Talán a legutolsó úttörő rendszerváltó újításnak tekinthető az 1 százalékos törvény megalkotása 1996-ban, amit azóta Szlovákia, Litvánia, Románia, Lengyelország és Moldova is utánunk csinált. (Nekünk is volt előképünk, az olasz otto per mille, ahol a személyi jövedelemadó 0,8 százalékát lehet elosztani az állam és tizenkét egyház között.)
Az újítás a civil szektornak ígért többletforrást, amelyet a polgárok az államapparátustól függetlenül oszthatnak el (itt és a továbbiakban eltekintünk az egyházaknak felajánlható másik 1 százaléktól). A rendszer minimális módosítással máig él, bár a megálmodói ezt nem látták jönni: civil szervezetek ezreit hívta életre a beteg gyerekek és a gazdátlan állatok iránti együttérzés és segítőkészség, ekkora dömpingre senki nem számított. A NAV nemrég közzétett adatai szerint a 2019. évi jövedelmekre alapuló idei listán 27 854 civil szervezet található, és 1,6 millió adófizető rendelkezése nyomán ezek a szervezetek együtt 9,6 milliárd forinthoz jutnak. Egy szervezetre átlagban 58 támogató, illetve 344 ezer forint esik.
| ||
A civil szektor támogatása?
Az idén az Országos Mentőszolgálat mögött álló civil (?) alapítvány kapta a legtöbbet, 39 ezer polgár révén 230 millió forintot; ez mindössze 0,5 százaléknyit tesz ki a szolgálat költségvetésében, és hasonló a helyzet a második Heim Pál Gyermekkórház 186 milliójával. De mi lenne virtiglibb állami kötelesség, ha nem ezeknek az intézményeknek a teljes körű finanszírozása?
Többletforrás? Ezt is idézőjelbe illene tenni, annak tudatában, hogy a kormány egy csuklómozdulattal tudná kipengetni a teljes 9,6 milliárd forintot, ugyanis heti rendszerességgel dönt ilyen nagyságrendű eseti kiadásokról.
Azt követően, hogy az adózó 1986-tól személyi jövedelemadója 1 százalékát adott szervezet támogatására irányíthatja át, 2008-ban hasonló jogosultságot kaptak a társasági adót (röviden: tao, vulgo: nyereségadó) fizető vállalkozások is. Ők a társasági adójuk meghatározott részével a nemzeti költségvetés nagy kalapja helyett egy bonyolultabb konstrukcióban szintén közvetlenül megjelölt szervezeteket támogathatnak. A kedvezményezettek körébe 2004-től a filmes produkciók, 2008-tól az előadó-művészetek, végül 2011-től a látványsportok kerültek.
Az előadó-művészeti tao kapcsán napvilágra kerülő visszaélések orvoslása helyett a kormány azt a programot tavalyelőtt eltörölte. Maradt az együtt 100 milliárd forint körüli közterhet elterelő filmes és látványsportos tao, ami mintegy tízszerese az 1 százalék program összegének. (Ha megmaradt volna az előadó-művészeti tao, az mostanra a 40 milliárd forinthoz közelítene.)
A méretbeli különbség mellett az 1 százalék programot a nagyfokú transzparencia különbözteti meg az igazi taótól. A támogatott civil szervezetek teljes körű listája mellett minden egyes kedvezményezett köteles nyilvánosságra hozni a támogatás tételes fölhasználását – szemben azzal a kálváriával, amivel a felcsúti Puskás Akadémiához kerülő sokmilliárdnyi közpénz sorsának a földerítése jár. Óriási különbség továbbá, hogy az 1 százalékról egzisztenciális kilátásaink latolgatásától mentesen dönthetünk, ami nem mondható el a sportcélú taóban részt vevő vállalkozásokról.
Hangulatjelentés?
Az 1 százalékban részesülő szervezetek rangsora sokat árul el arról az 1,6 millió polgárról, aki az idén beszállt a programba. Messze a legtöbben valamilyen egészségügyi jellegű szervezetet választottak, különös tekintettel a beteg gyerekekre. Ezt követi a kutya-macska menhelyeknek és más állatbarát szervezeteknek, illetve az óvodák, iskolák és egyetemek alapítványainak a támogatása. Nagyszámú helyi közösségi szerveződés szerepel a listán, amelyek különféle művelődési, településfejlesztési és sportcélokat szolgálnak, gyakran többet is. Nem vállalkozunk arra, hogy a majd 28 ezer felajánláson belül utánaszámoljunk a fölsorolt csoportok közötti arányoknak. A figyelmünk két területre irányul: a politikai tartalmat is hordozó, illetve a kulturális jellegű szervezetek csoportjára.
