Az ukrajnai válság legfontosabb tanulságai még váratnak magukra, attól függően, hogy az orosz elnök milyen döntéseket hoz hamarosan, de a nagyhatalmi kötélhúzás máris helyreigazított négy, a közbeszédben meghonosodott elképzelést.
Az első az, hogy az Európai Unió az energiaszükségletei miatt úgy függ Oroszországtól, mint egy drogos a dílerétől. Ez mélyen gyökerező félelem volt, ami miatt a balti államok, Lengyelország és az Egyesült Államok folyton óva intették a németeket a Gazprommal való szerződéseiktől, de mi történik most? Miután hosszasan latolgatta egy fűtés nélküli tél kilátásait, Németország végül belenyugodott, hogy ha az orosz csapatok bevonulnak Ukrajnába, akkor lehet, hogy nem helyezheti üzembe az új Északi Áramlat-2 gázvezetéket. Németország végre készen áll hátat fordítani az orosz szállítmányoknak, mert az összes uniós partneréhez hasonlóan rájött, hogy Európa földgáztartalékai tavaszig kitartanak; hogy Oroszországon kívül más beszállítók is vannak a Földön; hogy Norvégia nem akarna nyerészkedni az Európai Uniónak nyújtott segítségen; hogy a Katarból, az Egyesült Államokból vagy az Algériából származó földgáz bevitelének költségei végül is sokkal alacsonyabbak lennének, mint egy háború költségei. És mindenekelőtt: hogy Oroszország nem tudná olyan könnyen harcba állítani a földgázkínálatát, mint egy tankoszlopot.
Egyrészt az orosz gazdaság nem mondhat le az energiakiviteléről, másrészt egyetlen beszállító sem táncolhat vissza a szerződéses kötelezettségeitől anélkül, hogy ne kockáztatná a vevői elvesztését. Harmadrészt, és főként: ha úgy alakulna, hogy Oroszország csak Kínának adhatná el a földgázát, akkor egy nála sokkal gazdagabb és tízszer népesebb hatalomra bízná a sorsát.
A második gondolat, amelyet megcáfol a válság, az az, hogy nincs politikai egység a 27 tagállam között. Ez az elképzelés annyira széles körben elfogadott, hogy még a legtöbb elemző is úgy gondolja: a központosított orosz hatalmi rendszer a Kreml legnagyobb előnye a szétaprózott európai döntéshozatallal szemben. Az uniós tagállamok érdekei, földrajza és történelme valóban különbözőek, de az orosz csapatok ukrán határon való összpontosításával szembesülve az európai fővárosok is összezárták a soraikat, még szorosabbra, mint tavaly a keménykedő kínai állásponttal szemben.
Vilniustól Lisszabonig, Koppenhágától Rómáig a huszonhetek mostanra rájöttek, hogy az Egyesült Államok Európától való eltávolodása, a muszlim országok káosza és a szovjet felbomlás okozta sokkhatások kihívásaira csak együtt képesek felelni. Még nem tudtak közös katonai védelmet létrehozni, de megértették, hogy szükség van a politikai egységükre, éshamarosan arra is rákényszerülnek, hogy ezt az egységet szerződésben szentesítsék. Ez új elem a nemzetközi politikában, és itt az ideje, hogy ne becsüljük tovább alá.
A harmadik hiba, amelyet a válság korrigált az az, hogy már kikiáltották Joe Biden politikai bukását.
A kongresszusi kudarcai és a megugró inflációt követően politikailag már temették, de a hidegháborúban edződött elnök a Kremllel szembekerülve újra felfedezte harcos fiatalkori énjét, és most már egy centit sem hátrál. Az orosz manőverek nemcsak az Egyesült Államokat hozzák vissza Európába, nemcsak újrateremtik az atlanti frontot, hanem az amerikai elnököt is visszahelyezték a színpadra, olyan szerepbe, amelynek felvállalását a republikánusok sem róhatják fel neki.
Ez a fordulat váratlanul egy negyedik hibát is feltár. Nézzétek Kínát, mondták. Nézzétek meg, milyen merészen használja Oroszország a fegyvereit. A demokráciák válságban vannak, hangoztatták, és a felvilágosodás tagadása egyre nagyobb teret hódít. Nyugatról a dekadencia jön, keletről a hatékonyság – tették hozzá olyan meggyőződéssel, hogy már nem is lehetett vitatni a Nyugat elsőbbségének végét. Ez volt a korszellem, de úgy tűnik, hogy Kína elszigetelődése és az ukrán válság által megváltoztatott világpolitikai helyzet most komolyan aláássa ezt az elcsépelt szólamot.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
