Békés megye megállíthatatlan térségi lecsúszása a problémák tagadásától válik igazán végzetessé

Publicisztika

Zavarbaejtő posztokkal jelentkezett Békés megye „főispánja”, Takács Árpád – úgy tűnik, egy hithű fideszes pártkatona nem gondolhat olyasmire, hogy bármi probléma előfordulhatna, főként nem beszélhet róla. Noha az van csőstül.

„Számunkra Békés vármegye nem pusztán valamit, hanem a mindenséget jelenti, hiszen: itt élnek felmenőink, barátaink, rokonaink, itt szeretnénk jövőt adni gyerekeinknek” – írta a Facebookon január elején Takács Árpád Békés megyei ún. főispán. „Bármerre járunk a világban, bárhol tanulunk, vagy dolgozunk, akkor is magyarul álmodunk. Magyarország és Békés vármegye az a hely, ahová bármikor visszatérhetünk” – írta ki két héttel később, majd még egy héttel később ezt: „A Békés vármegyei emberek bajnokok az újrakezdésben, mert a kietlen, szikes pusztákból és mocsarakból virágzó településeket hoztak létre.”

Van abban valami zavarba ejtően kínos, amikor egy politikai vezető történelmi, erkölcsi és filozófiai bölcselkedésbe kezd – főleg akkor, ha ilyen valóságtorzító közhelyhalmazokkal traktálja a nagyérdeműt. Ez ugyanis nemcsak egy kívánt szint alatt van, de egy főispánnak mindez nem is lenne dolga, távol áll munkaköri leírásától. Ám lelke rajta! Bár ebbéli cselekedetének rugói nem ismertek, annyit azonban megállapíthatunk, hogy ezek a Békés megyét idealizáló bejegyzések nem a tényekre, a valós folyamatokra támaszkodnak, hanem nosztalgikusan és hazugan valamilyen térségi idillt és öndefiníciót szeretnének felrajzolni.

Az elmúlt években sokszor és sokat szóltunk arról, hogy a rendszerváltás 1989-1990-es időszaka óta milyen elképesztő zuhanórepülésben van Békés megye – nem kis részben figyelmeztetésként is, illetve mert a helyi, térségi politikai- és közbeszédben egyáltalán nem szerepel ez a roppant fajsúlyos, a megye számára tragikus problémaegyüttes. Tegyük hozzá, a harmincöt évvel ezelőtti kiindulópont sem volt rózsás, mert a Viharsarok soha nem volt fejlett és magas életnívót produkáló megye. Akkor a megyék tizenkilences listáján a középmezőny legvégén állt, ehhez képest sikerült az utóbbi évtizedekben leküzdenie magát – méghozzá a legutolsó három közé.

Ez nem egyfajta térségi fátum, vagy eleve elrendelt sorsszerűség. Igaz, sok olyan gazdasági körülmény is szerepet játszott ebben, amelyről a döntések messze a megyehatárokon kívül születtek. Budapesti székhelyű ipari és szolgáltató cégek tucatjával, százával zárták be 1990 után Békés megyei telephelyeiket, munkahelyek ezreit megszüntetve. A helyi mezőgazdaságra épülő élelmiszer-feldolgozásban messze nem sikerült a remélt összefogást és együttműködést megtalálni, a kooperáció hiánya pedig gazdaságilag, pénzügyileg és társadalmilag is lefelé vezetett.

A rossz közlekedési megközelíthetőség és a lakosság összességében alacsonyabb képzettsége miatt a nagyobb, akár zöldmezős, akár nem zöldmezős beruházások is elkerülték a megyét.

De kínzóan hiányzott a helyi politikai pártok képviselőinek a térség érdekében végzett – akár ciklusokon átívelő – együttműködése, összefogása is.

Mindennek az lett következménye, ahogy egy helyi társadalomtudós, a Körös Főiskola egykori főigazgatója, Köteles Lajos megjegyezte: a Kecskemétet és Szegedet elérő modernizáció átugrott Békés megyén, a tőke, a technológia, s ezzel együtt a beruházások Temesváron, Aradon, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Brassóban, Nagyszebenben és Kolozsváron találtak maguknak befektetési lehetőséget. Kell-e annál többet mondani, mint hogy három és fél évtized után Békéscsaba még mindig nincs rákötve az országos gyorsforgalmi úthálózatra, s hogy negyven-ötven éve nem változott a menetidő a Békéscsaba–Budapest vasútvonalon?