Ha a támogatók száma szerinti rangsort teljes joggal egyfajta rokonszenvindexnek tekintjük, a NER-hívő nem sok örömöt lel a legfölső 500 között található, politikailag is megítélhető szervezetek csokrában. (Lásd első táblázatunkat. A top 500-ba kerüléshez legalább 300 adózót kellett elérni.)
| ||
| ||
Bízzuk az olvasóra annak megítélését, hogy ezek közül hány szervezet mennyire NER-kompatibilis. A képlet többféleképpen értelmezhető. Úgy is, hogy ez a magyar emberek vonzalmának hiteles tükre, azaz minden eddiginél nagyobb ellenzéki fölényt mutató közvélemény-kutatás. De úgy is, hogy az 1 százalék program a NER-bőségszaruk, első sorban a Nemzeti Együttműködési Alap szórási sávján kívül maradók, vagyis egy kontraszelektált kisebbség gyűjtőhelye. Mondhatjuk, hogy ezek a szervezetek nemzetközi kiképzés során tökéletesítik a toborzási képességeiket. De azt is gondolhatjuk, hogy a kormány hívei politikai ügyek helyett jellemzően egészségügyi, állatoltalmi és kisközösségi szervezeteket támogatnak.
Kultúra a privát taóban
Az 1996-os 1 százalék törvény előkészítéséből tevékeny részt vállaltak a kultúra képviselői. Izgalommal latolgatták, vajon mennyi jut ebből a kultúrának: 10 százalék? 20? Nos, a tény – ha tágan értelmezzük a kultúrát – pénzben és adózók számában mérve egyaránt 1 százalék körül mozog. A legtöbb pénzt kapó 500 kedvezményezett között csak három kulturális szervezetet látunk: ezt mutatja második táblázatunk.
| ||
A Golgota az erzsébetvárosi Gospel Kórus & Band alapítványa, a Bárka Színpad pedig egy ózdi rendezvényszervezőt jelöl. Ez utóbbi is példázza, hogy a szervezetek tipizálása nem egyértelmű.
A közművelődési, honismereti és szabadidős szervezetek mindegyike foglalkozik kultúrával is, és minden művészeti iskola mögött áll egy civil szervezet, amelyek szép számmal kaptak fölajánlást.
A teljes listán négy-ötszáz olyan szervezet van, amely elvileg pályázhatna a Nemzeti Kulturális Alap valamely kollégiumánál. Szép számmal van helyi fúvószenekar – a Tiszavasvári Fúvószenekarral az élen, 210 támogatóval. Mellettük különösen hat a Magyar Állami Operaház 74, a Zeneakadémia 42 vagy az Országos Széchényi Könyvtár 16 fővel. Az utóbbi mellett szembetűnik 36 személy 286 ezer forintja, amit a Magyar Elektronikus Könyvtárhoz tereltek.
A közel 28 ezres teljes listán 63 országos ismertségű kulturális szervezetet számoltam össze. Ezek együtt 3327 embertől 24,2 millió forinthoz jutottak. (Már amennyiben a NAV nem tartja vissza adótartozás miatt, amire akad példa.) Ennyi, az 1 százalék program által megmozgatott pénz kevesebb, mint 1 százaléka jut a hivatásos kultúrának. Ez egy csöpp: az NKA miniszteri keretéből egy-egy kiválasztott havonta élvez egymaga ekkora támogatást.
A közismert kulturális szervezetek túlnyomó többsége száznál kevesebb támogatót szerzett és így lemaradt a top 2000-ből, ahova Pintér Béláék és a Gospel Kórus mellett még hatan fértek be. Ők szerepelnek harmadik táblázatunkban. (98 támogatóval épp lemaradt a Radnóti Színház.)
| ||
A kulturális szervezetekhez átirányított 1 százalék átlagosan 7272 forintot ér. Ez jelentősen meghaladja a program egészének 5912 forintos átlagát, ami megerősíti, hogy a módosabbakra jellemző a („magas”) kultúrához kötődés. Ugyanakkor nagy a szórás a kultúrát támogatók körében is. Mivel nálunk nincs progresszív adózás, az egy felajánlóra eső összeg szerint rangsorolt kulturális együttesek listájának két vége közötti eltérés elég tisztán jelzi a jövedelmi arányokat. Meghökkentő a Zenei Tanácsot és a Zeneszerzők Egyesületét támogató két-két adózó jövedelme közti öt és félszeres különbség. (Lásd a negyedik táblázatot.)
| ||
Hogyan csinálják máshol?
Megakad a tekintet az Új Színház egy szál (szerény jövedelmű) támogatóján. Ez valójában nem kivételes eset, a 27 854 szervezet 4,2 százalékának, 1173 szervezetnek csak egyetlen támogatója akadt. Vajon az efféle, már-már diszfunkcionális jelenségek jellemzik a többi ország hasonló természetű programját is?
