alapítványa, a Bárka Színpad pedig egy ózdi rendezvényszervezőt jelöl. Ez utóbbi is példázza, hogy a szervezetek tipizálása nem egyértelmű.
A közművelődési, honismereti és szabadidős szervezetek mindegyike foglalkozik kultúrával is, és minden művészeti iskola mögött áll egy civil szervezet, amelyek szép számmal kaptak fölajánlást.
A teljes listán négy-ötszáz olyan szervezet van, amely elvileg pályázhatna a Nemzeti Kulturális Alap valamely kollégiumánál. Szép számmal van helyi fúvószenekar – a Tiszavasvári Fúvószenekarral az élen, 210 támogatóval. Mellettük különösen hat a Magyar Állami Operaház 74, a Zeneakadémia 42 vagy az Országos Széchényi Könyvtár 16 fővel. Az utóbbi mellett szembetűnik 36 személy 286 ezer forintja, amit a Magyar Elektronikus Könyvtárhoz tereltek.

A közel 28 ezres teljes listán 63 országos ismertségű kulturális szervezetet számoltam össze. Ezek együtt 3327 embertől 24,2 millió forinthoz jutottak. (Már amennyiben a NAV nem tartja vissza adótartozás miatt, amire akad példa.) Ennyi, az 1 százalék program által megmozgatott pénz kevesebb, mint 1 százaléka jut a hivatásos kultúrának. Ez egy csöpp: az NKA miniszteri keretéből egy-egy kiválasztott havonta élvez egymaga ekkora támogatást.

A közismert kulturális szervezetek túlnyomó többsége száznál kevesebb támogatót szerzett és így lemaradt a top 2000-ből, ahova Pintér Béláék és a Gospel Kórus mellett még hatan fértek be. Ők szerepelnek harmadik táblázatunkban. (98 támogatóval épp lemaradt a Radnóti Színház.)

false

 

A kulturális szervezetekhez átirányított 1 százalék átlagosan 7272 forintot ér. Ez jelentősen meghaladja a program egészének 5912 forintos átlagát, ami megerősíti, hogy a módosabbakra jellemző a („magas”) kultúrához kötődés. Ugyanakkor nagy a szórás a kultúrát támogatók körében is. Mivel nálunk nincs progresszív adózás, az egy felajánlóra eső összeg szerint rangsorolt kulturális együttesek listájának két vége közötti eltérés elég tisztán jelzi a jövedelmi arányokat. Meghökkentő a Zenei Tanácsot és a Zeneszerzők Egyesületét támogató két-két adózó jövedelme közti öt és félszeres különbség. (Lásd a negyedik táblázatot.)

false

 

Hogyan csinálják máshol?

Megakad a tekintet az Új Színház egy szál (szerény jövedelmű) támogatóján. Ez valójában nem kivételes eset, a 27 854 szervezet 4,2 százalékának, 1173 szervezetnek csak egyetlen támogatója akadt. Vajon az efféle, már-már diszfunkcionális jelenségek jellemzik a többi ország hasonló természetű programját is?

A legtöbb tudást a lengyel 1 százalékos programról lehet begyűjteni. A történéseket és meggondolásokat nem ismerjük, de az eredményt látjuk. Lengyelországban csak 8743 civil szervezetnek lehet utalni, következésképpen a támogatás koncentrálódik. Továbbmenve, náluk kétlépcsős, 18, illetve 32 százalékos a személyi jövedelemadó, és mivel majd négyszer többen vannak, mint mi vagyunk, az idén egy szervezetre több mint 100 ezer złoty jutott, ez a 24-szerese annak, amennyit a magyar programban egy átlagos szervezet kap. (A jövedelmi szintek nagyjából azonosak a két országban.)

A lengyel listán nagyobb arányban szerepelnek kulturális szervezetek, mint nálunk. Sorukból messze kiemelkedik a Karácsonyi Jótékonysági Nagyzenekar (Wielka Orkiestra Świątecznej Pomocy), a brit Promhoz mérhető jelentőségű „polonikum”, amelynek az 1 százalék program keretében 191 ezer lengyel adózó 1,4 milliárd forintnak megfelelő adományt juttatott.

Romániában egyelőre a magyarországi alattiak a jövedelmek, és ők feleannyian vannak, mint a lengyelek. A hasonló logikájú program mégis többet hoz a konyhára, mint nálunk. Ennek az a magyarázata, hogy korábban 2 százalék felől lehetett rendelkezni, mostantól pedig 3,5-ről; Moldovában pedig élből 2 százalékkal indították a programot.

Szépségtapasz, hogy legutóbb némileg nőtt a kulturális szervezeteknek nyújtott fölajánlás összege a megelőző évhez képest. A program egésze azonban zsugorodik. 2013-ban az adózók 49 százaléka rendelkezett az 1 százalékról, és ezáltal 13,1 milliárd forint fölött osztozott 31 101 szervezet. Míg akkor a polgárok fele részt vett a programban, ma ezt nagyjából csak egyharmaduk teszi. A csökkenés egyik oka technikai természetű: amióta a NAV készíti elő a bevallást, külön nekirugaszkodást igényel az 1+1 százalékok fölötti rendelkezés.

Merre van az előre?

Vajon eljárt a program fölött az idő? Hiszen voltaképpen finanszírozási mechanizmus gyanánt aligha vehető komolyan. Annál kevésbé, mivel a pénzügyi szakemberek kezdettől jelezték, hogy többe fog kerülni a leves, mint a hús. Meglehet, az 1 százalékos támogatások nyilvántartása és célba juttatása többe kerül 9,6 milliárdnál. Az igazi tao keretében ennél lényegesen több pénz kerül a kedvezményezettekhez.