A tények, s az ehhez kapcsolódó számok, statisztikák és tendenciák is lehangolóan szomorúak. 1990 és a 2022 között közel 100 ezerrel (!) csökkent a Viharsarok népessége, ez alig valamivel kevesebb, mint a térség három legnagyobb városának – Békéscsabának, Gyulának és Orosházának – a mai együttes népessége. Ma alig 311 ezren laknak a megyében. Elképesztő, hogy a legutóbbi és az azt megelőző népszámlálás, azaz 2011 és 2022 között egy egyébként is alacsony szintről országos összevetésben a legnagyobb mértékben, 13 százalékkal ennek a megyének fogyott a népessége. A természetes fogyás, azaz az elhunytak és a újszülöttek száma közötti különbség mellett ez annak a számlájára is írható, hogy a helyi megélhetési válság miatt rengetegen a lábukkal szavaznak, és elmennek. Országosan itt a legalacsonyabbak a bérek és a nyugdíjak, valamint a gazdasági potenciál is.

Mindezekhez kellene hozzámérni azt a kincstári és hatalmi (ál)optimizmust, csúsztatásokat és szimpla hazugságokat, amelyeket a cikk elején citáltunk a viharsarki főispán Facebook-posztjai nyomán. Csak szemezgetve ezekből: sokak rokonai, barátai (köztük az enyéim is) már nem itt élnek, mert vagy nem volt munkahely, vagy az rosszul fizetett, s kényszerűen elköltöztek Szegedre, Székesfehérvárra, a fővárosba vagy külföldre. A tehetséges Békés megyei végzős középiskolások leginkább Szegedre, Budapestre vagy külföldre mennek egyetemre, s legtöbbjük versenyképes ajánlat híján már nem jön haza. Egy szociológia szakon nemrégiben végzett Békés megyei egyetemista hiába keres magának végzettségének megfelelő munkát a térségben – az elűzetésnek és a kitaszításnak, a térségi leszakadásnak ez is az egyik formája. A fentiek szerint

az a főispáni kijelentés is értelmezhetetlen, hogy „ide bármikor hazatérhetünk.” A fő közlekedési irány, mint látjuk, éppen az ellenkező: el innét!

Végül, ha már a főispán a történelemre is hivatkozott: a Békés megyei emberek bizonyosan nem abban az értelemben az újrakezdés bajnokai, hogy a szépnek tűnő főispáni szóvirág szerint a kietlen, szikes pusztákból és mocsarakból – helyesen a mocsarak lecsapolásából – virágzó településeket hoztak létre. Ehelyett az történt, hogy a török másfél évszázados dúlása után hihetetlenül megcsappant lakossággal Békés megye helyén egy kietlen puszta volt csak, majd egy császári és királyi beszállító, báró Harruckern János György kapta meg a térséget a ki nem fizetett számlái ellenében a császári udvartól.

Szervezett betelepítései révén egyrészt németeket (svábokat) és kisebb részben szlovákokat hozott a szinte kihalt térségbe, másrészt az ország más térségeiből magyarok, távolabbról pedig idővel románok érkeztek ide. Azaz máshonnan érkező és döntően más nációk indították be az életet itt, s valóban, voltak az azóta eltelt évszázadokban jobb időszakok is. Az elmúlt évszázadok legnagyobb és legsikeresebb területfejlesztője kétségkívül báró Harruckern volt, még ha nem is így határozta meg önmagát. Ám ma már ez igencsak a múlté.

Ma virágzó településekről beszélni Békésben olyan ismerethiányt és félrenézést feltételez, amit szavakkal kifejezni bajos. Egy riasztó helyzetben lévő térség lecsúszása azonban attól válik igazán végzetessé, ha a helyi politikai (fideszes) elit ilyen ökörségekkel traktálja a nagyérdeműt; másrészt ha

napi aktuálpolitikai érdekei miatt nem néz szembe a legnyilvánvalóbb társadalmi, gazdasági és területfejlesztési katasztrófával fenyegető problémákkal.

A megoldást láthatóan abban látják, hogy struccként a fejüket a homokba dugják, időnként kihúzzák onnan, majd elkiáltják magukat, hogy minden a legnagyobb rendben van és mennyire szeretik ezt – az egyébként leszakadó – térséget. Ezt jobb helyeken úgy hívják: végzetes és jóvátehetetlen hiba és tévedés.

(Borítóképünkön: A volt békéscsabai kötöttárugyár épületének bontási munkálatai 2021 nyarán. Fotó: Bod Tamás) 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.