A legtöbb tudást a lengyel 1 százalékos programról lehet begyűjteni. A történéseket és meggondolásokat nem ismerjük, de az eredményt látjuk. Lengyelországban csak 8743 civil szervezetnek lehet utalni, következésképpen a támogatás koncentrálódik. Továbbmenve, náluk kétlépcsős, 18, illetve 32 százalékos a személyi jövedelemadó, és mivel majd négyszer többen vannak, mint mi vagyunk, az idén egy szervezetre több mint 100 ezer złoty jutott, ez a 24-szerese annak, amennyit a magyar programban egy átlagos szervezet kap. (A jövedelmi szintek nagyjából azonosak a két országban.)
A lengyel listán nagyobb arányban szerepelnek kulturális szervezetek, mint nálunk. Sorukból messze kiemelkedik a Karácsonyi Jótékonysági Nagyzenekar (Wielka Orkiestra Świątecznej Pomocy), a brit Promhoz mérhető jelentőségű „polonikum”, amelynek az 1 százalék program keretében 191 ezer lengyel adózó 1,4 milliárd forintnak megfelelő adományt juttatott.
Romániában egyelőre a magyarországi alattiak a jövedelmek, és ők feleannyian vannak, mint a lengyelek. A hasonló logikájú program mégis többet hoz a konyhára, mint nálunk. Ennek az a magyarázata, hogy korábban 2 százalék felől lehetett rendelkezni, mostantól pedig 3,5-ről; Moldovában pedig élből 2 százalékkal indították a programot.
Szépségtapasz, hogy legutóbb némileg nőtt a kulturális szervezeteknek nyújtott fölajánlás összege a megelőző évhez képest. A program egésze azonban zsugorodik. 2013-ban az adózók 49 százaléka rendelkezett az 1 százalékról, és ezáltal 13,1 milliárd forint fölött osztozott 31 101 szervezet. Míg akkor a polgárok fele részt vett a programban, ma ezt nagyjából csak egyharmaduk teszi. A csökkenés egyik oka technikai természetű: amióta a NAV készíti elő a bevallást, külön nekirugaszkodást igényel az 1+1 százalékok fölötti rendelkezés.
Merre van az előre?
Vajon eljárt a program fölött az idő? Hiszen voltaképpen finanszírozási mechanizmus gyanánt aligha vehető komolyan. Annál kevésbé, mivel a pénzügyi szakemberek kezdettől jelezték, hogy többe fog kerülni a leves, mint a hús. Meglehet, az 1 százalékos támogatások nyilvántartása és célba juttatása többe kerül 9,6 milliárdnál. Az igazi tao keretében ennél lényegesen több pénz kerül a kedvezményezettekhez.
De nem ezért kell szeretni – mert igenis, szeretni és óvni való. Az 1 százalék program minden esztendőben megmozgatja a civil társadalmat. Valóságos seregszemle, amelynek során a támogatók megnyerése iránti igyekezet arra készteti a sok tízezer egyesületet és alapítványt, hogy előjöjjön, s mutassa meg, kikből áll és mit kínál. A polgárok millióiban tudatosul a létezésük, szemügyre veszik őket, és ha nem is a többség, de legutóbb is az adózók mintegy 30 százaléka beszállt a szolidaritási kvízbe. A civil szféra kritikus megmérettetéséről van szó, ahol a tétet növeli, hogy egy játékosnak csak egy élete van: az 1 százalék nem osztható szét több szervezet között. Talán árnyalatnyi szerepet játszik az a kegyeleti megfontolás és patriótabüszkeség is, hogy az 1 százalék program – kéz a kézben az NKA-val – az élharcos rendszerváltó voltunkra emlékezteti Európát.
Napirendre kívánkozik a program áramvonalasítása. Keresni kellene annak a módját, hogy a projektum erényeinek sérelme nélkül csökkenjen a szétforgácsoltság. Kézenfekvő lenne a jogosultság szűkítése, amitől azonban óvnánk, akkor már taktikusabb szélárnyékban hagyni a programot. Egyéb módokat kellene találni, hogy több jusson a javadalmazottaknak. A művelet valamennyi szereplőjén múlik, hogy az eljárás egyszerűsítésével és a program propagálásával ismét több adózó éljen az szja 1 százalékának az átirányításával. Ha a kormány fölismerné és magáévá tenné a programban rejlő értékeket, a fönt említett csuklómozdulattal a duplájára tudná emelni az szja utalható hányadát (nem érintve az egyházaknak adható másik 1 százalékot), a kulcs 2 százalékra emelésével. Vagy 3,5-re, mint Romániában!
A szerző kultúrakutató, a kelet-európai országok kultúrpolitikáját vizsgáló civil szervezet, a Budapesti Kulturális Obszervatórium igazgatója.
_top_story_lead_focuspoint_70x70.jpg?key=2630a077d5be277fb278527f9328a60c)
