Farkas Zsolt

Komisszárkultúra – III. rész

Békés Márton: Kulturális hadviselés. A kulturális hatalom elmélete és gyakorlata – Kritikai olvasat  

  • Farkas Zsolt
  • 2021. augusztus 18.

Publicisztika

Farkas Zsolt irodalomkritikus, irodalomteoretikus és író nagyszabású, az Orbán-rezsim intellektuális nihilizmusát bemutató esszéjének első és második részét a két előző számunkban közöltük: ezért kezdődik a mostani, befejező rész rögtön a 15. passzussal.

Farkas Zsolt: Komisszárkultúra – I. rész

Farkas Zsolt: Komisszárkultúra – II. rész

 

15.

Háborúban hallgatnak a múzsák. Kultúra ott van, ahol nincs háború. A háború az egzisztenciális fenyegetés műfaja. A kulturális élet, a millióféle kulturális tevékenység, a játék, a művészet, a tudomány (ezek a mindent egzisztenciális kockázat nélkül modellezni tudó topikok) viszont csak akkor működnek és virágzanak, ha biztonságos egzisztenciális keretfeltételek között működnek. Az általános jólét fokát, az életnívót semmi sem méri jobban, mint a kultúra mennyisége és minősége az egyes ember és a társadalom életében. A leg­elemibb életfunkció, az élet minőségének, elevenségének biztosítéka.

Kultúra és politika kölcsönösen meghatározzák egymást, de a kultúra tágabb fogalom, mélyebb, áthatóbb univerzálé, mint a politika. Ha a politika próbálja dominálni a kultúrát, az kicsit „a farok próbálja csóválni a kutyát” esete. A Kulturális hadviselés (KH) illiberális konzervatív politikája ráadásul nagyrészt ellene van annak a kulturális örökségnek, amelynek kontextusában tevékenykedik, mivel ennek nagy részét a korábbi „szoclib” rendszerek és korszak kultúrájának, és mint ilyet elnyomandónak tartja; mindenekelőtt ezt jelenti fő célkitűzése, hogy „számára megfelelő kulturális korszakba kell ágyazni a politikai rendszert” (295).

A szigorúan politikai irányítás és megszállás szükségképpen redukálja és destruálja a kultúrát. Minél inkább (erről) a politikáról, a mások feletti hatalomról, a pénzről, az értékek kisajátításáról szól minden, értelemszerűen annál rosszabb idők járnak a kultúrára, mert ez meg a legközvetlenebb és legfontosabb értékek megosztásáról, közvetítéséről és termeléséről szól. A gazdag, sokszínű, szabad kultúra, polgárság és értelmiség épp annak arányában szűkül, fogy és szegényedik, ahogy a (korábban több, ma már csak a legdurvább) maffia bővül, hízik és gazdagodik. Nincs szükségük cenzúrára, hogy elnyomjanak minden rendszerellenes hangot. Jogállamban a pénz a fegyver, és minden fegyvert az egyeduralkodó párt/vezér birtokol és osztogat. Egyre erőteljesebb a kultúra és munkásai egzisztenciális frusztrációja és függése, a pártpolitikai és ideológiai nyomás. (Ismét a démónia: hát nem épp ez volt az ántivilágban, amit oly lángolón gyűlölnek a fideszesek?)

A KH-ból sem látom, hogy lehetne, vagy hogyan lehetne kultúrát építeni (Orbán 1993-as kifejezésével) „hideg polgárháborús” erőpolitikára, bürokratikus hatalmi expanzióra és a velük járó ideologémákra, melyek a korlátlan önzés filozófiájának és az áldemokratikus demagógiának zavaros egyvelegei, kirekesztő magyarkodással és hamis kereszténykedéssel leöntve.

Tartalmatlanul szűkös lesz az a konzervatív kultúra, amely egyfelől szigorú ideológiai felügyeletet és szelekciót érvényesít, másfelől hajlamos a modern kultúra (lett légyen az main­stream vagy alternatív, magas vagy populáris) zömét, lényegét „ballibnek” látni (mint Carl Schmitt vagy Békés) – amiben ezúttal nagyjából igaza is van. A liberalizálódás éppúgy definitív jegye a modernitás, az újkor történetének, ami meghatároz mindannyiunkat, mint a mérhetetlen kulturális boom. Fogalmilag és okságilag is mélyen összeszövődnek, előfeltételük és fő tendenciájuk, hogy új szemléletmódok, diskurzusok, irányzatok, műfajok, stílusok, divatok, életformák termelődnek, exponenciálisan bővülve. Hasonlóképpen nem lehet kivenni a modernitásból, az újkor történetéből a demokratizálódást, azaz a balra tolódást, a humanizmus térnyerését, mely minden ember méltóságát és esélyeit fontosnak tartja. Dickens, Maupassant, Babits, Thomas Mann, Nabokov „ballib”? Attól tartok, Békésnek igen. De hát nem a mindenféle emberek iránti figyelmességük, felelősségük az, ami univerzális érték? Nem, Békés többször is lekicsinylőleg nyilatkozik a humanizmusról. (Posztmodern divat is.) És vajon ki „kell”-e, ki lehet-e zárni a kánonból, a klasszikusok köréből Camus, Picasso, J. A. és számos alkotó művészetét, mivel kommunisták voltak? Megjegyzem, az amerikai kánonvitákban/„kultúrháborúban” tipikusan a konzervatívok szoktak az esztétikai értékre hivatkozni, szemben az ideológiai elfogultság vezérelte művészetkritikusokkal. Egyébként pedig a kultúra beláthatatlanul szövevényes és hatalmas, mint a természet. Mindkettőt el tudják pusztítani szűk látókörű egógépek háborús rendszerei.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.