Az utolsó próféta

Tamás Gáspár Miklós tragikus közírói örökségéről

Talán a legtöbb vitát kiváltó honi értelmiségi volt, aki filozófusként az anarchizmustól kezdve a konzervativizmuson át a marxizmusig a politikai gondolkodás majd minden irányzatának képviselőjeként maradandót alkotott. Mindeközben példát is tudott mutatni: a teljes nyugati hagyományra építő public intellectual etalonjaként tűnt fel a kortársai szemében. Halála után ránk maradt a kérdés, hogy a közélet iránt érdeklő fiatal generáció mit tud továbbvinni TGM publicista örökségéből.

Tamás Gáspár Miklós halála után a barátai, követői, tisztelői nekrológok sokaságával fejezték ki respektusukat az Erdélyből érkező, kozmopolita műveltséggel bíró magyar értelmiségi előtt. Az én politikai eszmélésem TGM utolsó korszakában, már bőven a 2010-es években történt, és bár leginkább a szerző 90-es években közreadott, későbbi marxista írásainak ellentmondó, konzervatív szellemiségű szövegeit éreztem közel magamhoz, ettől kezdve végig fontosak és inspirálók voltak számomra publicisztikái. Az én korosztályomat gyakran nevezik közéletileg csendes generációnak; én többnyire a politizáló kisebbség körében mozgok. Döbbenten vettem észre, hogy a rendszerváltás nagy alakjait nem igazán ismerő, az aktuális – náluk jellemzően felületesebb – közéleti szereplők gondolatait nagyra tartó, fiatal ismerőseim, barátaim aktívan figyelik TGM-nek az akadémiai elit által sem föltétlenül pontosan értett utalásokkal teli írásait. Vajon mi adta TGM varázsát, amiért a generációjából utolsóként még a 2020-as évek elején is számot tarthatott a fiatalok érdeklődésére, s a közélet színpadára most fellépő generáció mit tud kezdeni közírói örökségével?

A szélsőbalról a szélsőbalra

Bármely közéleti publikációkat közreadó teoretikus tekintetében jellemzően külön szokás választani az előbbi kategóriába tartozó írásokat a szerző tudományos munkásságától. Azonban TGM esetében nem tűnik indokoltnak ez a distinkció. Közéleti megszólalásainak jelentős része a politikai filozófia tárgykörébe sorolható írásokat takart, ahol gyakran hivatkozott a nagyközönség által nem feltétlenül ismert klasszikus és modern gondolkodókra; és a tudományos szövegei is publicisztikus elemeket tartalmazó, esszéisztikus írások. Politikai filozófiájának a célja mindig is a politikai cselekvést megalapozó elmélet megalkotása volt, nála vita activa és a vita contemplativa sosem vált ketté. Politikai gondolkodóként a 70-es évek szovjetellenes szélsőbaloldaliságból kiindulva (lásd a Csöndes Európa című tanulmányát, vagy a Szem és kéz kötetet) a konzervativizmuson (a Búcsú a baloldaltól és a Búcsú a jobboldaltól? című híres esszéi mellett a Törzsi Fogalmak és Másvilág kötetek szövegei adnak általános áttekintést erről a korszakáról) a liberalizmuson keresztül nagyjából az évezred végére megérkezett a szélsőbal egy egészen más, marxista formájába. (Az Új osztálypolitika és a Telling the Truth About Class címet viselő, megjelenésükkor nagy hatású tanulmányok mellett az Antitézis c. kötet említhető, mint ezen korszak magyar nyelvű szintézise.) Ezen az úton egyszerre képviselte az elmélethirdető filozófus, a harcos publicista és a közigazságtalanságok ellen tüntető aktivista szerepét (horribile dictu az élete egy szakaszában a szervezett politika keretein belül küzdött az igazáért). Nem tartom magam autentikusnak TGM filozófiai jelentőségének a megítéléshez, a gondolatai jelentette hatással már tavaly márciusban egy konferencián is foglalkoztak a szakma hazai képviselői; jelen írás fókuszpontjában a publicista TGM attitűdje és öröksége áll.