Monostori Tibor

Fenn a béka

A Mathias Corvinus Collegium tudományos színvonaláról

Publicisztika

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézménye, az Eötvös Collegium és a Bibó Szakkollégium küldetésének igazi beteljesítője, az intellektuális élet motorja akar lenni. A kutatói szférában mindezt jobbára harmad- és negyedvonalbeli szakmai vezetőkkel, a nevelési programjában pedig bárki által elérhető pedagógiai módszertannal kívánja elérni.

Anyagi források hiányára nem hivatkozhatnak az MCC vezetői, ha az intézmény teljesítményét értékelik. Az intézményt 25 évig a Tihanyi Alapítvány pénzelte. 2020-ban vette át a helyét a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Az állam beszállásával az alapítvány több mint 100 milliárd forintnyi pénzbeli juttatás mellett 300 milliárdot érő, jelentős éves osztalékot fizető Mol- és Richter-részvénypakettet kapott (lásd: A holnap ifjú serege, Magyar Narancs, 2020. május 21.). Ezenkívül budai és vidéki ingatlanok tömegéhez jutott hozzá, kezdve a budai Balassi Intézet épületeitől egy révfülöpi táboron és vitorláskikötőn át debreceni, pécsi, szekszárdi, zalaegerszegi, szombathelyi épületekig.

A 2022. évre vonatkozó közérdekű adatok még nem elérhetők, a 2021. évi, 2022 májusában kiadott jelentés alapján az alap- és középfokú képzésben mintegy 3450, az egyetemi programokban 350 fő tanult. Az ingatlanvagyon és az újabb befektetések értéke továbbhízott. Az MCC saját bevallása szerint 2022 őszén már 6 ezren vettek részt a képzéseken, amelyek hangsúlyosan kiegészítő tevékenységek: 10 éves kortól posztgraduális, sőt posztdoktori szintig kívánják gondozni a tehetségeket esti, online és külföldi képzéseken.

Ezek igen sokrétűek, a bentlakásos ösztöndíjas hallgatók egyetemi szakóráitól az iskolások számára elérhető online kurzusokig terjednek. Utóbbiak „programbizonyítványokat” adnak. Egy többhetes online kurzust jellemzően tesztírással, különböző feladatok megoldásával lehet sikeresen elvégezni. A hagyományos típusú állami, mindenütt beszámítható akkreditált képzések nimbusza világszerte visszaszorulóban van, ezt láthatólag az MCC sem erőlteti.

Kísérletet tettem arra, hogy szakmai szempontból értékeljem az intézmény munkaerő-állományát és tudományos színvonalát. Pontos létszámadatok nem állnak rendelkezésre, csak a 2021-ben kifizetett személyi jellegű ráfordítások értékét ismerjük (4 milliárd forint). Az MCC által fizetett belsős és külsős szakembereket ezért két csoportra osztottam, és kifejezetten a mintegy 80 fős tudományos krémre, az MCC Akadémiának nevezett csúcsszervére koncentráltam, ahol a nyilvános tudománymetriai adatok segítségével a szakmai teljesítmény nagy biztonsággal elemezhető. Ők azok, akik az egyetemi szinttől felfelé elsősorban felelősek a tehetséggondozásáért, illetve akik az MCC autonóm kutatási tevékenységét irányítják.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.