De nem ezért kell szeretni – mert igenis, szeretni és óvni való. Az 1 százalék program minden esztendőben megmozgatja a civil társadalmat. Valóságos seregszemle, amelynek során a támogatók megnyerése iránti igyekezet arra készteti a sok tízezer egyesületet és alapítványt, hogy előjöjjön, s mutassa meg, kikből áll és mit kínál. A polgárok millióiban tudatosul a létezésük, szemügyre veszik őket, és ha nem is a többség, de legutóbb is az adózók mintegy 30 százaléka beszállt a szolidaritási kvízbe. A civil szféra kritikus megmérettetéséről van szó, ahol a tétet növeli, hogy egy játékosnak csak egy élete van: az 1 százalék nem osztható szét több szervezet között. Talán árnyalatnyi szerepet játszik az a kegyeleti megfontolás és patriótabüszkeség is, hogy az 1 százalék program – kéz a kézben az NKA-val – az élharcos rendszerváltó voltunkra emlékezteti Európát.

Napirendre kívánkozik a program áramvonalasítása. Keresni kellene annak a módját, hogy a projektum erényeinek sérelme nélkül csökkenjen a szétforgácsoltság. Kézenfekvő lenne a jogosultság szűkítése, amitől azonban óvnánk, akkor már taktikusabb szélárnyékban hagyni a programot. Egyéb módokat kellene találni, hogy több jusson a javadalmazottaknak. A művelet valamennyi szereplőjén múlik, hogy az eljárás egyszerűsítésével és a program propagálásával ismét több adózó éljen az szja 1 százalékának az átirányításával. Ha a kormány fölismerné és magáévá tenné a programban rejlő értékeket, a fönt említett csuklómozdulattal a duplájára tudná emelni az szja utalható hányadát (nem érintve az egyházaknak adható másik 1 százalékot), a kulcs 2 százalékra emelésével. Vagy 3,5-re, mint Romániában!

A szerző kultúrakutató, a kelet-európai országok kultúrpolitikáját vizsgáló civil szervezet, a Budapesti Kulturális Obszervatórium igazgatója.

Neked ajánljuk

Elszáll az Orion

„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet két­élű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.

Zuhanástörténetek

„A Felfelé zuhanásban Kadarkai Endre a magyar popkulturális ikonok történeteit járja körül, akiknek életútja valamilyen tragikus fordulat kapcsán mélyzuhanást vett” – halljuk a nemrégiben indult riportsorozat bevezetőjében. Ígéretes felütés, de rejt magában rizikót. Rögtön a kérdés: mit is jelent egyáltalán az, hogy valaki „magyar popkulturális ikon”?

Élet, nagyság

Rengeteg kraft, nyitottság és bátorság van a szakmában, még a bérletrendszerben működő vidéki kő bábszínházakban is. Ám az erős mezőnyben is kiemelkedő volt a Free­szfe két előadása a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóján, a nyolcéves kortól ajánlott A halhatatlanságra vágyó királyfi és a leginkább felnőtteknek, esetleg középiskolásoknak szánt Mundstock úr.

Az akasztott ember égő háza

Magyarországon a katolikus papság minden évben, Szent Miklós napján felszenteli a pálinkát. Magyarországon a miniszterelnök úgy akar újabb szavazókat felcsípni, hogy pálinkázós fotókat publikál magáról. A pálinka hungarikum, a hungarikum meg valamiféle pecsét, mely azt hivatott garantálni, hogy az illető produktum a földi javak legkiválóbbika, amelyet csak nekünk teremtett nagy jókedviben a szent atyaúristen.

Lendületből

Vasárnap több mint 50 településen pótolták a veszélyhelyzet miatt elmaradt időközi önkormányzati választásokat. Összesen 74 különböző választást tartottak, számos helyen ugyanis párhuzamosan lehetett voksolni polgármesterjelöltekre és egyéni képviselőjelöltekre. A választások többsége pártpolitikai szempontból érdektelen volt, mert csak független jelöltek indultak. Ahol viszont versenybe szálltak a pártok, ott elég egyértelmű kép rajzolódott ki az ellenzék folytatódó vesszőfutásáról és a Fidesz egyre nyomasztóbb fölényéről.

Jogfosztás után

Az amerikai legfelsőbb bíróság döntésével egyik napról a másikra illegálissá vált az abortusz jó néhány tagállamban, rövidesen pedig akár az államok felében lehet tiltott vagy erősen korlátozott ez a jog. Sokan attól félnek, hogy ez csak a kezdet: az eddig a tagállami jogköröket hangsúlyozó abortuszellenesek immár országos tiltást szeretnének, miközben más jogok is veszélybe kerülhetnek.

Együtt egymás ellen

Egy időben tartják 2024-ben az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat, ami tovább bonyolítja az ellenzék helyzetét. Vannak olyan polgármesterek, akik szerint minthogy eddig is nehezített pályán mozogtak, ezt a helyzetet is kezelni lehet majd.

„Még nem látott várost”

Ha egyszerre tartják az EP- és az önkormányzati választásokat, az ellenzéknek nyár végére ennek megfelelő választási stratégiát kell kidolgoznia. Csárdi Antal LMP-s képviselővel beszélgettünk még a fővárosi terek államosításáról, a költségvetésről, az extraprofitadóról és Hadházy Ákosról is.