Bernard Guetta: Mi nem történt Oroszországban a Prigozsin-puccskísérlet során?

Publicisztika

A hadvezetés nem próbálta megállítani a puccsistákat, Putyin nem vezényelt ellenük katonaságot, és nem szólította föl ellenállásra a lakosságot. Nem szólalt fel az orosz elnök védelmében sem a kormány, sem a titkosszolgálat, sem a baráti országok vezetői.

Nem tudjuk. Nem tudjuk sem azt, hogy Vlagyimir Putyin mit ajánlhatott föl Jevgenyij Prigozsinnak, amivel meggyőzte, hogy állítsa le menetelését Moszkva felé, sem azt, hogy a puccsista Prigozsin milyen biztonsági garanciákat tudott kiharcolni magának és az embereinek. Azt azonban tudjuk, hogy mi nem történt június 24-én, és ebben rejlik a történtek lényege, az egyre halmozódó rendellenességekben, amelyek az orosz elnök meggyengülésére utalnak.

Először is, a rosztovi parancsnoki központban az orosz tábornokoknak és tiszteknek normális esetben heves ellenállást kellett volna tanúsítaniuk a főhadiszállásuk elfoglalására érkező lázadókkal szemben. Nem ezt tették, sőt, az ügybuzgalom, amivel megtagadták a kiállást, arról árulkodott, hogy nem lettek volna hajlandók meghalni egy dicsfényét vesztett elnökért, sőt, talán még reménykedtek is, hogy véget érhet az uralma.

A helyzet súlyossága miatt mindenesetre azonnal mozgósítani kellett volna a legközelebbi, az ukrán fronton lévő csapatokat, azonban a Kremlből nem érkezett ilyen parancs. Mintha attól tartott volna, hogy katonái esetleg a zendülők pártjára állnak, Vlagyimir Putyin megelégedett azzal, hogy bement a televízióba, és kifejezéstelen arccal, mereven elítélte a „hátba szúrást” és figyelmeztetett a „polgárháború” veszélyére. Ez az ember, aki egykor azt ígérte, hogy a csecsen terroristákat, ha kell, a kerti budijukban fogja elintézni, nem adott ultimátumot Jevgenyij Prigozsinak, nem rendelt el katonai beavatkozást, még csak készenlétet sem, nem szólított fel lakossági mozgósításra, miközben a Wagner csapatai gőzerővel haladtak Moszkva felé.

Ezzel azt a benyomást keltette, hogy a lázadóktól kevésbé fél, mint attól, hogy a lázadók támogatókra lelnek a hadseregben és a lakosságban.

Mintha nem akarta volna, hogy bárki is lássa, hogy a sereg és a civilek elfordulnak tőle, Vlagyimir Putyin nem az ő támogatásukat kérte, hanem inkább a kazah és a fehérorosz elnökét, akiken keresztül tárgyalásokat akart kezdeni a puccsistával, aki kicsivel korábban azzal a felkiáltással indult Moszkva felé, hogy megdönti az uralmát.

Ez több mint a gyengeség beismerése, ez teljes szégyen, de az elnöknek már nincs választása, mert Szurovikin tábornokon, az aleppói hóhéron kívül senki sem állt mellé. Hallgat a vezérkar, hallgat az FSZB, hallgatnak a baráti fővárosok, hallgat a kormány, és különösen hallgat a védelmi és a külügyminiszter. Fülsiketítő a csend, és amikor úgy tűnik, hogy az orosz elnök tökéletesen magára maradt, Aljakszandr Lukasenka bejelenti, hogy hajlandó közvetíteni.

A kazah elnökkel ellentétben a fehérorosz elnök azért szánta rá magát erre, mert tudja, hogy ha Vlagyimir Putyin bukik, akkor ő is bukik. A tárgyalások kora estig tartanak. Csak feltételezhetjük, hogy Vlagyimir Putyin és egykori csatlósa, Prigozsin egyaránt úgy gondolkodnak, hogy kettejük összecsapásából egyikük mindenképpen vesztesként kerül ki, és inkább egy rossz üzletet választanak, mint ezt a biztos kockázatot.

Még nem tudni, milyen alkut fognak kötni, de most, hogy Jevgenyij Prigozsin kiterítette a lapjait, Putyinnak sokakat el kell távolítania azok közül, akik szombaton nem támogatták őt, és mindenekelőtt meg kell próbálnia elfeledtetni Oroszországgal, Ukrajnával és a világgal a gyengeségét, amelyet nem tudott leplezni. Az elnök még nem bukott meg, de pengeélen táncol.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.) 

(Címlapképünkön: a Wagner-csoport katonái Rosztovban. Fotó: MTI/EPA/Arkagyij Budnyickij)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.